12. Harley-Davidson Open Road Fest

Balaton, AlsóőrsA Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál mostanra már Közép-Európa legnagyobb és legnépszerűbb motoros fesztiválja, mely ebben az évben 2011. június 8-12. között kerül megrendezésre az alsóörsi Európa Kempingben. Az elmúlt tizenegy év sikerét bizonyítja, hogy a világ számos országából érdeklődnek a fesztivál eseményeiről, úgy Ázsiából, mint Afrikából és az amerikai kontinensről. Joggal tekinthető tehát a Balaton-party rendezvény nemzetközinek.

{module 221}

A rendezők célja évről-évre az, hogy a rendezvény hagyományos programjait újabb látványos és szórakoztató elemekkel bővítsék, így idén még több és még színesebb meglepetés várja a Fesztivál valamennyi látogatóját, nemtől és kortól függetlenül, érkezzen bármilyen közlekedési járművel.

A Magyar Turizmus Zrt. a 12. Harley-Davidson Open Road Fest-et a kiemelt rendezvényeként kezeli, ezért arra törekedtek, hogy a hazai zenevilág minél szélesebb palettáját vonultassák fel és valamennyi látogató megtalálja a zenei ízlésének megfelelő programot. 

Június 8-án szerdán 10 órakor nyitnak az Európa Kemping kapui a Class FM rádió műsorvezetőivel együtt és megkezdődnek az 5 napon át tartó nyári motoros és a Balaton szezonnyitó fesztiválja. Este a Pop-Rock Aréna színpadán várja a vendégeket Szilárd és A kutyavacsorája zenekar majd kezdetét veszi egy fergeteges buli. 

Balaton, AlsóőrsCsütörtöktől indul a nagyüzemi fesztiválozás 3 zenei helyszínen. A nagyszínpadon az Órás, Nemjuci és este 10-kor lép fel a 20 éves Quimby. Aznap még a Szabadtéri Színpadon lesz, a Pop-Rock Arénában Jurij, Esti Kornél, The Colin, valamint a Zorall, Best of, AB/CD és mások. Este retró disco a Pop-Rock Arénában, és DJ Sterbinszky a szabadtéri színpadon.

Pénteken délután 4 órakor tartják meg a fesztivál hivatalos sajtótájékoztatóját, melyen részt vesznek természetesen a korábbi évekhez hasonlóan: a támogatók, az OBB és az ORFK képviselői, regionális vezetők és a közélet neves szereplői, valamint az Alphaville zenekar tagjai is. Pénteken tovább fokozódik a hangulat; este a nagyszínpadon az Alphaville 2 órás koncertjére bulizhatnak egy hatalmasat a résztvevők, tinédzserkori emlékeket idézve. De a többi színpad is számos zenei csemegét ígér, fellép a Balkán Fanatik, Láma Dalai, Chrone, Green Dye, Hollywood Rose, este Dévényi Tibi bácsi cserélgeti a bakelitet, míg a másik esti buliról Cooky and M.gee gondoskodik.

Szombaton sem áll meg hangulat, erről a Magyar Atom, Doors tribute, Rómeó Vérzik gondoskodik. Este újabb nemzetközi sztár fellépő a szabadtéri színpadon: Julia Carpenter és Chocolate Puma Dj-k míg egy másik bulin, egy régi jól ismert parti csapat, a Madarak.

A szervezők napközben sem engednek senkit sem unatkozni; motoros ügyességi játékokra, rendőrmotoros bemutatóra és erős ember bemutatóra invitálják a közönséget. A programokat lélegzetelállító motoros és kaszkadőr bemutatók gazdagítják. Többek között ismét látható lesz a méltán népszerű Halálgömb-produkció, amely az elmúlt években már nagy sikert aratott. Gombos Attila idén is borzolja majd a közönség idegeit félelmetes motoros kaszkadőr show-jával. Délutánonként a Dumaszínház sztárjainak poénjai alapozzák a hangulatot. Vasárnap a családok napja. Egész nap gondoskodnak arról, hogy kicsik és nagyok is megtalálják a nekik való szórakozást, fellép a Bóbita zenekar, Szandi egy vidám gyerekműsorral, este pedig a Zanzibár mutatja be új albumát.

Természetesen a hagyományokhoz hűen nem maradhat el a fesztivál fénypontja, a motoros felvonulás sem. A rendezvény teljes időtartama alatt, kiváltképp a szombati felvonulás idején Balatonalmádi – Tihany – Veszprém térségben jelentős forgalomkorlátozásra lehet számítani, ugyanis évről évre egyre több kétkerekű teszi meg ezt a távot konvojban. 

A Fesztivál ideje alatt a motoros vendégek immáron második éve vehetnek részt a Poker-Run elnevezésű szervezett programsorozaton, mely izgalmas szabadidős kikapcsolódásnak ígérkezik. Valamennyi kirándulni vágyónak lehetősége van csoportos motoros túrákon való részvételre. Idei célállomások a tési Szélmalom, a Nádasdy Kastély is.

Az extrém sportok kedvelői katamarán próbautakon vehetnek részt, megtekinthetik a tábort helikopterről, kipróbálhatják a legújabb Harley-Davidson modelleket. A korcsolyázás szerelmesei ismét hódolhatnak hobbijuknak a nyár kellős közepén a Balaton partján felállított nyári korcsolyapályán. Hogy ne csak a fesztivál résztvevői részesüljenek a rendezvény nyújtotta programokban, így idén is szerepel a tervek között külső helyszínen rendezett motoros bemutatók (pénteken a Veszprém Sportcsarnok). Június 12-én, vasárnap este az Égi vándor című monumentális musical kerül bemutatásra a Pannon Várszínház előadásában – külső helyszínen – az Alsóörsi Amfiteátrumban.

A rendezvényen ugyan nagy szerepet tölt be a szórakozás, de emellett rendkívül fontos a segítségnyújtás és a baleset-megelőzés. A pár évvel ezelőtt indított kampány ebben az évben is folytatódik: a rendezvény partnere az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, valamint a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. Az évről-évre növekvő motoros balesetek száma indokolja és megkívánja a megfelelő prevenciót és tájékoztatást a két kerék szépségei mellett annak veszélyforrásairól, valamint felhívja a figyelmet a megfontolt vezetésre, a megfelelő védőruházat használatára és nem utolsó sorban az egymásra való odafigyelésre, hiszen a partnerség elengedhetetlen a biztonságos közlekedés során. Idén a 25 éves battonyai SOS Gyermekfalu kis lakóit látjuk vendégül a fesztiválon.

Mindenkit szeretettel vár a 12. Harley-Davidson Open Road Fest 2011. június 8. és 12. között Alsóörsön, az Európa Kempingben, amely a Balaton partján kellemes kikapcsolódást kínál a család minden tagjának!

Jegyek kedvezményesen már kaphatók a www.openroadfest.hu weboldalon és a Ticket express jegyirodáiban, valamint a rendezvény helyszínén.

További információ: www.openroadfest.hu

{module 221}