Depeche Mode és Iron Maiden a Telekom VOLT Fesztiválon

Stadionsztárokkal indul 2018-as a Telekom VOLT Fesztivál programja. A Depeche Mode és az Iron Maiden mellett a Hurts és a Hollywood Undead is fellép Sopronban az ötnapos VOLTon. A kedvezményes, 60 órás „early bird” jegyelővétel november 23-án, délben indul. Öt- és négynapos bérletek mellett, idén először háromnapos, hétvégi bérletek is válthatók. A szervezők minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak.

 


A Depeche Mode monumentális koncertjével indul 2018. június 26-án a Telekom VOLT Fesztivál. A több mint 30 éves csapat magyar fesztiválon először lép színpadra, de karrierjük során számos alkalommal töltötték már meg a legnagyobb hazai stadionokat és máig a világ egyik legkeresettebb, leghatásosabb zenekaraként jegyzik őket.
„Elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy minden idők egyik legjobban várt világsztárjával indíthatjuk a következő évet” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője. „Dave Gahan és csapata évek óta a közönségünk kívánságlistájának élvonalában foglal helyet, a Telekom VOLT Fesztivál az első hazai fesztiválkoncertjük lesz, nagyon sokak örömére. A line-up még korántsem teljes, de az eddigi nevek már garanciát jelenthetnek arra, hogy igazán nagy érdeklődés várható” – tette hozzá a főszervező.

 

A 2016-os, telt házas, VOLT-os koncert után tér vissza a világ egyik legfontosabb rockzenekara, az Iron Maiden. Ezúttal a Legacy Of The Beast turné keretében érkeznek Sopronba. Az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette turnén mind vizuális megjelenésben, mind a dalsorrendet illetően sok meglepetésre számíthatunk. A nemrég megjelent negyedik nagylemezét mutatja be az idehaza is közönség kedvenc Hurts Sopronban, de érkezik az állandóan telt házas klubkoncertjeiről is híres, zúzós rockban utazó Hollywood Undead is, a drum’n’bass rajongók pedig a Rudimental DJ szettjére táncolhatnak majd önfeledten.
A Petőfi Zenei Díj gálának, a Petőfi Rádió nagyszabású show műsorának hagyományosan 2018-ban is a Telekom VOLT Fesztivál ad otthont, ezúttal az esemény első napján, amikor a Hurts lesz a fő fellépő.

(VOLT Fesztivál Sajtóiroda)