2014 kedvenc kézműves söre és az Év Sörfőzdéje

2014 kedvenc kézműves söre és az Év Sörfőzdéje

Október elején a Tűzoltó utcai Élesztőben a Főzdefeszt szervezői átadták az Év Sörfőzdéje díjat a miskolci zip’s brewhouse-nak, és a közönség által megszavazott Év Kedvenc Kézműves Söre díjat a Távoli Galaxisnak, amit Róth Zoltán sörfőző vett át.

2014 kedvenc kézműves söre és az Év Sörfőzdéje

A 2011-ben alapított Főzdefeszt kísérleti underground sörfesztiválból három év alatt a főváros legnagyobb szabású gasztronómiai eseményévé nőtte ki magát, és ez idő alatt megteremtette a magyar kézműves sörfőzés kultúráját, melynek következtében hazánkban sosem látott népszerűségnek örvendenek a kisszériás, egyedi ízű, változatos magyar sörök.

Szeptember 21-én, hatalmas sikerrel zárt az eddigi legnagyobb, több százezer látogatót kiszolgáló Főzdefeszt + Street Food Show az Andrássy úton, ahol immár több mint ötven standról árulták a magyar kézműves söröket, és a huszonvalahány street food stand mellett a legnépszerűbb food-truckok is feltűntek.

Az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál a kezdettől fogva többnek indult egyszerű sörfesztiválnál. Valójában sörfesztiválnak álcázott kulturális misszió volt, melynek célja, hogy megteremtse a magyar kézműves sörfőzés kultúráját és piacát. Az Év Sörfőzdéje és az Év Kedvenc Kézműves Söre díjat a Főzdefeszt alapítói alapították 2011-ben a Főzdefeszttel együtt.

Az Év Sörfőzdéje díj azt a sörfőzdét díjazza, aki abban az évben a legjobban elkapta a fejlődő piac ritmusát és új irányokat, utakat tudott mutatni az egész szcénának. Az Év Kedvenc Kézműves Söre díjat pedig azért alapítottuk, hogy a fogyasztó figyelmét felhívjuk a tényre, hogy a magyar kézműves sörpiac legfontosabb szereplője pont ő, aki eldönti, hogy a versengő sörök közül melyiket szereti a legjobban.

Az Év Sörfőzdéje 2011-ben a Békésszentandrási Sörfőzde (ma már: Szent András Sörfőzde), 2012-ben a Bors Sörfőzde, 2013-ban pedig a Legenda Sörfőzde volt. Az Év Kedvenc Kézműves Sörfőzdéje díjat pedig olyan kedvencek kapták, mint a Grabanc, a Dupla Köleses, a Papap O’Hara, és a Napalm.

A zip’s brewhouse az elmúlt években példát mutatott söreinek egyenletesen magas minősége révén, és professzionális hozzáállásával, melynek látványos elismerése az áprilisban Kentucky-ban megnyert rangos nemzetközi elismerés, ezért a szakmai zsűri egyöntetűen döntött úgy, hogy a miskolci sörfőzdének adja a 2014-es Év Sörfőzdéje díjat. A zip’s a sörfőzésen kívül sörfőző berendezéseket is gyárt, és ezen a téren nemzetközileg ismert szereplő, Szentpétervártól Miamiig telepít sörfőzdéket. A 2012-ben házi sörként indult Távoli Galaxis tavaly robbant be a köztudatba és azóta is az egyik legszélesebb körben ünnepelt magyar India Pale Ale, így senkit nem ért meglepetésként, hogy az idei két Főzdefeszt közönsége is a Galaxist tartotta a legjobb magyar kézműves sörnek! 

A szervezők a családias hangulatú díjátadón azt is elmondták, hogy már ebben a hónapban – október 17-18-19-én megrendezik az első szegedi Főzdefesztet, és a 2015-ös évadban több  vidéki városban is rendeznek Főzdefeszteket, hogy ne csak a fővárosi közönség élvezhesse ki a hazai sörforradalom áldásait.