Bocuse d’Or és hazai partnerei egyesítik erőiket

A kétévente megrendezett nagy presztízsű főzőversenyt, amelyet széles körben a gasztronómiai közösség világbajnokságaként tartanak számon, 1987-ben indította el a legendás Paul Bocuse. Magyarországot első ízben Széll Tamás, az Onyx étterem fiatal séfje képviseli a rangos eseményen Lyonban,

Bocuse d'Or magyar csapat

2013. január 30-án. Világdöntősünk személyesen mutatta be felkészülésének legfőbb állomásait a hazai sajtó képviselői számára, és elemezte esélyeit a közelgő versenyen. Hazai partnerei, a Bocuse D’or Akadémia, a Miniszterelnökség, a Magyar Turizmus Zrt., az Onyx étterem, a Hungexpo Zrt. és a METRO Kereskedelmi Kft. közösen teremtik meg annak lehetőségét, hogy Széll Tamás méltó módon képviselhesse hazánkat a nemzetközi szakácsversenyen.

Alig több mint egy hét múlva 24 nemzet csapata, köztük 13 európai ország versenyzői mérik össze tudásukat a világ első számú szakácsversenyén Lyonban. Miután sikeresen továbbjutottak a regionális döntőkön, az elit szakácsoknak a legjobb gasztronómiai képességeiket és kreativitásukat kell bevetniük, hogy a legfeljebb 5,5 óra alatt elkészített hús és hal menüjükkel lenyűgözzék a nemzetközi zsűrit.

A sajtótájékoztatón leleplezték Széll Tamás táljának koncepcióját is: a magyar versenyfogásokat a világhírű magyar játék, a Rubik kocka ihlette. A Rubik kockára épülő koncepció alapötletét az adta, hogy Tamás néhány éve készített egy ételekből összerakott Rubik kockát, majd, mint lelkes fotós, meg is örökítette azt. A bűvös kocka és az ételek között könnyű megtalálni a párhuzamot. A tálon keverednek az alapanyagok és színek, de a végeredmény a tökéletes illeszkedés, a harmónia, csakúgy, mint a kirakott kockánál.

A tálca felépítésében is a Rubik kockára utal. Az egymáson elcsúszó sorok a működést szimbolizálják, míg a szintbeli eltérések növelik a dinamizmust, valamint elválasztják és egyben ki is emelik a köreteket és színeket. A koncepciót fiatal magyar dizájnerek fejlesztették, hogy az egyedülálló találmány következetesen átgondolt látványban valósuljon meg.

A Magyar Turizmus Zrt. a cégcsoporti szinergiákat kihasználva 2013-tól több közös akciót tervez bor és gasztronómia témában az agrár- és bormarketing területtel. „A gasztronómia szerves része Magyarország arculatának és kommunikálni kívánt erősségeinek. Fontos megmutatni, hogy a hagyományos, a külföldiek által korábban ismert magyaros ízvilág újraértelmezhető a jelen gasztronómiai trendek tükrében is és a magyar gasztronómia ebben is képes felvenni a versenyt a nemzetközi mezőnnyel” – hangsúlyozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Amellett, hogy a Bocuse d’Or szakácsversenynek magyar résztvevője is van, hazánk a lyoni döntőhöz kapcsolódó gasztronómiai szakkiállításon (SIRHA) is megjelenik negyven négyzetméteres magyar standdal. A standon a szakértő közönség folyamatosan kóstolhatja a magyar ételeket és borokat. „Kétségtelen, hogy egy több százezres látogatottságú szakmai rendezvény, ahol a vendéglátó- és szállodaipar képviselői vannak jelen, kiváló lehetőség arra, hogy a döntéshozók figyelmét Magyarországra mint lehetséges desztinációra irányítsuk” – tette hozzá Simon Péter, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese.

Az Onyx étterem 2007-es nyitása óta elkötelezett a minőség és a haladás útján. A magyar tulajdonú étteremben, főleg saját nevelésű csapattal dolgoznak, ahol a hangsúly a hazai, minőségi alapanyagokon és a hozzá illő magyar borválasztékon van. Szulló Szabina és Széll Tamás chef-párosa olyan gasztronómiai utazást kínál, amely a megújult magyar konyhát és a nemzetközi ízeket vonultatja fel. Hogy jó úton járnak, azt bizonyítja a GaultMillau étteremkalauz minősítése és a 2011-ben elnyert 1 Michelin csillag is.

Széll Tamás 1982-ben született, fiatal kora ellenére számos elismerést vívott ki magának. Gyermekkori álma volt, hogy Michelin csillagot szerezhessen, majd merészebb álmai között szerepelt, hogy mindezt 30 éves kora előtt elérje. Az újabb álom pedig a Bocuse d’Or szakácsversenyen való eredményes szereplés és a következő magyar szakácsgenerációnak az út kitaposása a versenyzéshez. 2003-ban megnyerte a hazai Chaîne des Rôtisseurs szakácsversenyt és képviselte Magyarországot a dél-afrikai döntőn. 2008-ban és 2010-ben a Hagyomány és Evolúció szakácsversenyt nyerte meg, mely a legrangosabb hazai melegkonyhás megmérettetés.

Pályafutásának eddigi legjelentősebb elismeréseit 2011-ben kapta, hiszen ez év márciusában az Onyx megkapta első Michelin csillagát, októberben pedig Tamás elnyerte a lehetőséget arra, hogy ő képviselje Magyarországot a Bocuse D’Or európai döntőjén, melyen sikeresen túljutva idén már a világbajnokságon szurkolhatunk neki.

METRO Kereskedelmi Kft.

Mint a mesterszakácsok elkötelezett és elismert partnere, a METRO büszke arra, hogy a világszerte elismert lyoni Bocuse d’Or gasztronómiai verseny részese lehet és támogatást nyújthat a világ minden tájáról érkező séfeknek. A francia szervező Bocuse d’Orral kötött szoros együttműködésben a kereskedelmi cég bemutathatja, nem hiába szerzett vezető szerepet az iparágban élelmiszerei minőségével, frissességével, sokszínűségével valamint a professzionális konyhákhoz való szakértelmével.

A Metro Kereskedelmi Kft. meggyőződése, hogy egy gasztronómiai verseny hivatalos élelmiszer beszállítójaként bebizonyíthatja, hogy a cég a professzionális séfek megbízható és minőségi partnere. „Mivel a mesterszakácsok megbízható és kompetens partnerei vagyunk, a METRO prémium minőségű hozzávalókkal segíti a résztvevőket, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el az idei lyoni fináléban” – mondta Roland Ruffing, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója.

A halételekhez a kijelölt hozzávalókat már előzőleg bejelentették – homár és rombuszhal lesz –, ezeket kizárólagosan a francia METRO Cash & Carry szolgáltatja a verseny idején. Színpadra lépésük előestéjén a jelölteknek 30 percük van arra, hogy ellátogassanak a zöldség- és gyümölcspiacra, amelyet kizárólagosan a METRO állít fel és prémium minőségű termékeivel tölt meg a SIRHA szakkiállításon. Itt a résztvevőknek a friss szezonális alapanyagokból kell kiválasztaniuk, mit használnak fel a másnapi verseny folyamán. Miután a piacról kiválasztották a hozzávalókat, a séfnek a felkészítőjével és segédjével együtt egy órája van arra, hogy kigondolja és lejegyezze a halétel receptjét. A döntősöktől így elvárják, hogy bemutassák azon képességüket, hogy kiváló és sokszínű fogásokat tudnak spontán kieszelni a rendelkezésükre álló alapanyagokból.

A francia METRO 2005 óta a Bocuse d’Or hivatalos partnere és az évek során kiterjesztette együttműködését a szakácsversennyel. Rendszeresen szállít prémium hús és hal hozzávalókat a francia és európai versenyre valamint a lyoni döntőre.

Első hazai döntősünket természetesen a hazai leányvállalat is támogatja. A magyarországi METRO 2008 óta a Magyar Bocuse d’Or Akadémia hivatalos partnere. Kezdetektől fogva támogatta a sikeres magyar csapatot hozzávalókkal (lepényhal, borjú, stb.).

HUNGEXPO Zrt.

A HUNGEXPO komoly hagyományokkal bír az élelmiszeripari és gasztronómiai kiállítások szervezésében, s folyamatos fejlesztéssel teszi a több évtizedes múltra visszatekintő rendezvényeket a mai piaci szereplők számára kihagyhatatlan üzleti fórumokká. Ennek egyik fontos eszköze, hogy a kiállítások mellé a szakma csúcsát képviselő kísérőeseményeket szervez.

A 2010. évben kiemelkedő jelentőségű volt, hogy a világ legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyének magyar döntője a Foodapest – UKBA kiállításon kapott helyet, s a versenyen maga a verseny alapítója, Paul Bocuse is megjelent. A következő év októberében a HUNGEXPO HOVENTA kiállításához kapcsolódva rendezték a Bocuse d’ Or Hungary Selection döntőjét. Az akkori fordulóból jutott tovább Széll Tamás a 2012 márciusában, Brüsszelben megtartott európai döntőbe, s onnan tovább a most következő lyoni világversenyre, melyet a Hungexpo anyacége; a GL events Nemzetközi Szálloda Vendéglátás és Élelmiszeripari Szakkiállításán, a SIRHA-n rendeznek.

Amint Ganczer Gábor, a HUNGEXPO vezérigazgatója elmondta: „a HUNGEXPO Zrt. aktív szerepet vállalt a verseny fordulóinak hazai lebonyolításában, és a magyar versenyző felkészülésének támogatásában. Ezzel a tevékenységével a hazai gasztrokultúra fejlődését, a szakma csúcsteljesítményeinek bemutatkozását és a fiatal magyar tehetségek nemzetközi elismertségének növelését támogatja.”

Sok sikert kívánunk Széll Tamásnak Lyonban!