Bocuse d’Or utánpótlásverseny döntő

0
9
Bocuse d'Or utánpótlásverseny döntő

Október 18-án, vasárnap kerül megrendezésre a Bocuse d’Or utánpótlásverseny döntője. Az esemény elsődleges célja, hogy a fiatal szakácsok és tanulók közül, szigorú szakmai szempontokat figyelembe véve, segítőket találjon a Bocuse d’Or döntőjébe jutásért induló versenyzők soron következő megmérettetéseihez. A jelentkezőknek a megadott életkoron (20-22 év) kívül többek között olyan szempontoknak is meg kellett felelniük, mint a folyékony angol nyelvtudás vagy az állóképesség.

Bocuse d'Or utánpótlásverseny döntő

A versenyre a METRO Gasztroakadémián kerül sor, ahol a résztvevőknek két feladattal – egy számukra már ismert versenytémával: Saláta bevert tojás és baguette, illetve egy titkos nyersanyagkosár tartalmából a helyszínen összeállított főétel és mártás elkészítésével – kell az ismert séfekből, illetve a gasztronómiai szakma képviselőiből álló zsűrit elkápráztatniuk. Az egész ország gasztronómiai fejlődését dicséri, hogy a 12 ifjú versenyző között ugyan úgy találunk Budapestről, mint vidékről érkezőket.

A versenyzők névsora a következő:

  • Barna Zsanett
  • Csécs Bence
  • Jándi Lőrinc
  • Kosztics Bianka
  • Krebán Klaudia
  • Lotz András
  • Pozsár Bence
  • Sándor Lőrinc
  • Szabó Kevin
  • Szász Kristóf
  • Tatár Márk
  • Tóth Attila

A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket és a sajtó képviselőit is a versenyre, hogy együtt szurkoljunk a szakma fiataljainak.

A verseny időpontja és helyszíne:
2015. október 18. vasárnap 09:00-17:00
METRO Gasztroakadémia – 2041 Budaörs, Budapark, Keleti 3.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület
http://bocusedorhungary.hu/