Culinary World Cup Luxembourg

A nemzeti válogatottaknak mindig egy külön napon tartják az ünnepélyes eredményhirdetés. Ekkor derül az is ki, hogy az összesítések alapján ki lett a legjobb három az alábbi kategóriákban:

nemzeti
nemzeti katonai
nemzeti junior
regionális junior
közétkeztetés
regionális csapatok
egyéni indulók között:
szakács
cukrász

És itt kapják meg a válogatottak is az érmeiket. A pontszámokra még várunk a luxembourgi szövetség részéről, melyet mindig közzé tesznek honlapjukon a pontos sorrenddel együtt.

Az összesítések alapján válogatottaink eredményei:
Nemzeti Válogatott
melegkonhya – ezüstérem
hidegkonhya – ezüstérem
Nemzeti Katonai Válogatott
melegkonhya – ezüstérem
hidegkonhya – ezüstérem
Nemzeti Junior – aranyérem
Biochef (közétkeztetés) – ezüstérem

További két olyan esemény történt még az ünnepélyes díjkiosztón, mely nagyon kellemes és igen örömteli meglepetést okozott.

Varga Károly lett a szakács szakma összetett világkupa győztese, mely azt jelenti, hogy ő hozhatta haza a szakács trófeát.

Nemzeti Junior csapatunk pedig összesítésben a 3. helyet szerezte meg a regionális junior csapatok között.

Egyéni indulók eredményei összesítve:
17 darab ARANYÉREM
15 darab EZÜSTÉREM
11 darab BRONZÉREM
7 darab DIPLOMA

Őszintén gratulálunk mindenki eredményéhez, legyen az csapat vagy egyéni!

És, hogy mit is jelent mindez? Azt jelenti, hogy az 5 nap alatt bemutatott 49 egyéni és 4 válogatott magyar munkát láthatott az a közel 45 000 látogató, aki megfordult az EXPOGAST szakkiállításon.

Ugyanez a közel 45 000 ember tekinthetette meg az üvegfalon keresztül, hogy hogyan dolgoznak élőben csapataink (nemzeti, nemzeti katonai, közétkeztetési). Közülük pedig további 315 fő volt az szerte a világból, aki személyesen meg is kóstolhatta menüjüket.

Mi ez, ha nem egy nagy lehetőség? Lehetőség arra, hogy mutathassunk nemzeti konyhánkból, alapanyagainkból a világnak. Hogy ott legyünk annak az 53 nemzetnek a sorában, aki megméretteti magát.

És még egy nagyon fontos információ. Rákérdeztünk a pontos versenyzői létszámra, melyre azt a választ kaptuk, hogy közel 2 500 fő (!) az, aki vagy csapattagként, vagy egyéni indulóként jelenik meg az öt nap alatt.

/MNGSZ/