DAWN of the GUERILLA – Főzdefeszt 2012.06.01-03

Újra itt a Főzdefeszt! 2012 június első hétvégéjét (júni 1-3) Józsefváros Önkormányzatának jóvoltából a Palotanegyed legszebb terein, a Mikszáth téren és a Szabó Ervin téren tölthetjük a legjobb hazai kézműves sörök kóstolgatásával.

 

{module 221}

Tavaly májusban rendezték meg az első hazai kézműves sörfesztivált, hogy életet leheljenek a Csipkerózsika-álmát alvó magyar sörfőzésbe. Tavaly októberre Csipkerózsika táncba vitte a fél várost, több tízezren voltak kíváncsiak a rengeteg újdonságot felvonultató őszi Főzdefesztre. A közönség érdeklődésének hatása felmérhetetlen: azóta számos új sör születet, új műfajok vetették meg a lábukat, a sörfőzők elkezdtek gondolkodni, tanulni, kísérletezni, a pesti kocsmák azon tanakodnak, hogyan tehetnének csapra kézműves söröket, és egyáltalán nem tűnik elérhetetlennek a kezdeti cél, hogy a jó magyar kézműves sör kuriózumból széles körben hozzáférhető gasztronómiai tényezővé váljon.

A nyár első három napjára ismét összetrombitálták a hazai sörfőzés legjobbjait a Mikszáth térre, a Krúdy Gyula utcába és a Szabó Ervin térre. Júniusban huszonegy kézműves sörfőzde jelenik meg a rendezvény helyszínén, hogy bemutassa tavaly óta szélesedő kínálatát, vagy régi receptjeik felturbózott változatait. Lesznek újdonságok is: büszkén mutatkozik be az elmúlt évtized egyetlen új brewpubja, a miskolci Zip’s Brewhouse, mely főzdének a sörei amúgy csak Miskolcon kóstolhatóak. A meglepően zöldalmás ízvilágú Golden Ale-jük külön figyelmet érdemel. 

A dombóvári Kissler fügés sörrel támad, a Békésszentandrási Sörfőzde vilmoskörtés különlegességet küld a fesztiválra. A Serforrás a hordóérleléssel egészen kitűnőre varázsolt Korty söre mellett elhozza az évek óta Borsodban rejtegetett almás sörét is. Bemutatkozik a Csobánkai Betyár, Öregsör, Bárány is, illetve a Fóti Kézműves Sörfőzde is bemutatja első – még elnevezésre váró – 8%-os barna sörét. A csepeli Rizmájer a porterével és a kukoricás Cortezzel száll ringbe, a Stari újra főzi legendás Ír Vörös sörét. Huszonegy magyar sörfőzdét várnak a fesztre, köztük olyan új szereplőkkel, mint az üllői Franzberger, a magyarhertelendi Kapucinus és pilisvörösvári Rotburger.

Az idei év legizgalmasabb fejleménye, hogy miután nemrég legalizálták itthon is a házi sörfőzést, a legelszántabb házi sörfőzők megszállták a kézműves sörfőzdéket és náluk főzték meg nagyban extrém/felháborító/izgalmas/brutális/gyönyörű söreiket hogy a Főzdefeszten bemutathassák a sokkírozódni vágyó nagyérdeműnek – ők a gerilla-sörfőzők, a jövő harcosai. A Hopaholic sátorban a tavalyi dupla fesztiválnyertes Grabanc mellett meg lehet majd kóstolni a D.S.O.T.G.-t, ami annyit tesz: Dark Side of the Grabanc – tehát a Grabanc fekete változatát – és az elsősörös Hopfanatic főzde Bitterfly nevű IPA-ját. A Kálvin téren a Hara’Punk egy kibelezett Trabantból fogja csapolni a Papap O’Hara nevű erősen komlózott sötétbarna sörét. A Házi Sörfőzők sátrában az extrém fekete és édes, szupererős Olaszházi Bitument kóstolhatjuk. 

Idén először lesz a Főzdefeszten standja a Brit Nagykövetségnek a Fuller’s söreivel, és a BeerBier csapat olyat hoz a Mikszáth térre, ami egész Európában párját ritkítja: a végtelenül érzékeny tradicionális angol sörműfajt, a ’real ale’-t mutatja be a Főzdefeszt közönségének. A ’real ale’ lényege, hogy a sör a csapolás helyszínén éri el végső készültségi fokát, és ott is tovább él, változik – a pincemester feladata, hogy a lehető legtökéletesebb formában jusson el a fogyasztóhoz. Míg Nagy-Britanniában a CAMRA tevékenységének hála, a ’real ale’ már nem ritkaság, a La Manche csatornán túl szinte soha sehol nem található ilyesmi. 

Csehekből is erős lesz a felhozatal, ezúttal nem egy-egy cseh sörfőzdét hívtunk meg, hanem a Budapesten egyre aktívabb cseh kocsmákat – a Pivót és a Hrabalt – kértük fel a standállításra, így itt lesz a Nova Paka-i, nymburki, treboni sörök mellett az erős félbarna Zatec, és a még erősebb fekete Pardubicky Porter, valamint a Kout és a vyskovi sörfőzde sörei. A rozsnyói Kaltenecker ismét hozza majd a szokásos jó formáját, és a Főzdefeszt legdrágább sörét, az exkluzív, 13%-os, Tokaji Aszús hordóban érlelt, fenyős-borókás B27-et.

Idén először bajor stand is lesz – a Sörmanufaktúra idehozza a ratebeer szerint Németország legjobb sörének tartott Schneider Weisse Aventinust, ezt az sötét, erotikus búzaduplabakot, és a vitathatatlanul legzseniálisabb bajor alapbúzát, a Schneider Weisse Originalt, mely mellett a nagy müncheni márkák nyugodtan elbújhatnak szégyenükben. Ha minden igaz, Bajorország legjobb búzasörfőzdéje mellett itt lesz Bajoroszág leginnovatívabb sörfőzdéje a Camba Bavaria is a maga jellegzetes, kísérleti komlózású Pale Ale-jével.

A fesztiválra a belépés ingyenes, mindössze egy dolgot kérnek a szervezők cserébe: végiglátogatni sz összes magyar kézműves standot és szavazni a sörökre, MERT a jó sör demokratikus alapjog, amiért tudatos fogyasztói döntésekkel kell harcolni!

{module 221}