Festmények és ételek

Nekem eleve tetszik, ha jó festmények reprodukciói vannak egy étterem falán. Ha ezekből temérdek van, úgy, hogy jojózik tőlük a szem, tényleg annyi látható, hogy csaknem tapétaként használatosak, az már persze vitatható, de van benne valami jóféle őrültség, ahogy a Chagall Café & Restaurant egész kinézetében.

Chagall Café & Restaurant

Művészetszeretetet és lazaságot, sőt bohémságot sugároz magából. Az is dili, hogy az étterem közepén található egy csupasz fa, esténként kis égőkkel megvilágítva. A belső  teremben pedig hatalmas tükör karácsonyfaégőkkel szegélyezve díszeleg.

A terasz a Hajós utcára nyílik, ahol, mint Bilics Róbert tulajdonos elmeséli, formálódik valamiféle összefogás, a vendéglők, kávéházak, üzletek között. Sétáló utca már egy ideje, de az nem állítható, hogy egyfolytában le-föl korzóznak benne az emberek. Tán kevés az üzlet, az épületek jó részének állapota sem megfelelő, ezért viszonylag kevesen térnek le ide a frekventált Andrássy útról. Valahogy el szeretnék érni, hogy ez ne így legyen. Az utcára is kitelepülő gasztronómiával vegyülő, kisebb kulturális fesztiválokat terveznek például. Ez azért is fontos, mert a Bazilika környéki, meg a Gozsdu Udvarban található vendéglátóegységek mind nagyobb konkurenciát jelentenek.

Bilics Róbert azt mondja, nagy dolog, hogy bár ilyen melegben teljes gőzzel működik a terasz, sikerült elérnie, hogy kiváló legyen a viszonya a lakókkal. Ha bármi probléma, netán zajongás adódna, őt hívják, nem a rendőrséget. Ez a bizalom tette lehetővé azt is, engedélyezzék, hogy közvetlen a teraszról nyílóan, egy társával együtt, hajnali ötig nyitva tartó bárt nyisson a pincében, a neve tán bizonyos mértékig jelképes, Suttogó Piano Bár.

Vagyis nem falakat repesztő zenekarok játszanak benne. Lenézünk, és tényleg a pianino áll a helyiség középpontjában, nem egy sarokban, félreeső ficakban, ahogy az gyakran szokás, hanem kimondottan a középpontban, minden helyről az látszik. A bár egyébként arra is jó, ha valaki még az étteremben zárás után maradna, letelepülhet ide. De a vendéglő nyitva tartása alatt, kívánságra az ételt is leviszik a pincébe, ahol jelenleg három zongorista váltja egymást.

Az étterem tulajdonosa eredetileg pincér, dolgozott többfelé, hajón is külföldön, és nem túl sikeres elődöktől vette át a helyet, volt, aki csak félévet bírt itt ki. Eredetileg inkább csak kávéházat akart, de aztán, ha már úgyis volt konyha, nem akart kitérni a kihívás elől. De azért mondjuk a rántott húst, mirelit sült krumplival kínáló étlapon igencsak változtatni akart.

Vannak jó ötletei. Kapható például tízalkalmas bérlet, ami egy hónapon belül ebédmenüre váltható  be. De persze van havibérlet, ha valaki ilyet vált, három fogást kaphat, naponta kevesebb, mint ezer forintért.

Bevezetőként a havi ajánlatban szereplő  bazsalikomos eper krémleves jól hűsít az ilyen kánikulában. A cukkinis burgonya krémleves bacon chips-szel is könnyeden üdítő. A lazac salátában frissek a zöldségek, kár, hogy a hal fagyasztott. Ez majd így lesz a grillezett rusztikus zöldségek spenóttortával, krémes Chardonnay mártással nevű étel esetében szintén. A spenóttorta szép pirospozsgásra sült, lágy benne a spenót. A padlizsán fasírt nem szokványos étel, belül zamatos, kívül eléggé száraz. A baconbe tekert rosé kacsamell chilis, gyömbéres körtepürével, burgonyafánkkal és kacsatepertővel, meglehetősen vonzóan hangzik.

Sajnos azonban a kacsát eléggé túlsütik, így némiképp kiszárad. A burgonyafánk viszont kicsit sápatag, lehetne ropogósabb. A tepertő ideálisan passzol a kacsahúshoz. A paprikás csirke Kedvessy módra libamájpürét tartalmaz, kicsit ragadós a hozzá adott galuskafelfújt, a pirított rókagomba ellenben meglehetősen jól egészíti ki a kompozíciót. A csokoládé felfújt vanília tükrön abszolút klasszikus desszert, a házi mákosguba-béles meggyvelővel egyéni találmány.

A Chagallnak kimondottan jó a hangulata. A konyhának vannak érdekes törekvései, de a teljesítménye ingadozó.

Népszava