Nagykövetségi séfverseny Washingtonban

Magyar siker született a Washingtonban megrendezett nagykövetségi séfversenyen. Merényi Viktor nyerte meg a nemzetközi szakácspróba melegkonyhás főzőversenyét. Confittált lazacderék, füstölt fokhagymás burgonyapürével, káposzta és tarlórépa terrine-nel körítve, bodzával ízesített kék kagylóval – ezt alkotta a magyar külképviselet szakácsa az Egyesült Államokba akkreditált külképviseletek séfeinek versenyén.

Az amerikai főváros idegenforgalmi szervezete, a Cultural Tourism DC által a héten megrendezett kétfordulós verseny célja nem csak a szakácsok szakmai tudásának összemérése volt, hanem a nemzeti konyhák bemutatása is a zsűri tagjainak és a nagyközönségnek.

Az első fordulóban a házigazda svéd nagykövetségen a skandináv ország konyhájának legfontosabb hozzávalóit középpontba állító melegkonyhás főzőversenyen egy meglepetéskosárból két óra leforgása alatt kellett főételt készíteni. Ezen lett a legjobb Merényi Viktor, aki több napon át „edzett” a versenyre, gyakorolva néhány ritkán alkalmazott fogást.

Az ízek kreatív harmóniáját, a készételek tálalást és a munka precizitását külön pontokkal értékelte a zsűri. A The Washington Post szerint Merényi Viktor „kiemelkedő gondossággal dolgozott asztalánál, ahol olívaolajban kisütött lazac mellé füstölő pisztollyal ízesített fokhagymás burgonyahabot készített.”

A második fordulóban, a nemzeti konyha jellegzetességeit felvonultató előétel-versenyen a magyar séf füstölt harcsa csirkés zellersalátával, kelvirágrózsa pürével és céklakaviárral elnevezésű ételkölteményt varázsolt. Csak pár ponttal maradt le Jan Van Haute belga séf mögött, aki hagyományos belga „sörben sült sertést” készített.

Összetettben végül a belga séf nyerte meg a szakácsverseny zsűridíját. A második forduló közönségdíját a tizenegy versenyző ország (Bahrein, Belgium, Dél-Korea, Ghána, Izrael, Magyarország, Marokkó, Nepál, Panama, Katar és Szerbia) nagykövetségi séfje közül az izraeli szakács kapta, aki „csicsókával sűrített gesztenyelevessel” bűvölte el a rendezvény látogatóit.

A szakácsverseny az ősszel Washingtonba érkezett Merényi Viktor séf és a modern magyar gasztronómia látványos bemutatkozásával a magyar konyhaművészet újabb nemzetközi sikerét jelentette – fogalmazott a nagykövetség közleményében.

/forrás: MTI/