Nyertest hirdetett a New York Café

Nyertest hirdetett a New York CaféBerki Artúr nyerte a New York Café Bárzongorista Verseny döntőjét – ezzel együtt az 1 millió forintot érő szerződést. A közönségdíjat Darvas Tamás kapta.

{module 221}

Kőkemény (ám baráti) csatának lehettek szemtanúi a New York Café Bárzongorista Verseny döntőjének vendégei a New York Palota Róma termében szombat este. A hat finalista – Banyák József, Berki Artúr, Darvas Tamás, Mida Oszkár, ifj. Ökrös Ottó és Szűcs Gyula – mindent beleadott a játékába.

Az este első részében minden versenyző előadott egy szabadon választott jazz standardet, majd kísérte a Nyári lányokat, azaz Editet vagy Alizt, esetleg mindkettőt. A népszerű könnyűzenei slágerekkel hatalmas sikert arattak, nem csak a közönségnél, hanem a zsűrinél is. A feladat lényege az volt, hogy kiderüljön: a zenészek miként tudnak alkalmazkodni és tudják kísérni az énekeseket.

A zsűri (Szentpéteri Csilla, Nyári Károly és Rakonczai Viktor) döntése alapján 3 versenyző, Berki Artúr, Ifj. Ökrös Ottó és Darvas Tamás jutott tovább a finálé második részébe.

A továbbjutók mindegyike ugyanazt a dalt adta elő, a Casablanca film – As Time Goes By című betétdalát.

Berki Artúr egy 1 millió forint értékű szerződést nyert, a második és harmadik helyezett pedig egy-egy utazással lett gazdagabb: ifj. Ökrös Ottó egy hosszú hétvégére Rómába látogathat, Darvas Tamás pedig Prágába jut el néhány napra.Mint ahogy eddig is gyakorlat volt a New York Café Bárzongorista Verseny elődöntőin, nem csak a zsűrinek, a közönségnek is volt lehetősége kinyilvánítani véleményét. A közönségdíjas Darvas Tamás lett.

{module 221}