Pálinkában az energia

kisebb mértékben csökkent a pálinka forgalmaA vendéglátóhelyeken kisebb mértékben csökkent a pálinka forgalma, mint az élelmiszer-kiskereskedelemben. Az eladások több mint felét lebonyolító volumenhelyek súlya valamelyest nőtt, az étkezőhelyeké pedig csökkent. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen folyamatos horeca-kutatása.

Vendéglátóhelyeken az égetett szeszesitalokon belül legnagyobb a pálinka piaci részesedése, a 2009. november-2010. novemberi adatok szerint. Utána mind értéket, mind mennyiséget tekintve bitter és vodka következik. Pálinkából a vendéglátásban tavaly – értékben – 2 százalékkal kevesebbet adtak el, mint egy évvel korábban. Pálinkából a vendéglátóhelyek bevétele évi 24 milliárd forint körül mozog.

Ami a mennyiséget illeti, pálinkából a vendéglátóhelyeken több mint 4 millió litert adnak el évente. Tavaly 10 százalék csökkenést regisztráltak.

Kisebb-nagyobb mértékben mindegyik égetett szeszesital átlagára emelkedett a vendéglátásban. Egy liter pálinka mennyiségi eladással súlyozott átlagos fogyasztói ára 2008. október-novemberben 4 636 forint, rá egy évre 5 112, majd legutóbb a hasonló periódusban 5 489 forint.

Említést érdemel, hogy a kiskereskedelem piaca is szűkült: Az égetett szeszesitalok bolti forgalma értékben 7 százalékkal, mennyiségben 12-vel csökkent 2009. december-2010. november során, az előző hasonló időszakhoz viszonyítva.

Ezen belül a pálinka értékesítése 5 százalékkal lett kisebb, és csaknem 14 milliárd forint. Ugyanakkor mennyiségi szempontból mínusz 9 százalék a trend az élelmiszer-kiskereskedelemben.

És mi a helyzet az energiaitallal?

Amíg a kiskereskedelemben szinte szárnyal az energia- és a sportital forgalma, addig a vendéglátásban csökkenést regisztráltak. Évi 3 milliárd forint felett mozog a horeca bevétele a két termék kategóriából. Igaz, ebből a sportitalé nem éri el a 200 millió forintot.

Csak az energiaitalt tekintve értékben 12 százalékkal csökkent a vendéglátó helyek eladása tavaly, az előző évhez képest. Ebben nagy szerepet játszik az átlagárak csökkenése. Hiszen ugyanakkor mennyiségben mínusz 6 százalékot mértek. (Tavaly decemberben 9 százalékkal alacsonyabb mennyiségi eladással súlyozott átlagárat számoltak, mint az előző év utolsó hónapjában).

Az üzlettípusok között a volumenhelyek domináns szerepe tovább erősödött: Egyik évről a másikra ugyanis 49 százalékról 51-re nőtt részarányuk, az eladott mennyiségből.

Regionálisan, a lakosság számarányához képest eltérő képet látunk. Ebből a szempontból ugyanis az ország keleti részében felülreprezentált a fogyasztás, és még nőtt is a részaránya. Budapesten és Pest megyében viszont kevesebb energiaital adnak el a vendéglátásban, mint amekkora a lakosság számaránya ebben a centrális régióban. Így tekintve nagyjából kiegyensúlyozott az ország nyugati részének piaci részesedése.

Ami az árakat illeti, egy liter energiaital mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára ára 2010. decemberben 1 195 forint; 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Forrás: Nielsen
Fotó: Steiner Gábor