Piac a Szimpla Kertben

Piac a Szimpla KertbenŐstermelői piac nyílt 2012 június 10-én a budapesti Szimpla Kertben az Agri Kulti PJT., az Azért7 Egyesület, az ELTE Humánökológia Tanszék és az őstermelőket tömörítő hálózatok összefogásával. Minden vasárnap a „romkocsma” termelői piaccá alakul át.

{module 221}

A szervezők célja, hogy a vásárlók rendszeresen friss és természetesen kifogástalan minőségű hazai élelmiszerekhez jussanak közvetlenül a termelőktől és megmentsék a „kihalás szélére sodródott magyarországi őstermelőket” – fogalmazott közleményében a Szövetség az Élő Tiszáért elnevezésű szervezet.

A piacon feldolgozott és feldolgozatlan termékek széles skálája kerül terítékre: sonkák, kolbászok, házi sajtok, lekvárok, szörpök, sőt házi készítésű kozmetikumok mellett természetesen idénygyümölcsök és zöldségek is lesznek a kínálatban. A vásárlás személyes élménye mellett szakmai beszélgetésekkel, termelők és tájegységek bemutatásával, villásreggelivel, utcazenével és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket. A piac a nyári szezonban a Szimpla Kertben működik, ám a tervek szerint ősztől a Kazinczy utcában kaphat majd helyet.

{module 221}