ProWein

Olyan sok boros cég jelentkezett kiállítónak az utóbbi hetekben, hogy a düsseldorfi ProWein rendezői bővítik a tervezett helyszínt: kiegészítik a 7. számú csarnokkal. A magyar kiállítók is nagyobb területet vesznek igénybe, mint legutóbb.

 

{module 221}

– Az ideihez képest százzal több, mintegy 3.700 kiállítóra, köztük mintegy húsz magyarra számítunk 2012. március 4-6. között Düsseldorfban – tájékoztat Máté Szilvia, a Düsseldorfi Vásárvállalat magyarországi képviselője. – Az előzetes érdeklődés alapján a látogatók száma is növekszik, és a boros cégek várhatóan 40 ezer szakembernek mutathatják be termékeiket.  
Hozzáteszi, hogy a bővülés tovább erősíti a ProWein vezető szerepét: – A bor és az égetett szeszesital nemzetközi piacának szereplői átfogóan prezentálják kínálatukat. Ugyanis csak a ProWein ad lehetőséget arra, hogy a termelők találkozzanak a kereskedelmi vállalatok döntéshozóival, akik a világ minden részéből érkeznek majd.

A kiállító ötven ország közül szokás szerint nagy számban jelennek meg német, francia, olasz, spanyol, osztrák és portugál bortermelők. Ismét ott lesz a legutóbb először bemutatkozott Brazília, India, Japán és Kína. Premierre készülnek Koszovó borai.

Hazánk borászatát tizenhét cég 160 négyzetméteren képviseli, ahogyan legutóbb is, újra az Agrármarketing Centrum támogatásával. Ott lesznek az exportban régóta érdekelt állandó kiállítók, mint a Tokaj Kereskedőház, Törley, Szeremley Huba Első Magyar Borháza, az Edegger és a Heumann Pincészet, az Egri Korona Borház, a Degenfeld Szőlőbirtok, és a Pfeinszl Biobirtok. 
Rajtuk kívül magyar pálinkás cégek először állítanak ki önálló nemzeti standon. Az égetett szeszesitalok csarnokában további 42 négyzetméteren prezentálják a külföldön is sokak által kedvelt hungarikumot.

A bioborok piacának növekedését tükrözi a szegmens koncentrált megjelenése. Ezáltal a látogatók áttekinthetik a dinamikus fejlődést jelző bio újdonságokat.
– A ProWein legvonzóbb attrakcióihoz tartozik a kóstoló zóna, amely most a 7-es csarnokban kap helyet – mondja Máté Szilvia. – Különböző régiók ezer féle vörös, fehér és rozébora várja az érdeklődőket.

A szervezők arra törekszenek, hogy az egyes bortermelő régiók klímájának és talajának sajátos adottságait juttassák kifejezésre a megkóstolható borok.

 

{module 221}