Sportmese – pub story

Champs Pub BudapestEgy csendes őszi estén öten üldögéltünk egy kiadós foci után az öltöző padján. A kellemes fáradtság nem rontotta a hangulatot, ugrattuk egymást. Miután kiderült, hogy ki volt aznap és ki általában a legjobb, az élet egyéb fontos területei kerültek szóba.

– Menjünk el egy sörre! – kezdeményezte Gyuzsó.

– Inkább kólára! – így Joel.

– Rendben, de ahhoz együnk is valamit – mondta Balu.

– Naná, ha már iszunk, együnk is, de csak valami könnyűt, valami „sportosat” – kontrázott Bence.

– De hol? – kérdezte Puci.

Ekkor mindannyian elhallgattunk.

Az öt fáradt, „kiöregedett” versenyző (Gyulay Zsolt, Fábián László, Darnyi Tamás, Szabó Bence, Szalay Balázs) hiába kereste a megoldást.

Néhány perc elteltével valakinek eszébe jutott: csináljuk meg! Csináljunk egyet!

– De olyan hely legyen, ahova éppúgy jó betérni napközben, mint este egy kiadós testmozgás után – javasolta Gyuzsó.

– Ha a magyar sportélet nagyjai is megfordulnak majd ott, ez biztosan így lesz – folytatta Joel.

– Rendben, és persze olyan kaja legyen, ami igazán „sportos” – mondta Balu.

– Az ilyen ételekre jólesik egy könnyu ital, na meg egy kis tánc – tette hozzá Bence.

– De hát hol? – kérdezte Puci.

A kérdésre időközben megszületett a válasz, az ötletet tett követte…

A Champs-et létrehozni jó ötlet volt!

Sok vendégünk keresi a nemzeti bajnokságok mérkőzéseit, sokan a Bajnokok Ligája meccsekre kíváncsiak. Hogy a remek hangulatot, a finom kímélő ételeket és a közvetítéseket még többen élvezhessék, kellett egy új hely!

Budán a Mechwart ligetnél, ugyanazzal az étel – itallappal, és belső kialakítással jött létre a Champs Buda. Futball – rögbi – boksz – kosárlabda – forma 1 – tenisz – kézilabda – vízilabda, és minden egyéb sporteseményt közvetítünk. Olimpiai és világbajnokaink asztalainál biztosan találsz megfelelőt a 14 plazmatévé valamelyikén.

Céges rendezvényen, születésnapon, osztálytalálkozón és bármilyen egyéb összejövetelen várunk svédasztalos, vagy étlap alapján választott ételekkel! Miközben akár saját felvételeidet is nézheted társaságoddal! Minden szombaton Funky Classic Partyval várunk Dj Schneiderrel.

Champs PubChamps PubXXChamps PubXXChamps PubXX