Teritéken a sör mi több

0
8
Teritéken a sör mi több

Megnyitotta a 2016-os sörszezont a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Eseménysorozatuk, a sörkultúrát középpontba helyező „Sör mi több” állomásain a gasztronómia mellett, ebben az évben hangsúlyt kapnak az alapanyagok, a minőségi sörgyártás, valamint a nők és a sör viszonya. A szezonnyitó ünnepségen, a komló magyarországi termesztésének újraindítását, egyelőre szimbolikusan, a frissen alapított Komló Klub vállalta fel.

Teritéken a sör mi több

A sör az egyik legtermészetesebb italunk. Komlóból, vízből, árpából és élesztőből készül. Az idei szezonnyitón a sör és étel társítások mellett, a számos kedvező élettani hatásáról ismert komló került reflektorfénybe.  A komló a fiatalabb kultúrnövények közé tartozik, tobozszerű termését a gyógyászatban és aromaterápiában is használják. Sörfőzésre csak a nőnemű, kúp alakú komlótoboz alkalmas. Fontos illat és kesernyés ízanyagokat ad a sörnek. A sörök keserű ízhatását IBU-ban mérik (International Bitterness Unit). A legtöbb sör 5-100 IBU közé esik. Főztek azonban már ezres, extrém komlózott sört is, annak ellenére, hogy az emberi ízérzékelés határa valahol 120 IBU körül húzható meg. A szezonnyitó eseményre Vásárhelyi István, sörgasztronómus és az Aria Hotel séfje, Ferencz Gábor által összeállított menüben a komló számos oldaláról mutatkozhatott be, a sörsorban a klasszikus nemeskomló mellett kóstolásra került az újhullámos, illatos és a diszkrétebb komlózás is.

„A Sör mi több egy év alatt a ’sörbeszéd’ része lett. Formálódik egy újfajta sörkultúra, ami nélkül nincs modern magyar gasztronómia. Idén ízekre szedjük a sört. Kezdve a komlóval, amelyet már a honfoglalók is ismertek és valaha itthon is termesztettek”– mondta Schillinger Attila, a Sörszövetség igazgatója a 2016-os sörszezon megnyitóján.

Az ünnepségen résztvevők nem csak igazi gasztronómiai élménnyel lettek gazdagabbak, a legbátrabbak örökbe fogadhattak egy palántát, hogy kísérletet tegyenek a komló termesztésére. A hogyan neveld a komlópalántádat kérdésben a Sör mi több Komló Klubja nyújt majd segítséget.

A szövetség reményei szerint újabb nyarat tölthetünk el a minőségi sörök és hozzájuk passzoló étkek tudatos, kulturált fogyasztása jegyében. A Sör mi több és a nagyközönség ez évi első találkozására nem kell sokat várni, május végén rendhagyó kiállítást szerveznek, hogy a hölgyeket a sörös oldalra csábítsák.

MINDEN A „SÖR MI TÖBB” ESEMÉNYSOROZATRÓL

A Magyar Sörgyártók Szövetsége célja, hogy a világszerte reneszánszát élő sör az őt megillető helyére kerülhessen a magyar fogyasztók asztalánál. A sörszezonnal együtt indult „Sör mi több” eseménysorozat célja, hogy elmélyítse a hazai sörkultúrát és új oldalairól mutassa be ezt a természetes italt. A 2015-ös szezon során a sör egészen új oldaláról mutatkozott be: a legkülönfélébb fajtáival találkozhattunk változatos gasztronómiai fogások párjaként. 2016-ban a gasztro mellett számos új téma kapcsán kerül középpontba a sör. A természetes ital összetevői és alapanyagai mellett, fókuszba kerül a minőségi magyar sörgyártás és olyan izgalmas tárgykörben is kutatnak majd, mint a nők és a sör viszonya.

SÖR MI TÖBB – KÖZREMŰKÖDŐI HÁTTÉR

Vásárhelyi István – szakközgazdász, gasztro-blogger (Sörbúvár blog), sörgasztronómus

Fontosnak tartja, hogy a sör elnyerje a méltó helyét a gasztronómiában, és a magyar fogyasztók szélesebb körben is megismerjék a sörök sokszínűségét, felismerjék és élvezzék a minőségi söröket. 8 éve foglalkozik behatóbban a sörökkel. Rengeteg sörstílust, sörfajtát kóstolt már, de vallja, hogy naprakésznek kell maradni, mert folyamatosan jönnek az új trendek, új komlófajtákat nemesítenek és nap mint nap megújul, formálódik a sörvilág. Nincs kedvenc söre. Az alkalom, ünnep vagy hétköznap, a napszak vagy az évszak illetve a társaság vagy éppen a magány dönti el, milyen sörfajta épp a favoritja. Nem csak sört iszik.  De ha sört iszik, mindenképp a különféle sörfajták legjobbjaiból választ.

Schillinger Attila – igazgató, Magyar Sörgyártók Szövetsége

Jogász, kommunikációs szakember, a magyar söripar érdekvédelmi szervezetének vezetője. Az amerikai, angol és német sörpiacokon is megfordult kommunikációs tanácsadó vezetésével a Magyar Sörgyártók Szövetsége azon dolgozik, hogy elősegítse a hazai sörök versenyképességét, fejlessze a magyar sörkultúrátés népszerűsítse a mértékletes és felelős sörfogyasztást. Schillinger vezetésével a MSSz újra útjára indítja a Sör mi több rendezvénysorozatot, amely a sör újabb és újabb arcait mutatja be a nagyközönségnek.