Vegyen ételgyárat

Star Menü KftA felszámoló Vectigalis Zrt. első alkalommal hirdette meg eladásra a hitelezőkkel szemben több mint 2,1 milliárd forintos adósságot felhalmozó Star Menü Kft. vagyonát, a korábban az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb készétel- és szendvicsgyártó üzemét – tudta meg a Napi Gazdaság Péter Márta felszámoló biztostól. A lap szerint a sármelléki repülőtér közelében található, jelenleg is működő, több mint 31 ezer négyzetméteres üzemet a kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával és a társaság vagyoni értékű jogaival, a folyamatos működésből eredő kötelezettségállománnyal együtt kívánják eladni, az irányár nettó 2,4 milliárd forint. Pályázni március 18-ig lehet.

{module 221}

Az ételgyár mintegy kétmilliárd forintos, zöldmezős beruházással 2007 októberére készült el. A 2500 négyzetméteres üzemet a logisztikai központtal és kiszolgáló létesítményekkel együtt úgy tervezték, hogy ott naponta akár 36 tonnányi főtt étel és szendvics készülhet. Kezdetben úgy tűnt, a Star Menü sikeresen kapcsolódik be a közétkeztetésbe, egyre nagyobb mennyiségben szállított hideg és meleg ételt iskoláknak, óvodáknak és más közintézményeknek, például kórházaknak.

A tervek között szerepelt, hogy az üzemet tovább bővítik, és 450-500 dolgozó foglalkoztatásával számoltak. A gazdasági és pénzügyi válság következtében folyamatosan csökkenő megrendelések miatt 2009 augusztusában arra kényszerültek, hogy közel hatvan dolgozótól megváljanak. További létszámleépítésre is szükség lett volna, de miután a beruházást 80 millió forintos munkahelymegtartó támogatással valósították meg, 2011-ig legkevesebb 98 dolgozót meg kellett tartani. Ez és a más területen is drasztikusan növekvő költségek végképp megpecsételték a cég sorsát, felszámolása 2010 januárjában indult el.

{module 221}