Szabolcsi töltött káposzta recept

GSZT receptek

A töltelék  “édes” fehér, azaz nem savanyított káposztalevélbe kerül, amit előtte leforráznak és a vastag eret kivágják a levél közepéből, hogy könnyebb legyen a töltés. Érdemes lapos káposztát venni, mert ennek vékonyabb a levele. A töltelékbe rizs kerül. A húsok 1/3 része mindig füstölt, a maradék lehet csak sertés, de kétféle hús (pl. liba, borjú) is vegyesen.

A főzésnél hígított paradicsomlével öntik fel a káposztákat és ebben párolják puhára. A paradicsomlé a házi, sűrűre főzött, passzírozott fajta, ennek hiányában lehet 100% paradicsom ivólé+ paradicsompüré keverékével is helyettesíteni.

A tejföl nem maradhat el mellőle, viszont ez csak ízlés kérdése.

Fontos, hogy az összes hozzávaló jó minőségű legyen!

A Szabolcsi töltött káposzta receptje

A káposzta torzsáját kivágjuk, a torzsa helyére húsvillát szúrunk, majd egészben forró vízbe dobjuk úgy, hogy a villa nyele felfelé lógjon ki a fazékból. Időnként a húsvillát megmozgatjuk, és amelyik levél már megpuhult, az leválik a káposztáról. Ezeket kiszedegetjük, majd ha kihűl, a levél középső, vastag erét kivágjuk. A leveleket félbe vagy negyedbe vágjuk úgy, hogy női tenyérnél ne legyenek nagyobbak a darabok. A káposzták negyedelt levelekből készülnek és kb. 5 cm -sek

A töltésre már nem alkalmas nagyságú leveleket laskára vágjuk, később ezzel “ágyazunk meg” a főzésnél a fazékban a töltelékeknek.

A húsokat késsel igen finomra aprítjuk. Lehet darálni is, de az apróra vágott húsnak sokkal jobb az állaga.

A kockákra vágott szalonnát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát, és azt is üvegesedésig pirítjuk. Megy hozzá a paradicsompüré is, amivel újra visszapirítjuk.

Hozzáadjuk a húsokat (a füstöltet még nem!), átpirítjuk, de megsütni nem kell. Megy hozzá a pirospaprika, paprikakrém, finomra aprított fokhagyma és só, bors ízlés szerint.

Hozzákeverjük a finomra vágott vagy darált füstölt húst és az átmosott, kiválogatott rizst.

Ha kicsi, hegyes káposztát szeretnénk, negyedelt, közel háromszög alakú levélbe töltsük. A töltelékből púpozott evőkanálnyi halmokat teszünk egy-egy káposztalevél közepére. Ilyenkor úgy tekerjük fel a káposztát, mintha tölcsért tekernénk belőle a töltelék köré, azaz az egyik csúcsánál szorosan zárjon a tekercs, a tölcsér nyitott végén pedig majd visszahajtjuk és bedugdossuk a levelet, miután teljesen feltekertük.

Ha a tekercsek készen vannak, egy alkalmas méretű fazék aljába 2 ujjnyi vastagon metéltre vágott káposztát teszünk, erre fektetjük a tekercseket, majd ha azok elfogytak, a tetejére ismét laskára vágott káposzta kerül.

Felöntjük annyi vízzel, ami háromnegyed részéig ellepi, ezzel egyszer felforraljuk, majd hozzáöntjük a paradicsomlevet.

Fedő alatt fél órán át főzzük, majd szintén fedő alatt még legalább egy fél órát pihentetjük.

Tálalásnál sok tejfölt adunk mellé.

Hozzávalók 50-75 db töltelékhez (mérettől függően)

  • 2 nagy fej káposzta
  • 1 kg hús, ebből 1/3 füstölt tarja vagy lapocka, 2/3 sertés lapocka vagy hasaalja
  • 10 dkg füstölt, húsos szalonna (kolozsvári)
  • 15 dkg hagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 púpos ek. fűszerpaprika
  • 2 ek. disznózsír
  • só, bors
  • 30 dkg rizs
  • 3 dkg paradicsompüré
  • 2 ek. paprikakrém vagy pirosarany
  • 3-4 dl házi paradicsomlé vagy 5 dl 100% paradicsomlé + 1 ek. paradicsompüré
  • tejföl a tálaláshoz

Jó étvégyat!