V4 Csúcstalálkozó

A Visegrádi Országok soros cseh elnökségének keretében, Prágában rendezték meg a négy ország – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – turisztikai csúcstalálkozóját, amelyen a V4-ek turisztikai marketingszervezeteinek vezetői is részt vettek, február 13-14-én. A tárgyalások során a Visegrádi Négyek 2012. évi turisztikai marketingtervének aláírása mellett, jegyzőkönyvben rögzítették a tagországok Európai Turisztikai Bizottságon (European Travel Commission, ETC) belül folytatott közös turisztikai tevékenységére vonatkozó irányelveket.

 

{module 221}

A magyar delegációt Dr. Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára vezette. A turisztikai marketingszervezetek megbeszélésein a Magyar Turizmus Zrt. részéről Horváth Gergely vezérigazgató vett részt, aki az Európai Turisztikai Bizottság korábbi felkérésének eleget téve, a V4 országokat képviseli az ETC Igazgatóságában, a 2012-2013-as időszakban. A prágai találkozó során a delegáció tagjai elégedettségüket fejezték ki a V4 országok turisztikai együttműködésével kapcsolatban, amely a The European Quartet – One Melody (Európai négyes-közös dallam) márkanév alatt 2003 óta folyik sikeresen. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia turisztikai együttműködésének fő célja az, hogy összehangolt munkával és a rendelkezésre álló források egyesítésével közösen népszerűsítsék a közép-európai régió turisztikai kínálatát mind szélesebb körben, elsősorban a tengerentúli piacokon.

A négy ország turisztikai vezetői értékelték az ágazatban történt fejlesztéseket, megosztották tapasztalataikat a jelenlegi gazdasági helyzetről saját országuk vonatkozásában, továbbá megvitatták – a turisztikai kapcsolataik továbberősítése érdekében kötött – együttműködésük jövőbeli lehetőségeit. A szakemberek áttekintették a statisztikai adatokat és turisztikai trendeket, továbbá turizmuspolitikai és törvényhozási kérdéseket is érintettek. A találkozó során megvitatták a 2013 utáni időszakra vonatkozó pénzügyi keretfeltételeket a négy ország együttműködési lehetőségeinek vonatkozásában.

A turizmusnak a V4 országok gazdaságában betöltött kiemelt szerepére való tekintettel, a tagországok illetékes minisztériumai – Regionális Fejlesztési Minisztérium, Csehország; Nemzetgazdasági Minisztérium, Magyarország; Sport és Turizmus Minisztérium, Lengyelország; Közlekedési, Építési és Regionális Fejlesztési Minisztérium, Szlovákia – a következő lépésekről állapodtak meg:

A tagországok, rendszeres időközönként megvalósuló találkozóik keretében továbbra is megosztják egymással a turisztikai tevékenységükkel és a legújabb turisztikai fejlesztésekkel kapcsolatos információkat, valamint tovább erősítik együttműködésüket.

A V4 országok Európai Turisztikai Bizottsági (European Travel Commission, ETC) tagságával kapcsolatban a szakemberek megállapodtak, hogy egyéni marketingaktivitásaikat egyeztetik és összehangolják, továbbá közös akciókat hajtanak végre annak érdekében, hogy megsokszorozzák a Visegrádi Országok közös marketingstratégiájából származó előnyöket az ETC tevékenységén belül a megcélzott piacokon.

A turisztikai együttműködés keretében közös marketingterveket dolgoznak ki, és együttesen szerveznek marketingakciókat a tengerentúli és a harmadik távoli piacokon annak érdekében, hogy növeljék a Visegrádi Országokba irányuló beutazó turizmust ezekről a küldőpiacokról.
A tagországok fokozzák turisztikai megjelenésüket Kínában, Japánban, az USA-ban és Oroszország ázsiai területén, továbbá folytatják közös promóciós tevékenységüket az új, ázsiai és dél-amerikai piacokon: Indiában és Brazíliában. A 2011-ben, Kassán aláírt megállapodás jegyében megkezdik a közös promóciós tevékenységet Tajvanon.
A négy ország képviselői megegyeztek a közös weboldal www.european-quartet.com és annak nyelvi mutációinak – angol, japán, kínai, orosz és a portugál nyelv brazíliai változata – megújításához szükséges munkálatok elvégzéséről, valamint a portálok tartalmának rendszeres frissítéséről.

A V4 országok turisztikai szakemberei abban is megállapodtak, hogy a szakmai kommunikációs tevékenységük mellett lakossági kommunikációt is folytatnak, és ennek megfelelően módosítják marketingkommunikációs eszközeiket. Ennek keretében nyomtatott médiafelületeket és a közösségi médiát felhasználva reklámkampányokat bonyolítanak le Kínában, Japánban és Indiában a 2012. évi költségvetésük 14%-ából.A B2B kommunikáció részeként elkészült a V4-ek közös, szakmai kiadványa, amely a Visegrádi Országok rövid ismertetése mellett az egyes tagországok, illetve a Visegrádi Négyek küldőpiacainak 2010. évi statisztikai adatait tartalmazza.  A tagállamok, a 2012. marketingterv szerint idén 402 ezer eurót fordítanak a Visegrádi Országok közös promóciójára, a közös programok lebonyolítására.A találkozón Dr. Szöllősi László helyettes államtitkár ismertette a magyar turizmuspolitika elmúlt egy évének legfontosabb eredményeit. Ennek keretében bemutatta a Széchenyi Pihenő Kártya új rendszerét, valamint a készülő, turizmusról és vendéglátásról szóló törvény főbb tartalmi elemeit.

A helyettes államtitkár méltatta a V4 együttműködés keretében elért eddigi eredményeket, kiemelve a térségünktől távol eső országokban folytatott közös akciók jelentőségét. Üdvözölte a további nyitást a brazil és az indiai piac felé. Elmondta, hogy az internet és a hozzá kapcsolódó technológia fejlődése, a közösségi oldalak szerepének erősödése miatt fontos előrelépés, hogy az idei marketingtervben már szerepelnek közösségi média kampányok, amelyek előkészítését épp a magyar turisztikai marketingszervezet kapta feladatul. A továbblépésről szólva Szöllősi László hangsúlyozta a négy ország közös adottságaira épülő termékfejlesztés, valamint a közös brand építésének jelentőségét.A Visegrádi Országok turisztikai együttműködésében Magyarország szerepét erősíti továbbá az is, hogy Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója december elején elfogadta az Európai Turisztikai Bizottság felkérését arra vonatkozóan, hogy képviselje a közép-európai országokon belül a V4 országokat az ETC Igazgatóságában. 

A Visegrádi Országok marketingszervezeteinek megbeszélésén Horváth Gergely prezentáció keretében ismertette az Európai Turisztikai Bizottság és a Visegrádi Négyek együttműködési lehetőségeit. A négy ország nemzeti turisztikai marketingszervezeteinek vezetői megerősítették szándékukat arra vonatkozóan, hogy összehangolják az ETC tagság keretében folytatott kommunikációs tevékenységüket és marketingaktivitásaikat. Annak érdekében, hogy a tagországok kihasználják az együttműködésükből és az együttes turisztikai megjelenésből származó előnyöket a V4 célpiacain – Oroszország, USA, Japán, Kína, India, Brazília és Tajvan – az ETC által szervezett promóciókban közösen vesznek részt. Ezen kívül közös statisztikai adatgyűjtéssel, valamint a turisztikai statisztikai adatok és kutatások együttes értékelésével is hozzájárulnak a közös marketingstratégiában rejlő lehetőségek kiaknázásához. Jegyzőkönyvben rögzítették továbbá azt is, hogy a négy ország turisztikai vezetői a V4-es találkozók során folyamatosan megosztják egymással az Európai Turisztikai Bizottságon belül tervezett, illetve megvalósított egyéni marketingakcióikat. Együttműködnek a turisztikai strukturális alapok programozásában, beleértve a turisztikai oktatás területét is, továbbá a Visegrádi Országok régiójának fejlesztését célzó források felhasználását illetően is egyeztetnek.

A Visegrádi Országok turisztikai együttműködésében kiemelt szerepet kap a négy ország közös adottságaira épülő termékfejlesztés, valamint a közös márkaépítés. Ennek keretében a tagországok önálló munkacsoportként, közös turisztikai termékek kialakításával kívánnak hozzájárulni az Európai Turisztikai Bizottság és az Európai Bizottság azon törekvésének sikeréhez, mely az európai turisztikai márka népszerűsítését tűzte ki céljául.

{module 221}