A+ A A-

Magyar versenymunka az AIPC innovációs díj döntősei között

  • Kategória: Pályázatok
  • Írta: GSZT
  • Találatok: 900

HUNGEXPO karácsonyi Sharing Program projektje bekerült a legjobb 14 pályázat közé a Kongresszusi Központok Nemzetközi Szövetségének (AIPC) Innovation Award versenyén Bostonban.

Az AIPC az ágazat egyik legfontosabb egyesülete, mely az iparág szakértőit és vezetőit összefogja össze, ösztönözve és elismerve a kongresszusi központ menedzsment terén elért kiemelkedő eredményeket. A 2007 óta megrendezésre kerülő verseny célja, hogy a legrangosabb nemzetközi szervezet kiemelje az adott évben kiemelkedően teljesítő innovatív kezdeményezéseket, díjazva a kreativitást és az újító, előrevivő gondolkodásmódot. A HUNGEXPO, hazánk legnagyobb kiállítási és konferencia helyszínének pályázatával, most először került magyar projekt a legjobb 14 közé. A számos kiváló pályázat közül minden évben egy, a szektor meghatározó képviselőiből álló magas szaktudású zsűri értékeli a pályázatokat. A verseny három részből áll: első körben zajlik a pályamunkák elbírálása, majd a kiemelkedő pályázatokat az AIPC tagjaiból összeállított szavazó közönség előtti prezentációja, - a HUNGEXPO Zrt. pályázatát Ganczer Gábor vezérigazgató mutatja be - végezetül pedig az Innovation Award Poster Program plakátversenyen mérkőznek meg a pályázók.

A Sharing Program projektet a napjainkban hatalmas figyelemnek örvendő „sharing economy”, azaz „osztozkodó gazdaság” inspirálta. Miért ne lehetne megosztani egy rendezvényhelyszínt, ha egy autót, vagy egy lakást meg lehet? A HUNGEXPO válasza erre az, hogy elegendő kreativitással bármi lehetséges. A program lényege a céges karácsonyi rendezvények elengedhetetlen költségeinek megosztása, mint például a különleges dekoráció, bútor és audiovizuális eszközök bérlése. Ezen kívül lehetőség nyílik arra, hogy a partnerek a dekorációt a cégük arculatának megfelelően saját képükre formálják, arculatuk, színeinek megjelenítésével. A felépítésre csak egy alkalommal van szükség, ezt követően akár minden este más cég évzáró rendezvényének tud otthont adni a helyszín, tehát kizárólag a költségek oszlanak meg, miközben az idő és a terület exkluzívan áll partnereink rendelkezésére. A program igénybevételével a cégek jelentősen csökkenthetik az év végén felmerülő költségeiket, melyet más célokra tudnak felhasználni, legyen az a rendezvény fényének emelése különleges előadóművész szerződtetésével, vagy magasabb színvonalú vacsora biztosítása. Egy biztos, a vendégek elégedetten fognak távozni.

A HUNGEXPO meggyőződése, hogy ezzel az újító gondolkodásmóddal olyan lehetőséget tud kínálni partnereinek, amely az iparágban egyedülállóan biztosít kimagasló előnyt mind a résztvevő cégek, mind a HUNGEXPO számára. Az AIPC Innovation Awards nemzetközi verseny eredményhirdetésére az AIPC július 5.-és 8. között Bostonban megrendezett éves konferenciájának keretén belül kerül sor.

  1. Gasztro
  2. Szálloda
  3. Turisztika
  4. GSZT+
A húsgolyó az év street food-ja

A húsgolyó az év street food-ja

A Kanálgép húsgolyóit választotta a közönség az év street food-jának az idei V. Food Truck...

Magyar sörpremier a MALTeR beerstroban

Magyar sörpremier a MALTeR beerstroban

„Kocsmaételek az utca emberének – kézműves sör mindenkinek!” - vallja a tulajdonos, Révész...

Átadták az első Gourmet-díjat

Átadták az első Gourmet-díjat

A Gourmet Fesztivál eddigi történetének legsikeresebb fesztiválján vagyunk túl, ez a látog...

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi sör

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi…

Száz hektoliterrel, vagyis 10 százalékkal több prémium kategóriájú sör fogyott hazánkban 2...

Több Gluténmentes Dupla Sajtburgert árusító McDonald’s

Több Gluténmentes Dupla Sajtburgert árus…

E héttől már országosan 35 McDonald’s® étteremben kapható a Gluténmentes Dupla Sajtburger....

Bővül az Orbis hálózata Romániában

2017 harmadik negyedév végén nyitja meg kapuit az első Bukaresten kívüli Mercure szálloda,...

Repülőtéri szállodát fejleszt a Budapest Airport és a WING Zrt.

Repülőtéri szállodát fejleszt a Budapest…

Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező  szállodájának időkapszu...

Harc az ízületi fájdalmak ellen

Harc az ízületi fájdalmak ellen

A Danubius Hotels szállodavállalat Health Spa Resort szállodái csatlakoznak a 20. Nemzeti ...

Megújult és kibővült a Corvin Hotel Budapest

Megújult és kibővült a Corvin Hotel Buda…

Bár a IX. kerület mindig is határos volt az V. kerülettel, 20 éve még senki nem gondolta v...

Slágergyanús sárkánydalok

Slágergyanús sárkánydalok

Az idei nyáron a Tintanyúl-rajongók garantáltan sárkánybálban fognak mulatni.

Élet, halál, roham motor- Open Road Fest adománygyűjtés

Élet, halál, roham motor- Open Road Fest…

Az Open Road Fest idén a Magyar Mentőmotor Alapítványt támogatja. A fesztivál célja: egy ú...

Egy hét és startol az Open Road Fest

Egy hét és startol az Open Road Fest

Már csak hetet kell aludni és végre mindenki megkapja a magáét: rock legendák, hajnalig ta...

16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

Scorpions, Guns’N’ Roses, AC/DC, Deák Bill Gyula, Gesarol, Auróra, Easy Blues (SK) – zenei...

A Sisi Alapítvány rendezvényei Gödöllőn

A Sisi Alapítvány rendezvényei Gödöllőn

Az idei rendezvényeinket Erzsébet királyné 180. születésnapja, valamint a Koronázás 150-ik...

13 éves a Wizz Air

13 éves a Wizz Air

13 éve emelkedett a levegőbe a Wizz Air első menetrend szerinti járata. Az elmúlt években ...

Adj egy ötöst!

Adj egy ötöst!

Fél évtizede működik a Legfittebb Munkahely Program. Ez idő alatt több mint 80 vállalat, i...

Indul a Tourism Social Media Awards

Március 24-ig nevezhetik a magyar hotelek és turisztikai szolgáltatást nyújtó szervezetek,...

25 éves a Nagybani Piac

25 éves a Nagybani Piac

A Budapesti Nagybani Piac részesedése 40 százalék körüli a friss hazai zöldég-gyümölcs kis...

1200 légiutas-kísérőt toboroz az easyJet

1200 légiutas-kísérőt toboroz az easyJet

Egyedülálló lehetőség nyílik meg sok fiatal előtt, hiszen Európa legnagyobb diszkont légit...

Új csomagolásban a lime-menta ízzel bővülő NaturAqua Emotion

Új csomagolásban a lime-menta ízzel bővü…

A tiszta víz színéhez közelebb álló, kékes-türkiz árnyalatú palackra vált a NaturAqua Emot...

Egészség híradó

"A természet mindig tökéleteset alkot" – Szentgyörgyi Albert

Egészség híradó

Látogasson el Kyäni egészség oldalunkra!

Eseménynaptár

NOVEMBER 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Blue Bell Travel

Blue Bell Travel

Előfoglalási kedvezmények és folyamatos akciók. Több száz ajánlat az év minden napján ...részletek

Apróhirdetések

National pénztárgép

Eladó gyönyörű múlt századi NATIONAL...

bővebben...

GSZT hírlevél

Kövesse a GSZT szakújság híreit emailben! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A GSZT hírlevelét havonta küldjük ki.

Népszerű GSZT+

Hirdetés

Top Szálloda

Top Gasztro

TOP Turisztika

Bejelentkezés vagy Fiók létrehozása