A+ A A-

Adj egy ötöst!

  • Kategória: Pályázatok
  • Írta: GSZT
  • Találatok: 44

Fél évtizede működik a Legfittebb Munkahely Program. Ez idő alatt több mint 80 vállalat, illetve szervezet jelentkezett, amelyek összesen több mint 10 000 kérdőívet töltöttek ki. Ennek alapján magabiztosan kijelenthető, hogy a programban igazi szakértők dolgoznak.

Adj egy ötöst!

Az elmúlt években olyanok vállalkoztak arra, hogy részt vegyenek a programban, mint az HBO, a BAT vagy az Unilever. Ahogy az eddigi években, a szervezők idén is négy kategóriában indítják el a programot: Kisvállalat (7-50 fő); Középvállalat (51-250 fő); Nagyvállalat (251 fő felett) valamint Közigazgatás kategória, a közszférában dolgozók számára. A múlt évben számottevően nőtt a jelentkezők száma az azt megelőző időszakhoz képest, mert egyre többen ismerik fel a vállalati profit és a munkavállalók fittsége közötti összefüggést, ugyanakkor további növekedést várnak idén. Annak érdekében, hogy ennek megteremtsék a feltételeit már a tavalyinál jóval korábban, március 31-től lehet jelentkezni a programra, egészen szeptember 29-ig a legfittebbmunkahely.hu weboldalon.

A Legfittebb Munkahely Program elsődleges célja hogy elismerje azokat a munkáltatókat, akik lépéseket tesznek munkavállalóik fittségéért, egészségéért és iránymutatást adjon azoknak a szervezeteknek, akik most ismerik fel a munkavállalói fittség és hatékonyság közötti összefüggéseket, és tenni is szeretnének ennek optimalizálása érdekében.

A Legfittebb Munkahely Programban résztvevők online kérdőíves kutatással járulnak hozzá ahhoz a tudáshalmazhoz, amely alapján a szakértők az egyes vállalatok speciális igényeihez igazítva nyújtanak tanácsadást és támogatást az alkalmazottak fitten tartásához, egészségük megőrzéséhez. Éppen emiatt érdemes energiát fektetni a programban való részvételre, mert mindez kamatostul megtérül hosszútávon, hiszen minden kitöltött kérdőívvel bővül a tudásanyag, amivel egyre pontosabb és hasznosabb tanácsokkal láthatják el az egyes vállaltokat. A más-más igényekkel fellépő résztvevőknek különböző csomagokat állítottak össze, amelyek eltérő szolgáltatásokat nyújtanak. A kérdőívekben vizsgálják többek közt az egyéni sportolási szokásokat, a vállalat által nyújtott támogatást valamint az elégedettséget a vállalati támogatással. A tanácsadást olyan szakértők segítik, mint Dr. Szabó Ágnes, a Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan tanszékének adjunktusa, Frankó Luca, környezetpszichológus, az ELTE PPK tanszékének PHD hallgatója, illetve Köteles Gábor egészségfejlesztő szakember.

„Az idei évtől azt várjuk, hogy az eddigi évek trendjének megfelelően duplázzuk a résztvevők, illetve indulók számát. Hosszútávon pedig hiszünk abban, hogy olyan kutatási anyagot tudunk összeállítani, ami az elmúlt évek gyakorlatait, valamint a fejlesztendő területeket bemutatva cselekvésre készteti a piaci szereplőket” – mondta Czakó Márton, a Program projektvezetője.

  1. Gasztro
  2. Szálloda
  3. Turisztika
  4. GSZT+
A húsgolyó az év street food-ja

A húsgolyó az év street food-ja

A Kanálgép húsgolyóit választotta a közönség az év street food-jának az idei V. Food Truck...

Magyar sörpremier a MALTeR beerstroban

Magyar sörpremier a MALTeR beerstroban

„Kocsmaételek az utca emberének – kézműves sör mindenkinek!” - vallja a tulajdonos, Révész...

Átadták az első Gourmet-díjat

Átadták az első Gourmet-díjat

A Gourmet Fesztivál eddigi történetének legsikeresebb fesztiválján vagyunk túl, ez a látog...

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi sör

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi…

Száz hektoliterrel, vagyis 10 százalékkal több prémium kategóriájú sör fogyott hazánkban 2...

Több Gluténmentes Dupla Sajtburgert árusító McDonald’s

Több Gluténmentes Dupla Sajtburgert árus…

E héttől már országosan 35 McDonald’s® étteremben kapható a Gluténmentes Dupla Sajtburger....

Bővül az Orbis hálózata Romániában

2017 harmadik negyedév végén nyitja meg kapuit az első Bukaresten kívüli Mercure szálloda,...

Repülőtéri szállodát fejleszt a Budapest Airport és a WING Zrt.

Repülőtéri szállodát fejleszt a Budapest…

Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező  szállodájának időkapszu...

Harc az ízületi fájdalmak ellen

Harc az ízületi fájdalmak ellen

A Danubius Hotels szállodavállalat Health Spa Resort szállodái csatlakoznak a 20. Nemzeti ...

Megújult és kibővült a Corvin Hotel Budapest

Megújult és kibővült a Corvin Hotel Buda…

Bár a IX. kerület mindig is határos volt az V. kerülettel, 20 éve még senki nem gondolta v...

Slágergyanús sárkánydalok

Slágergyanús sárkánydalok

Az idei nyáron a Tintanyúl-rajongók garantáltan sárkánybálban fognak mulatni.

Élet, halál, roham motor- Open Road Fest adománygyűjtés

Élet, halál, roham motor- Open Road Fest…

Az Open Road Fest idén a Magyar Mentőmotor Alapítványt támogatja. A fesztivál célja: egy ú...

Egy hét és startol az Open Road Fest

Egy hét és startol az Open Road Fest

Már csak hetet kell aludni és végre mindenki megkapja a magáét: rock legendák, hajnalig ta...

16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

16. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

Scorpions, Guns’N’ Roses, AC/DC, Deák Bill Gyula, Gesarol, Auróra, Easy Blues (SK) – zenei...

A Sisi Alapítvány rendezvényei Gödöllőn

A Sisi Alapítvány rendezvényei Gödöllőn

Az idei rendezvényeinket Erzsébet királyné 180. születésnapja, valamint a Koronázás 150-ik...

13 éves a Wizz Air

13 éves a Wizz Air

13 éve emelkedett a levegőbe a Wizz Air első menetrend szerinti járata. Az elmúlt években ...

Adj egy ötöst!

Adj egy ötöst!

Fél évtizede működik a Legfittebb Munkahely Program. Ez idő alatt több mint 80 vállalat, i...

Indul a Tourism Social Media Awards

Március 24-ig nevezhetik a magyar hotelek és turisztikai szolgáltatást nyújtó szervezetek,...

25 éves a Nagybani Piac

25 éves a Nagybani Piac

A Budapesti Nagybani Piac részesedése 40 százalék körüli a friss hazai zöldég-gyümölcs kis...

1200 légiutas-kísérőt toboroz az easyJet

1200 légiutas-kísérőt toboroz az easyJet

Egyedülálló lehetőség nyílik meg sok fiatal előtt, hiszen Európa legnagyobb diszkont légit...

Új csomagolásban a lime-menta ízzel bővülő NaturAqua Emotion

Új csomagolásban a lime-menta ízzel bővü…

A tiszta víz színéhez közelebb álló, kékes-türkiz árnyalatú palackra vált a NaturAqua Emot...

Egészség híradó

"A természet mindig tökéleteset alkot" – Szentgyörgyi Albert

Egészség híradó

Látogasson el Kyäni egészség oldalunkra!

Eseménynaptár

JÚNIUS 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Blue Bell Travel

Blue Bell Travel

Előfoglalási kedvezmények és folyamatos akciók. Több száz ajánlat az év minden napján ...részletek

Apróhirdetések

National pénztárgép

Eladó gyönyörű múlt századi NATIONAL...

bővebben...

GSZT hírlevél

Kövesse a GSZT szakújság híreit emailben! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A GSZT hírlevelét havonta küldjük ki.

Népszerű GSZT+

Hirdetés

Top Szálloda

Top Gasztro

TOP Turisztika

Bejelentkezés vagy Fiók létrehozása