A cafeteriát is vizsgálja az EB

A piaci szereplők szerint versenytorzító és diszkriminatív jellege miatt heteken belül felvilágosítást vár az Európai Bizottság a cafeteria új rendszeréről – értesült a BruxInfo.

 

{module 221}

A problémát az jelenti, hogy a piaci versenyt torzító módon hozza helyzetbe az új rendszer az étkezési utalvány kedvezményes kibocsátására egyedül jogosult állami alapítványt. A Bizottság egy sor kérdést küldött a magyar kormánynak a jogszabállyal összefüggésben, és mint a belső piaci EU-biztos szóvivője a BruxInfónak elmondta, a következő hetekben várják a magyar kormány tájékoztatását az ügyben.

A legfőbb kérdés, hogy a változások mennyire formálják át a cafeteria-piacot, hiszen míg kedvezményes, 30,94 százalékos kulcssal adózó utalvány kibocsátására csak az állami alapítvány jogosult, a korábbi utalványkibocsátó – többségében francia – cégek, mint például a Sodexo, Le Chèque Déjuener csak 51,17 százalékos adószint mellett bocsáthat ki utalványokat.

A portál szerint diszkriminatívnak nevezte a szabályozást az utalványok elfogadóhelyeinek többsége és a munkáltatók egy része is, maguk a kibocsátócégek viszont közvetlenül nem tiltakoztak a január elsején hatályba lépett szabályok miatt. Franciaország köztársasági elnöke ellenben tavaly novemberben udvarias hangú levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt a szabályok újragondolására, amelyek szerinte uniós belső piaci jogszabályokba ütköznek. Más értelmezések szerint viszont Párizs éppen attól tart, hogy jelentős veszteség éri a francia cégeket Magyarországon.

Január 12-én pedig egy budapesti konferencián Gál András Levente, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára kijelentette, „az új szabályozás mindenben megfelel az Európai Unió elvárásainak”.

(forrás: mfor.hu)

{module 221}