Csapdában a balatoni éttermek és büfék

0
3

Bár az új munkaügyi jogszabály csak néhány napja lépett életbe, a munkaközvetítők és központok, sőt már az önkormányzatok is érzékelik: idén bedugulhat a szezonális foglalkoztatás – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint ez különösen érinti a vendéglátást, s köztük a balatoni munkaadókat.

A lap szakemberek véleményét idézi, akik úgy gondolják: az évente átlagosan 100 ezer alkalmi munkás közül az idén legfeljebb 35-40 ezer helyezkedhet el. Ennek okát abban látják, hogy megszűnt az alkalmi munkavállalói könyv, illetve szigorodtak a foglalkoztatási szabályok, ami tízezreket szoríthat ki a munkaerőpiacról.

A lap által megkérdezett mezőgazdasági vállalkozásnál ugyan még nem tudják, hogy a rövid ideig sok élőmunkát igénylő feladatokat miként oldják meg, ám az biztos, hogy a hatékonyság javításának irányába tesznek majd lépéseket.

A cikk szerint úgy tűnik, a jogszabály-módosítást követően nehéz helyzetbe került a vendéglátók jelentős része is. A Balatonnál már húsvétkor is érzékelték a gondokat.

Egy siófoki étterem és büfé  tulajdonosa szerint csapdába kerültek, mert miközben a vendégek jelentős része – immár a főszezonban is – az időjárástól függően pár napra, egy-egy hosszú hétvégére érkezik, s ilyenkor jelentős kapacitásokra lenne szükség, a jogszabály erről nem vesz tudomást. Szerinte egyelőre kevesebb egységet, kisebb személyzettel működtetnek, de arra is jó esély van, hogy ismét növekedésnek indul a feketemunka.