Erzsébet-utalvány

A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

 

{module 221}

A január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet-utalványt, amelyik fogyasztásra kész étel vásárlására jogosít, de jövő év végéig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra isfelhasználható. Az utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, akinek a munkaadója ilyet juttat a kafetéria rendszer keretében, az az utalványos, az elfogadóhelyek jegyzékét a kibocsátó a honlapján teszi közzé. Egy utalványos – egy év alatt – több munkaadótól is kaphat utalványt, amelynek a felhasználási ideje a következő év utolsó napja.

A papír alapú utalványra – egyebek mellett – rá kell nyomtatni a beváltási értéket, a felhasználhatóság körét, és a lejárat időpontját is. Az elektronikus utalványt az elfogadóhely vagy terminálon, vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen keresztül váltja be. Az utalványos telefonon lekérdezheti aktuális egyenlegét.

Horváth Endre, az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januártól állami monopólium lesz az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcionál. Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkezési program, Erzsébet program néven. A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának.

Az idei adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak alkalmazottaiknak. (MTI)

{module 221}