Jogszabályi változások: 2011

0
5

Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyvenévnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők.

Január 1-jével 16 százalékos, egykulcsos lett a személyi jövedelemadó (szja) rendszere. Hatályba lépett a családi adózás: a családi adóalap-kedvezmény összege egy vagy két eltartott esetén 62.500 forint, három és több eltartottnál pedig 206.250 forint. Egyszerűsödik az szja bevallása, a magánszemélyeknek elegendő lesz egy adónyilatkozatban számot adniuk jövedelmeikről.

Az egykulcsos szja-rendszer bevezetésével a kamatjövedelemre háruló adó kulcsa 20-ról szintén 16 százalékra csökken. A minimálbér 78 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig havi 94 ezer forintra nő, míg a többi munkavállaló az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása alapján 4-6 százalékos béremelésre számíthat.

Január elejével két évről ismét három évre emelkedik a gyermekgondozási segély (gyes) időtartama, de a munkába visszaálló édesanyák csak a legfeljebb heti 30 órás munkaidő mellett kapják meg ezt a támogatást.
A nyugdíjrendszer átalakításával megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság. A munkavállaló választhat: az állami nyugdíjrendszer tagja lesz vagy önkéntes alapon magánnyugdíjpénztárba teljesít nyugdíjcélú befizetéseket. Utóbbi esetben január 31-ig kell nyilatkozni, s arról a munkáltatót is értesíteni kell. Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők számára az állam garantálja az egyéni számlavezetést, az esetleges reálhozam adómentességét és a magánnyugdíjpénztárnál keletkezett veszteség kompenzálását.

Az idei évtől negyven év munkaviszony után minden nő nyugdíjba mehet. A jogosultsági időbe beleszámít a keresőtevékenységgel járó jogviszonnyal és a gyermekneveléssel szerzett szolgálati idő.

A jelenlegi nyugdíjasok 3,8 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak.

2011 lesz az első teljes adóév, amikor a félmilliárd forintnál kisebb adóalappal rendelkező vállalkozások alkalmazhatják a tavaly nyáron 19 százalékról 10 százalékra csökkentett társasági adót.

Az új év első napjával összeolvadt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a vám- és pénzügyőrséggel, Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven.

Az új évvel megszűnik a rendelkezésre állási támogatás (rát), és helyette bérpótló juttatást vezetnek be, amelynek mértéke megegyezik a korábbi összeggel, vagyis a mindenkori öregségi nyugdíj minimumával.