Kétmilliárdos csalás

Kétmilliárdos csalás

Kétmilliárdos csalásTolnai Sándort és két társát egy bank jelentette fel egy hévízi szálloda adásvételével, bérbeadásával kapcsolatos ügylet és az azzal összefüggésben felhasznált hamis okiratok, fiktív számlák miatt. A bűncselekménnyel okozott kár a rendelkezésre álló adatok szerint mintegy 2 milliárd 300 millió forint, melyet az ügyészség már zárolt is – közölte Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

{module 221}

A privatkopo.hu értesülése szerint a hévízi Rogner Hotel működtetésével összefüggésben, a CIB-bankcsoporttal szemben benyújtott – a gyanú szerint fiktív szerződésekre és valótlan tartalmú számlákra alapított – inkasszó miatt indult büntetőeljárás. A bűnügyben érintett Lotus Therme Kft. tulajdonjogát egy Ciprusban bejegyzett offshore cég birtokolja, a társaság eddigi ügyvezetői között szerepel Kukorelli Tibor, az Újpest FC Kft. volt felügyelőbizottsági tagja, valamint Tolnai Sándor.

Tolnai Sándor gyanúsítotti meghallgatása kedd délután kezdődött, és kora este még tartott. A szóvivő 19 óra előtt azt közölte, hogy a gyanúsított részletes, mindenre kiterjedő vallomást tett, de nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését. A meghallgatás végén elrendelték Tolnai Sándor őrizetbe vételét, és az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését is. Majd 120 óra elteltével megszüntették az őrizetbe vételt.

A vállalkozót felbujtóként elkövetett csalás bűntettével is gyanúsítják, amiért akár 12 év börtönre is ítélhetik – amennyiben bebizonyosodik bűnössége.

/privatkopo/MTI/

{module 221}