Rövid hírek 2010.01.20.

Adózott ágyak és hamburgerek Romániában

Új átalányadót kíván kivetni a román kabinet azokon a területeken, ahol sűrűn előfordul, hogy nem bocsátanak ki nyugtát. A feketegazdaság visszaszorítása érdekében kitalált „ágyszámadó” a kötelező minimáladó helyett lépne érvénybe, amelynek eltörléséről a kormány nemrég döntött…

Az új teherfajtát például a helyiségben található asztalok vagy ágyak, illetve például a játékteremben elhelyezett nyerőgépek számán alapulna. Az érintett panzió- és étterem-tulajdonosok nem tartják igazságosnak, hogy a gazdasági válság kellős közepén újabb terhet rak rájuk a kormány. „A minimáladó eddig se vitt semmi jóra, s ezentúl is csak azt érik el vele, hogy még több lesz a feketézés” – véli egy gyergyószentmiklósi panzió tulajdonosa.

A pénzügyminiszter bejelentése szerint huszonhat területen, legkésőbb a második negyedévtől vezetik be az új típusú átalányadót. Az átalányadózásra javasolt területek között a vendéglők és a szállodák mellett, a sportközpontok és a turi sztikai ügynökségek is megtalálhatóak. Emellett néhány „különös” szektor is az ágyadó hatálya alá fog tartozni: például a vidámparkok és üdülési központok, a számítógép- és háztartásifelszerelés-javító cégek, a cipészek, illetve az órások, a bútor- és ékszerjavítók valamint a bőrdíszművesek is.

Extra adót vetne ki a gyorséttermekre a bevételi gondokkal küzdő román kabinet – közölte Cseke Attila egészségügyi miniszter. A különböző gyorsétkezdeláncokban értékesített élelmiszerek után ilyen módon befolyó összegből egészségügyi programokat és infrastrukturális beruházásokat támogatnának – fogalmazott az RMDSZ-es tárcavezető. Az adó mértékéről ugyanakkor egyelőre nem árult el részleteket a kormányzat.

Elköltözött a Coral Tours

A Coral Tours új címe Teréz körút 42-44. További elérhetőségeik változatlanok.

Elérte ezredik rajongóját

Alig hogy elindult, már elérte ezredik rajongóját a BTH Kft. által működtetett Visit Budapest Facebook-os rajongói oldal! A 2009 júniusában a nyári kaland kampány részeként elindított oldalon Budapestet és a budapesti programokat népszerűsíti a BTH Kft.  A naponta frissülő tartalommal jelentkező Visit Budapest rajongóinak száma hónapról hónapra nőtt, jelenleg 1023 rajongója van. Az oldalon folyamatosan frissített információt kapnak a látogatók Budapestről, budapesti programokról, ezen kívül képeket, videókat nézhetnek, kommentálhatnak, utazási tippekkel segíthetik egymást.  A BTH rendkívül fontosnak tartja a különböző közösségi oldalakon való jelenlétet, mert ezek a mai világ legfontosabb kommunikációs eszközei közé tartoznak, segítenek abban, hogy az információk szélesebb körhöz eljussanak, ugyanakkor a közönség interaktívan bekapcsolódhat egy intézmény vagy város életébe.
http://www.facebook.com/visitbudapest

 

Áprilistól újraindul Sármellék

A Napi Gazdaság értesülése szerint megszületett a megállapodás a sármelléki Fly Balaton repülőtér  üzemeltetéséről, így az várhatóan áprilistól újra fogad és indít gépeket.

Január első napjaiban állapodott meg a reptér korábbi üzemeltetőjét felszámoló Vectigalis Zrt. és egy magyar tulajdonban levő vállalat a légikikötő üzemeltetéséről és újraindításáról.

Varga Jenő, a felszámoló  cég vezetője elmondta, hogy a bérlővel való megállapodás csak az első lépés a sármelléki fejlesztés folyamatában. A cél ugyanis az, hogy ez legyen Magyarország első számú regionális reptere, amihez egy sor beruházásra lesz szükség. Többek közt meg kell oldani a korábbi szovjet katonai reptér környezeti kárainak felszámolását. Ez várhatóan még négymilliárd forintba kerül – a földterületet birtokló önkormányzatok (Sármellék és Zalavár) tavaly már 226 milliós támogatást kaptak a költségvetésből.

A reptér 2009. októberi bezárásáig összesen 15 ezer utas fordult meg tavaly Sármelléken, míg 2008-ban ennek közel tízszerese.

A sármelléki reptér újraindítása kulcsfontosságú lehet a motoros gyorsasági világbajnokság magyarországi futamának szempontjából is: a sávolyi pályán ugyanis idén szeptemberben rendezik az első versenyt, amelyre több mint százezer vendéget várnak.

Négy csillagos lett a City Hotel Miskolcon

Új szobákkal, konferenciateremmel és étteremmel bővült Miskolcon a négycsillagos City Hotel, a 330 millió forintos beruházást 130 millió forinttal támogatta pályázat útján az Észak-magyarországi Operatív Program. Tizenhat új szobával, 160 személyes konferenciateremmel és 50 vendég ellátását biztosító étteremmel bővült a szálloda, a négycsillagos hotel így már 39 szobával fogadhatja a vendégeket – mondta Barkóczi István tulajdonos. A 330 milliós forintos beruházáshoz 130 millió forintot nyert pályázaton a hotelt üzemeltető Hotel Miskolc Kft., a fennmaradó részt saját erőből és hitelből finanszírozta a társaság.

Ráspi Budapesten is

A nevezetes fertőrákosi Ráspi étterem Budapest meghódítására törekszik. 2009. decemberében a Király utcában megnyitotta budapesti éttermét. Az étterem vezetője Horváth József, aki Fertőrákosról került Budapestre.

Gordon Ramsay a bíróság előtt

A 43 éves skót származású, 16 Michelin-csillagot begyűjtött sztárséf cége, a Gordon Ramsay Holding (GRH) bíróság elé került komoly adóhátralék miatt. Az angol királyi adóhivatal nyújtott be keresetet a bírósághoz, mivel négy étterme közül kettő a megadott határidőn belül sem teljesítette az adóbefizetéseket. A Holding szóvivője elismerte a készpénzhiányt, meg hogy a határidőig nem képes teljesíteni, mert az étteremhálózat tízmilliós veszteséggel zárt, így már kiárusította több egységét: a versailles-i Trianont, a Los Angeles-i Gordon Ramsay at London in Hollywoodot és a prágai Maze-t.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Az újesztendő újabb szenzációs hírekkel indul a Bocuse d’Or Selection Hungary szervezői  és versenyzői számára. A február 21-22-én, a Hungexpo „Foodapest”  kiállításán megrendezésre kerülő verseny döntőjének zsűrijébe elfogadta a meghívást két kiemelkedő szakember, a norvég Charles TJESSEM, valamint az októberben már Budapesten megfordult francia Joseph VIOLA.

Charles TJESSEM norvég  étteremtulajdonos-séf, a 2003-as lyoni Bocuse d’Or verseny győztese.

Joseph VIOLA 43 éves francia séf, a nemzetközi konyhakultúra alakítója és elismert szakembere.  2004 óta „Franciaország Legjobb Szakácsa” (MOF – Meilleurs Ouvriers de France) cím birtokosainak egyike.

A Bocuse d’Or versenyhez kapcsolódó hír, hogy továbbá, hogy a genfi verseny (2010. június 7-8.) szervezői elkészítették az európai verseny sorsolását. Ennek értelmében a magyar szakácstársadalmat képviselő versenyző az első napon lép majd a 7. sorszámú versenyboxba. Ezen a napon főz majd a horvát, az osztrák, a német, az észt, az olasz, az izlandi, a szlovák, a svájci és a svéd versenyző, míg a második napon mutatkozik be majd a spanyol, a norvég, a francia, az orosz, a belga, a máltai, a finn, a holland, az angol és a dán induló.

Újra nyit az egri Hotel Aqua

Hosszas agitáció és meggyőzés után a szilvásváradi Lovas étterem tulajdonosa Gál Gábor most az egri Hotel Aqua szálloda és étterem üzemeltetésébe is belevág.

Természetesen a szilvásváradi programokat és az éttermet nem elhanyagolva, pont ellenkezőleg, a két üzletet karöltve, egy gondolatmenetre felfűzve üzemeltetik a megszokott családias hangulatban. A belvárosban, az uszoda, a gyógyfürdő, a törökfürdő és a strand közvetlen szomszédságában március elején kicsit átgondoltabban, újranyitják a Hotel Aquát és a hozzá tartozó éttermet, melyet igazi bisztró stílusban, gyakran változó étlappal, üzleti reggelikkel, uzsonnákkal, imbisz kiszállításokkal és kitűnő egri borokkal kívánják vonzóvá tenni.

Bemutatkoztunk Los Angelesben

Január 12-13-án Los Angelesben, illetve San Franciscóban a cseh-lengyel-magyar-német-osztrák-szlovák turisztikai hivatalok marketingcsoportosulása, a CEE (Central European Experience), sajtófogadást tartott. Az eseményen az egyes országok 2010-es turisztikai kínálatát mutatták be a sajtó képviselőinek. A rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete ismertette hazánk turisztikai újdonságait.

Kocsonyafőző-verseny lesz Miskolcon

A 10. Miskolci Kocsonyafesztivál a hagyományos Nagy Miskolci Ízkocsonya versenyéhez kapcsolódva kistérségi kocsonyafőző versenyt is tart az idén.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Észak-Bükki Régiója és a Miskolci Tél-Kocsonyafesztivál védnökségét élvező hagyományteremtő program, vagyis a Kocsonyafesztivál nemcsak erősíti és szervezi a helyi közösségeket, de hozzájárul a hagyományok ápolásához, és lehetőséget ad a térségi gasztronómiai idegenforgalom bővítésére – közölték a szervezők, akik szerint a kistérségi kocsonyafőző versenyeknek tétje is van: 2010-ben ezek a Kocsonyafesztivál kocsonyaversenyének területi elődöntői.

A jubileumi fesztivál – a rendezvény történetében először – lehetőséget ad arra, hogy a kistérségi versenyek első helyezettjei egyenes ágon kerüljenek be a 2010. február 19-én kezdődő Kocsonyafesztivál Nagy Miskolci Ízkocsonya versenyébe, ahol hagyományosan erős mezőnyben mérhetik össze tudásukat és gasztronómiai felkészültségüket a kocsonyafőző mesterek.

Az idei rendezvény külsőségeiben egyedülálló módon jeleníti meg a nyolc évszázados Miskolc történelmi hagyományait, legendáit és legendás személyiségeit, a historikus hűséget összeegyeztetve napjaink kulturális választékával. Mindezek mellé pedig olyan különleges gasztronómiái kínálat társul, amellyel a látogatók csak a miskolci téli fesztiválon találkozhatnak.