A büfés viszi tovább…

“A PeCsa megint olyan lesz, mint a nyolcvanas-kilencvenes években” – összegezte terveit a Petőfi Csarnok büféjét vezető Tornyai Tibor, aki várhatóan hamarosan az egész intézményt irányíthatja. A terv nem azt jelenti, hogy mostantól a szintipop, az érzelmes metál és a magyar alternatív zene határozza meg a kínálatot, hanem hogy az akkor jellemző rendszerben működtetnék a helyet.

 

{module 221}

“Rengeteg rendezvényt szeretnénk, hogy az épület folyamatosan ki legyen használva. Kisebb és nagyobb koncertek is lennének. Változatosabb koncertfelhozatalt szeretnénk, amiben lenne rock and roll, blues fesztivál, heavy metal, elektronikus zene. Folytatnánk a havi klubrendszert is.”

A vezető, aki jelenleg a szerződés részleteiről tárgyal a Fővárossal, megtartaná a jól működő programokat: a bolhapiacot és vásárokat is.

A Petőfi Csarnok átalakításának terve tavaly decemberben került nyilvánosságra, amikor a Főváros bejelentette, hogy nem kívánja tovább működtetni az intézményt, mivel számára az eddig sem volt kötelező feladat. Először az volt a terv, hogy az intézmény olvadjon bele a Trafóba, mivel korábban úgyis közösen működtették azokat. Ez a teljesen más profilú Trafó megkönnyebbülésére lekerült a napirendről, egy ideig a hasznosítás irányait kijelölő ötletpályázatról szóltak a hírek, végül hasznosítási pályázatot írtak ki, amelynek június 15-e volt a leadási határideje.
Budapest augusztusban döntött a Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. felszámolásáról. A munkatársakat csütörtökön bocsátották el. Év végéig az ügyvezető igazgató, a gazdasági igazgató, egy gazdaságis és néhány, az épület működtetését végző ember marad még.

Nem jelentették be hivatalosan, hogy a kultúrális központot, a büfét másfél éve működtető PeCsa Cafe viszi tovább, de az a tulajdonos is elismerte, hogy már a bérleti szerződésről tárgyalnak. Tornyai Tibor a bérleti díjról nem akart részleteket elárulni, de annyi tudható, hogy minimálisan nettó 1 millió 300 ezer forint összeget határozott meg a Főváros, és a jelentkezők innen kezdtek licitálni.
A cégvezető elmondta, a szerződés szerint majd vállalniuk kell, hogy az épületet öt éven belül kívül és belül is felújítják. Úgy tudjuk, a fűtési és szellőzési rendszer, továbbá a burkolatok felújítása már előbb szükségessé válhat.

A reménybeli vezető buli baráttá alakítaná a csarnokot. “Közönség centrikus rendszert szeretnénk. Eddig nem volt jó a rendszer, mert az emberek a teremben állva megnézték a koncertet, ittak közben egy sört, aztán kiterelték őket, és nézhettek valamilyen bulihelyszín után. Mi rövidtávon visszaraknánk a pultot a nagyterembe, és elhelyeznénk asztalokat és székeket. Később több ellátó helyet csinálnánk, leülős, komfortos részeket is, és olyan programokat, hogy a koncert után a közönség ne menjen tovább.”

Az új menedzsment előnyösebb bérleti szerződésekkel biztosítaná, hogy sokan vegyék bérbe bulikra a helyiségeket. Mérsékelnék a bérleti díjakat, és azokat a jegyeladási adatokkal arányosan állapítanák meg, így csökkentenék a bérlők kockázatát. Tornyai szerint a Petőfi Csarnok eddig indokolatlanul drágán adta bérbe a helyiségeit.

A büféseknek egyébként van tapasztalatuk a programszervezésben, mert saját területükre havi 15-20 koncertet szerveznek. Igaz, eddig 300 fős bulikkal dolgoztak, miközben a PeCsa nagyságrendileg nagyobb: a nagyterem 2000 fős, a szabadtéri színpadon 6000-en is elférnek.

A PeCsa a Fővárostól évi nagyjából 100 millió forinttámogatást kapott. Ezt egészítette ki pályázati pénzekkel és a jegyeladásból és bérbe adásból származó bevételekkel Az intézmény éves forgalma 250-300 millió forint volt, és 2010-et leszámítva az utóbbi időben nem volt veszteséges.

{module 221}