Újfent

főszerkesztőkeresi, pontosabban szólva keresik a helyét a kormányzati struktúrában az idegenforgalomnak, amelybe természetesen beleértendő a vendéglátás is.

Látszólag elvileg megtalálták, mert két minisztérium fennhatósága alá is fog tartozni és gyakorlatilag az egyik minisztériumi főosztályvezető lesz, aki igazán érdemben fog vele foglalkozni.

Legalábbis ma (június 17) így néz ki. Ez a személy a Nemzetgazdasági Minisztériumban lesz, a szakma propagandájáért – az MT Zrt-vel, már ha lesz ilyen – pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lesz felelős.

Nem akarok vészmadár lenni, de előre borítékolható a káosz. Ha a nép egyszerű nyelvén fejezem ki magam, akkor azt is mondhatom: közös lónak túrós a háta.

>

Mindez akkor, mikor a miniszterelnök kiemelt ágazatnak jelölte meg a turizmust és ezt mondta Matolcsy György is a kinevezése előtti meghallgatáson. Fellegi Tamást nem kellett volna meghallgatni, ha ott lesz annak a szakmának az állami marketing tevékenysége, amely közel 5 milliárd forintból gazdálkodik és az ágazat a GDP 8%-át jelenti a 300 ezer fős munkavállalójával?

De megfordíthatom ezt a kérdést úgy is, hogy egyáltalán mennyire van szüksége a szakmának minisztériumi osztályokra, mikor hála Isten a szakma teljesen privatizált, egy forint állami tulajdon nincs benne, így jogilag sokat nem tehet az államigazgatás.

Legfeljebb olyan hátráltató rendelkezésekkel korlátozhatja a munkát, mint az alkalmi munkavállalás megnehezítése, az álszent standolási törvény, vagy a túllihegett HACCP, üdülési és étkezési csekk adó stb.

A gondokkal mindenkinek magának kell megküzdenie, és ahogy elnézem a kollégákat, egyre több ősz hajszálat fedezek fel náluk.

Minden kormányváltás után – és előtt – az együttműködésről hangzanak az ígéretes szavak.

Persze az is lehet, hogy én vagyok türelmetlen.

Murányi Péter