Krúdy-házba költözik a múzeum

Kezdték a Budai Várban, az egykori Fortuna-házban, majd 6 évvel ezelőtt leköltöztek a Bazilika mellé a Szent István térre és idén szeptemberben szeretnék megnyitni kapuikat Óbudán a Dugovics Titusz téren az egykori Krúdy-házban, ahonnan átlátni a patinás Kéhly vendéglőre, a régi házra, ahol „a gyomor és a lélek felvidul”. A véletlen hozta így, de lehetne-e méltóbb helyet találni a magyar vendéglátás múzeumának, mint itt Óbudán, ahol e téren minden a finom falatokról, a borról, a csuszáról, a sramliról, az élet élvezetéről szól.

Az idő szorít minket, mondja Kiss Imre a múzeum igazgatója, mert az V. kerületben Rogán Antalék szeptemberig kaptak haladékot a kiköltözésre. Egy múzeum újraindításához idő kell, hiszen leltárszerűen kell csomagolnunk, meg kell terveznünk a költözés menetét, a kiállítás új berendezését, tízezer kötetes könyvtárat és hatvanezer darabos gyűjteményt kell átszállítani, mindez komoly logisztikai feladat, különösen figyelembe véve azt, hogy csak március elején vehetjük át az új helyiséget, amelyben óhatatlanul számtalan felújítást is el kell végezni.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy a múzeum nem csak a vendéglátás értékeit, hanem a magyar kereskedelem emlékeit is gyűjti és bemutatja.

S ha már Óbudán vagyunk, nem lehet úgy vendéglátóipari múzeumot nyitni, hogy ne lenne az épületben legalább egy cukrászda és a pincében egy borkatakomba. A teljes beruházás több százmillió forintos kiadást jelent, amelyet feltehetőleg két év alatt használnak fel.

Bizonyára Krúdyra és Kéhly mamára is koccintanak majd a megnyitón.