“Micsoda korrupció, pedig csak egy éttermet akarok nyitni”

0
8
Étterem engedélyek

Egy vállalkozás számtalan esetben kerül kapcsolatba az önkormányzattal: sok esetben már akkor, amikor ingatlant vásárol vagy a tevékenysége folytatásához van szüksége bizonyos engedélyekre.

Étterem engedélyek

Miután évek kemény munkájával összegyűjtöttük a saját vállalkozásunk beindításához szükséges tőkét, eldöntöttük: belevágunk. Céget alapítunk és nyitunk egy éttermet a belvárosban. Időnk sincs elgondolkodni azon, hogy kinek és mennyi „csúszópénzt” lenne célszerű fizetni, hogy minél gyorsabban meglegyen a cég. A cégiratok elektronikus beküldése és a cégnyilvántartásba vételről szóló visszaigazolás érkezése között legfeljebb egy óra telik el. Az elektronikus és egyszerűsített cégeljárás jó példa arra, hogyan csökkenthetők adminisztratív eszközökkel a korrupciós kockázatok.

De a pozitív változások ellenére számtalanszor kerülhetünk korrupciós helyzetbe. Például amikor elkezdjük keresni a megfelelő ingatlant, ami alkalmas étteremnek, és amiről hamar kiderül, hogy önkormányzati tulajdonban van. Érdeklődünk az önkormányzatnál a megvásárlás lehetőségeiről, majd egy, a gazdasági életben jártasabb barátunkkal átbeszéljük lehetőségeinket. Szerinte ha biztosra akarunk menni, két út áll előttünk: vagy az önkormányzat egyik (gazdasági vagy tulajdonosi) bizottságánál próbálkozunk „elérni”, hogy döntsenek az ingatlan értékesítéséről. Vagy az egyébként az értékhatár túllépése miatt kötelező licitre vonatkozó felhívást próbáljuk „elrejtetni” az önkormányzat honlapján.

Az első lehetőség előnye, hogy ha a megfelelő embereknek adjuk a kenőpénzt, az önkormányzat illetékes bizottsága szinte biztosan az eladásról dönt. És mivel a legtöbb ilyen esetben a nyilvánosság kizárásával határoz a bizottság, a döntés részletei nem válnak nyilvánossá. A második esetben ugyan nem biztos a siker, de ha nehezen megtalálható helyre teszik a felhívást, lehetőség van arra, hogy kikiáltási áron vegyük meg az ingatlant, vagy sikertelen licit esetén akár a kikiáltási ár alatt is. Ugyan kicsit hosszabb ideig tart, de barátunk harmadik javaslata talán még olcsóbb vételi árral kecsegtet. Ha kenőpénzzel sikerül elérni, hogy az ingatlan bérlőjévé az önkormányzati bizottság minket jelöljön ki, egy kicsit később, élve elővásárlási jogunkkal, még lényegesen olcsóbban is megvehetjük az ingatlant. Megfogadjuk a tanácsot: a liciten egyedül jelenünk meg, így kikiáltási áron miénk az ingatlan. A földhivatali bejegyzést felgyorsítandó, ajándékkal kedveskedünk az ügyintézőnek.

Noha a megvásárolt ingatlan évekkel korábban kávézóként üzemelt, a nyilvántartásban máig lakásként szerepel. Ezt ismét csak az önkormányzatnál kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy étteremet nyithassunk. Ehhez az építési hatóság és szakhatóságok sorának engedélyét kell beszereznünk, ami hosszú hetekig, hónapokig tarthat. A zavaros jogszabályi háttér miatt nem egyértelmű, hogy mely tevékenységek végzése esetén van szükség a ház többi lakójának a hozzájárulására. A gyakorlat önkormányzatonként eltérő. Nem meglepő, ha némi “rásegítéssel” az ügyintéző eltekinthet ettől.

Korrupciós helyzetekbe ütközhetünk az étterem megnyitása után is. A tavaszi hónapok közeledtével szeretnénk, ha az étterem előtt lévő járdára is asztalokat tehetnénk ki. Ha a közterület használatának díját négyzetméter alapján határozzák meg, „megfelelő” segítséggel elérhetjük, hogy a fizetendő díjat kisebb területre állapítsák meg. A terasz méretének minden egyes ellenőrzése újabb és újabb korrupciós helyzetet hordoz magában. Ha egy önkormányzat az éjjeli nyitva tartást is korlátozza, ennek ellenőrzésekor is könnyen szükség lehet korrupciós pénzre. Amint a Transparency International integritástanulmánya is mutatja, a sort hosszasan folytathatnánk.

A hétköznapi korrupció imént leírt példáihoz képest más minőséget képvisel, amikor a vesztegetés arra irányul, hogy az önkormányzat valamilyen normatív szabályozást megváltoztasson. Példa lehetne erre az éjszakai nyitva tartást korlátozó rendelet vagy a helyi rendezési terv módosítása annak érdekében, hogy a tevékenység szabadon végezhető legyen. Az az információ is értékes, amely alapján tudható, hogy a közeljövőben mely ingatlanok beépíthetősége nő meg, merrefelé érdemes vásárolni.

Bár a fenti példák számos olyan hipotetikus helyzetet mutatnak be, melyek a korrupció lehetőségét hordozzák magukban, ami alapján tűnhet úgy, hogy egy étterem alapításánál kikerülhetetlenek a korrupciós helyzetek, de a hivatalos nyomozó hatósági statisztikában az elmúlt években csak néhány száz vesztegetési esetet regisztráltak évente. Ezek az ismertté vált bűncselekmények egy ezrelékét teszik ki, többségükben önkormányzat nem volt érintett.

Mást mutatnak azonban azok az adatok, amelyek a lakosság korrupciós  érzékelését, illetve konkrét tapasztalásait vizsgálják. Ugyan a Gallup adatai szerint a lakosság 90 százaléka tekinti komoly vagy nagyon komoly problémának a korrupciót, egy néhány évvel ezelőtti felmérés adatai szerint a válaszadók kevesebb mint egytizedétől várták el kenőpénz fizetését. Az adatok tehát azt mutatják, hogy jelentős különbség van a válaszadók korrupciós érzékelése és a tényleges tapasztalása között.

Ebben a Gallup kutatásban ugyanakkor a második leggyakrabban említett megvesztegetett fél az önkormányzati tisztviselő volt, őket csak az egészségügyi alkalmazottak előzték meg, akikkel egy átlagos válaszadó feltételezhetően gyakrabban kerül kapcsolatba, így nem meglepő a többszöri említés. A Szonda Ipsos 2007 októberében az Antikorrupciós Koordinációs Testület kérésére kérdőíves felmérést végzett 500 kis- és középvállalkozás vezetője körében, és a vállalatvezetők a közbeszerzéseket és az önkormányzati engedélyek megszerzését is említették a leggyakoribb korrupciós helyzetek között.

Ha az olvasó felteszi magában a kérdést, hogy reálisak-e a fenti példában leírt korrupciós kockázatok és tényleg ilyen gyakran fordulhat-e elő vesztegetés egy vállalkozás beindítása során, a válasz feltehetően igen lesz. Felmerül a kérdés: vajon ennyire korruptnak kell lenni Magyarországon? A Tárki egy 2009-es globális értékvizsgálat alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyar válaszadók állami intézményekbe vetett bizalma más európai országokéval összehasonlítva rendkívül alacsony. Nagyon gyanakvók voltak a válaszadók a magánvagyonnal kapcsolatban is, 80 százalék szerint itthon becsületes, kemény munkával senki sem tud meggazdagodni. A magyarok a szabályszegésekkel szemben elnézőbbek és jobban tolerálják a korrupciót is, mint a környező országok lakói.

Az adatok szerint a korrupció feltételezett szintje és a tényleges tapasztalása között hatalmas különbségek vannak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a válaszadók jobban elítélik azt, amikor a hivatalnok kéri a „korrumpálását”, egészen furcsa társadalom képe rajzolódik ki előttünk, melyben a jelentős vagyon felhalmozása intézményes társadalmi céllá válik. Ugyanakkor ebben a világban a kenőpénzt kérő hivatalnokot jobban elítélik, mint azt, aki a kenőpénzt adja. És az emberek úgy élik meg, hogy bár a cél eléréséhez mindenki más tisztességtelen eszközöket használ, saját maguk nem vesznek részt az össztársadalmi „Ki veszteget ma?” játékban.

Ez a minta futhat végig egy kezdő étteremtulajdonos esetében is. A korrupció mellett dönteni azonban több szempontból sem érdemes. Egyrészt a magyarok úgy érzik, hogy egy olyan piacgazdaságban élnek, ahol „ember embernek a farkasa”. Nem válik kiszolgáltatottá az étterem tulajdonosa a megvesztegetett ügyintézőnek vagy egy ellenőrnek azzal, hogy kötelezettségek, normák megszegéséről állapodnak meg? Furcsa jelenség, hogy egy alapvetően rendkívül bizalmatlan társadalomban épp egy szabály kijátszására érdemes szövetkezni és bízni a másikban.

Másrészt ez a szerződés jogi úton nem kikényszeríthető. A megvesztegetett döntéshozónak is az az érdeke, hogy a megállapodás ne teljesüljön, mert ezzel maximalizálja a hasznát: az akár több megvesztegetőtől kapott előnyért cserébe nem „nyújt” semmilyen szolgáltatást. Ha pedig nem csak egyszeri alkalomról van szó, a kenőpénz-fizetés folyamatos kötelezettsége növelné meg az étteremüzemeltetés költségeit.

Ha korlátozottan állnak rendelkezésre azok a javak vagy szolgáltatások, amelyek megszerzése miatt kenőpénzt szándékozunk fizetni, egy kivétellel csak vesztesek lehetünk a korrupciós játékban. Minden étteremtulajdonosnak kárára lesz, ha az utca „legeredményesebb vesztegetője” tudja befolyásolni a közhatalmi döntéseket a többi szereplő kárára. Amíg a többséghez tartozunk, érdekünk a korrupciós kockázatok feltárása és az átlátható önkormányzati döntéshozatal megteremtése minden egyes egyedi döntés szintjén, illetve az önkormányzati rendeletek alkotása és módosítása esetében is. Ha nem így lenne, érdemes lenne belegondolnunk abba, hogyan érintene minket, ha éttermünk felújításakor a bekért árajánlatokat tevő cégek egyeztetnék az árakat és a cégünknek emiatt húsz-huszonöt százalékkal kellene a munkáért többet fizetnie, jelentősen növelve ezzel a cég kiadásait.

Vig Dávid