Virágzó csekkbiznisz

Törvénysértő, mégis iparággá  nőtte ki magát a csekkek adásvétele. A pénzzavarba került családok több ezer forintos veszteséggel – törvénysértő módon – adnak túl a munkáltatótól kapott üdülési csekktől. Információk szerint a jegybiznisz már külön iparággá vált, az üzérek azonnal fizetnek.

Egy jegyüzér – aki a Keleti pályaudvar egyik újságosbódéjának falán hirdeti magát – elmondta, hogy üdülési csekket, hideg- és melegétkezési utalványt, és ajándékutalványt vásárol. A névérték hetven százalékát fizeti az üdülési csekkekért és ajándékutalványokért, az étkezési jegyekért nyolcvan százalékot ad. Az üzlet virágzik, naponta hívják.

A jegyüzérnek egyáltalán nem jelent problémát, hogy az üdülési csekkek névre szólók, és a törvény szerint azokat csak a jogos tulajdonosuk válthatja be, ugyanis előre aláíratja azokat az eladókkal, majd „jól bejáratott rendszerben” pénzzé teszi az utalványokat.

Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke közölte: nem ismeretlen előttük a jelenség, jelenleg három ügy van bírósági előtt. Mint mondta, nemcsak a csekkek adásvétele, de az ilyen ügyletek reklámozása is törvénysértő.