VISZ júniusi elnökségi ülés

A Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet (VISZ) 2011. június 22-én tartja soron következő  (kibővített) Elnökségi ülését, amelyen többek között szó lesz a Kormány 55/2011 (IV.22.) Kormányrendelete a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) kibocsátásának és felhasználásának szabályairól, a rendelet kibocsátása óta a felmerülő gyakorlati problémákról, megoldásokról;

{module 221}

A 2011. évi bértárgyalások eredményei, különös tekintettel az adójóváírás csökkenése miatti bérkompenzációk végrehajtására, amelyről a meghívott tagok tartanak beszámolót a munkahelyükön tapasztalható kompenzáció, a keresetnövelés, valamint a nem pénzben béren kívüli juttatások 2011. évre várható mértékének vonatkozásában;

A 2011 májusában megjelent Turizmus stratégiáról szóló szakmai vitairatról a tagság javaslata, véleménye alapján a Kibővített Elnökségi ülésen kerül elfogadásra a VISZ összesített javaslata, véleménye, amelyet a továbbiakban képvisel;

valamint a résztávmunka.hu atipikus állásportál a turizmus – vendéglátás ágazat számára nyújtandó álláslehetőségekről szóló megállapodás létrehozásának előkészítése.

A résztávmunka.hu bemutatkozó anyagát olvashatják a következőkben:

Elindult a resztavmunka.hu, az első hazai atipikus állásportál 

2011. február végén elindult az első atipikus hazai állásportál, amelyen a részmunkaidőben, időszakos jelleggel, szezonálisan vagy távmunkában végezhető állásajánlatokat hirdethetik meg a munkaadók. A resztavmunka.hu célja, hogy regisztrált tagjai körében – álláskeresőként vagy munkaadóként – egy olyan közösséget építsen, amelynek tagjai atipikus formában keresnek vagy kínálnak álláslehetőséget. 

A munkaadókat hatalmas kedvezmények várják, hiszen az első 50 álláshirdetés ingyen jelenik meg, a következő 50 hirdetés is nagyon kedvezményes lesz. Az új állásportál normál díjait is lényegesen a piaci ár alatt határozta meg. További kedvezményt jelent, hogy a hirdetés feladásával egyidejűleg ingyenesen lehet böngészni a regisztrált álláskeresők önéletrajzai között. 

A resztavmunka.hu munkavállalói célcsoportja mindazok a nők és férfiak, akik életkörülményeik megváltozásával, vagy egyéb tényezők miatt alapvetően részmunkaidőben vagy távmunkában kívánnak munkát vállalni, korábban megszerzett tudásukat, szakmai tapasztalataikat hasznosítva.

Az új portálon bármely atipikus álláshirdetés is megjelentethető, vagy pl. időszakos (akár szezonális, akár projekt jellegű) munkát is hirdethetnek a regisztráló  vállalatok.

A regisztráló álláskeresők között nagyon sok képzett és tapasztalt munkavállaló vár arra a lehetőségre, hogy heti néhány órában/napban nyújtson szakmai támogatást az erre igényt tartó cégeknek bármely területen (pl. marketing, adminisztráció, idegenforgalom, IT, sport, vendéglátás, jog, oktatás, pénzügy, kereskedelem, számvitel, egyéb szolgáltatás, stb.), szakmai tapasztalat, életkor, lakóhely, végzettség, nyelvi vagy más megkötés nélkül.

Szakmánkban, az idegenforgalom és a vendéglátás területén is több olyan munkakör létezik, amelyet nem a hagyományos feltételek mentén látnak el munkavállalóink, ezért biztatjuk az érdeklődőket, hogy akár munkaadóként, akár álláskeresőként, regisztráljanak az új portálon.

A többi jelenleg működő és bevezetett állásportál mellett a resztavmunka.hu egy piaci űrt céloz, amelyben a honlap szolgáltatásait használva a leggyorsabban eljuthatnak a személyzeti döntéshozók az ideális részmunkaidős, szezonális vagy távmunkában foglalkoztatható munkatárshoz.

{module 221}