Gundel díj

A Gundel művészeti díjat Láng György, a Gundel Étterem tulajdonosa, és Pálmai Tamás, a Magma XXI. Kft ügyvezetője, mint magánemberek alapították, 2000 tavaszán.

Gundel művészeti díj

Az első díjátadás 2001 májusának első hétfőjén volt.

Az első években a díjazott Marosi László kisplasztikáját kapta, pénzt nem, értékét az adja, hogy a magyar művészek legkiválóbbjai kapták meg.

Szokás „Magyar Oscar”-nak is nevezni, mivel akkor még ez volt az első olyan művészeti díj, amelynek kategóriánkénti három-három jelöltje közül a helyszínen, közjegyző által lepecsételt boríték felbontásakor derült csak ki a díjazott neve.

A díj átadása évről évre a Gundel Étterem báltermében vagy kertjében történik.

2010-től a kuratórium elnöke Szinetár Miklós. 2011-ben a díj odaítélésének feltételeit átalakították: az életmű-díj kivételével csak pályakezdés előtt állóknak ítélik oda.

Díjazottak 2013

Minden év tavaszától elkezdődnek a válogatók, az Életmű és a Sztárlett kategóriánál az egyeztetések, és nyár végére kialakul a nyertesek sora.

Az idei évben az alábbi jelöltek vehették át Botos Péter üvegből készült kisplasztikáját a Gundel étterem csodálatos emeleti különtermében, az Erzsébet királyné bálteremben:

Életmű kategóriában

Szörényi Levente

“Sztár-Lett” kategóriában

Attraction-látványszínház

Képzőművész kategóriában

Magyari Balázs szobrász és Tőkés Réka Festőművész

Színművész kategóriában

Kosik Anita és Sándor Péter

Táncművész kategóriában

Horányi Adrienn és Kovács Gábor

Operaénekes kategóriában

Ruszó Alexandra

Komolyzene kategóriában

Kovács Gergely