25 érdekes tény a 25 éves Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyről

0
23

Idén ünnepli 25. évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi és legsikeresebb versenye, a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny, amelynek célja, hogy mind turisztikailag, mind pedig szó szerint felvirágoztassa a magyar településeket. A szervező Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága most a jubileumi évforduló alkalmából összegyűjtötte a 25 legérdekesebb tényt a versenyről.

  1. 25 év alatt összesen 6750 település jelentkezett a versenyre.
  2. Eddig összesen 1490 díj talált gazdára az évek során.
  3. A versenyre évente átlagosan 300 település jelentkezik, és mintegy hárommillió főt aktivizál annak érdekében, hogy a lakókörnyezetük szebb és otthonosabb legyen.
  4. 2017-ben 312 település nevezett a versenybe, ami 7 éves rekord.
  5. Hozzávetőlegesen 50 ezer önkéntes vesz részt a munkában.
  6. A zsűrizést is önkéntesek végzik, összesen 100 fő.
  7. Mindenki véleménye számít, a Facebook szavazás során legtöbb lájkot kapó település elnyeri a „Legvirágosabb úti cél” címet. A tavalyi versenyben részt vevő 128 település összesen 42 ezer szavazatot kapott.
  8. Az országos első helyet minden évben egy város és egy falu nyeri el, melyet 25 évvel ezelőtt Kecskéd és Balatonföldvár érdemelt ki.
  9. 2014-ben és 2015-ben megosztott első hely született város és falu kategóriában is: 2014-ben Siófok és Veszprém, valamint Balatongyörök és Rajka került közösen a dobogó legfelső fokára, 2015-ben pedig Mosonmagyaróvár és Zalaegerszeg, valamint Dunakiliti és Hercegkút osztozott a dicsőségen.
  10. A zsűri számos szempontot értékel, többek között figyelembe veszi a település gondozottságát, a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programját, sőt, azt is, hogy mennyire sikerült mozgósítani a helyi közösséget.

  1. A fenntarthatóság a mozgalom kiemelt célkitűzése, ezért plusz pont jár minden olyan tevékenységért vagy fejlesztési tervért, ami ezt a célt támogatja.
  2. A leghűségesebb, és rendszeresen díjra érdemes nevezők a városok közül: Eger, Százhalombatta, Sárospatak, Székesfehérvár, Gyula, Hévíz és Kaposvár.
  3. A falvak közül a legtöbbször nevezők: Hídvégardó, Sajógalgóc, Komlóska, Csesztve, Noszvaj, Kisbajom, Várda, Géderlak, Nagyrákos, Ivánc, Csemő, Tihany.
  4. 2017-ben a települések csaknem 53 százaléka, összesen 164 a 2000 fő alatti települések kategóriájából került ki.
  5. Budapest is aktív résztvevője volt a versenynek, összesen 12 kerület szállt ringbe az első helyért, ami azt jelenti, hogy több mint a főváros fele borult virágba.
  6. A tavalyi évben a már 2014-ben is győzedelmeskedő Veszprém, falu kategóriában pedig Lajoskomárom szerezte meg az első helyet, ezért ők képviselhetik hazánkat a nemzetközi versenyen, az EntenteFlorale Europe-on.
  7. A nemzetközi versenyen a magyar települések Ausztriával, Írországgal, Szlovéniával, Belgiummal, Csehországgal, Hollandiával, Németországgal, Olaszországgalmérkőznek meg. Az EntenteFlorale Europe zsűrijébe Magyarország két zsűritagot delegál.
  8. A felkészülésben szakmai segítséget is kapnak a győztes települések, tájépítész, kertész és turisztikai szakemberek is hozzájárulnak az európai sikerhez.
  9. Településeink mindig jó eséllyel indulnak az európai versenyben, az elmúlt 25 évben összesen 10 arany, 26 ezüst,10 bronz és 10 Európa-különdíj vándorolt a magyar indulókhoz.
  10. A 25. jubileumi év több változást is tartogat, változnak például a településkategóriák. Mivel a magyar települések több mint 50%-a 1000 fő alatti lakosú, az idei évtől lélekszám függvényében a következő öt kategóriában lehet nevezni: 1000 fő alatti és feletti falvak, 50 000 fő alatti és feletti városok, illetve külön indulhatnak a fővárosi kerületek.
  11. Szintén a negyedévszázados évforduló alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség minden nevező települést egy facsemetével ajándékoz meg.

22.Idén „Jubileumi díjat” is kiosztanak, amelyet a legjobban teljesítő, valamint Arany Rózsa díjat kiérdemelt települések közül választ ki a szakmai zsűri.

  1. Bár a versenyre önkormányzatok nevezhetik a településeiket, minden lakos sokat tehet a virágos környezet kialakításában, szépen gondozott előkertek, virágos balkonládák is sokban hozzájárulnak a virágos összkép kialakításához.
  2. A verseny nem csak a helyi lakosok életét teszi szebbé, hanem jelentős turizmusélénkítő hatással is bír. Zebegény turisztikai életében a díj odaítélésének évében 60 százalékos növekedés volt tapasztalható, a következő évben pedig további 14,8 százalékkal tudta növelni a vendégéjszakák számát.
  3. A verseny fővédnöki szerepét idén is a közkedvelt műsorvezető-riporter, Borbás Marcsi tölti be, akinek a neve nemcsak a hazai gasztronómiával olvad egybe: Marcsi elkötelezett a fenntartható és környezettudatos szemléletmód mellett, így munkássága tökéletesen egybecseng a Virágos Magyarország célkitűzéseivel.

(MTÜ)