Az év ökoturisztikai létesítménye

A pályázat beadásának határideje: 2012. július 31.Június 15-én, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 rendezvénysorozat Bódvaszilason rendezett nyitókonferenciáján ünnepélyes keretek között hirdették meg „Az év ökoturisztikai létesítménye 2012” pályázatot, amit a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya – együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt.-vel – írt ki.

{module 221}

A pályázat célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények, illetve működtetőik megmérettessenek kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. Látogatóbarátnak tekinthető az az ökoturisztikai létesítmény, amely az elsődleges cél, a természeti és táji örökség megőrzése mellett történő bemutatáson túl, a látogatók igényeit is figyelembe veszi, tervezése és működtetése a kereslet ismeretében zajlik. Ezek a létesítmények infrastruktúrájukat tekintve, felszereltségben és a szolgáltatásokban is a látogatók alapvető elvárásainak megfelelően lettek kialakítva, a természeti örökség bemutatása élményszerűen történik. Mindez a látogatói megelégedettséget szolgálja, ami a látogatás eredményességéhez, a látottak befogadásához is hozzájárul. A családbarát bemutatóhelyek célzottan a gyerekeknek szóló bemutatással is rendelkeznek, emellett a helyszín kialakítása úgy történt meg, hogy az a kisgyermekes családok számára is kényelmes ott-tartózkodást nyújtson.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzeti park igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhatnak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik.

A pályázati adatlap letölthető az alábbi honlapokról:

VM Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkárság – www.termeszetvedelem.hu/okoturizmus

MT Zrt. – www.itthon.hu/szakmai-oldalak/felhivasok-palyazatok

A pályázat beadásának határideje: 2012. július 31.

{module 221}