Rövid hírek 2012.06.05.

GSZT Rövid hírekTuristaszálló épül Zalában az erdei kisvasúthoz

Közel félszáz férőhelyes turistaszálló épült az erdei kisvasút központjában, Csömödéren – írta a Zalai Hírlap.

Az erdei kisvasutat korábban a távolabbról érkező turisták is csak hosszabb-rövidebb utazásra tudták igénybe venni, a szálláshiány miatt nem volt lehetőségük a környék jobb megismerésére – olvasható a napilapban.

{module 221}

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója szerint a helyszínválasztás logikus döntés volt. Csömödéren található az erdei vasút központja, de a menetrend szerinti vonatok is innen indulnak Lenti és Kistolmács felé, valamint itt keresztezi a keskeny nyomtávú pálya a Rédics-Zalaegerszeg vasútvonalat, s a Lentit Nagykanizsával és Zalaegerszeggel összekötő közúthálózatot.

A 46 férőhelyes, mintegy 250 négyzetméter alapterületű, akadálymentesített turistaszállóban étkezőkonyhát, két 18, egy 6 és egy 4 ágyas szobát alakítottak ki. Megoldották a szálló előtti tér vízelvezetését, aszfaltozását, parkosítását, és épült egy parkoló is. A beruházás 44 millió forintba került, amit a Zalaerdő Zrt. teljes egészében önerőből finanszírozott – olvasható a napilapban.

*****

Tourinform iroda nyílt a Budai Várban

Az egyik legkedveltebb turisztikai attrakció, a Budai Vár területén a turisták tájékoztatása kiemelt jelentőségű feladat, amelyet a legújabb Tourinform Iroda megnyitásával kíván hatékonyan ellátni az irodát fenntartó Fiatal Vállalkozókért Alapítvány és a Tourinform irodák szakmai irányítását – névhasználati szerződés keretében – ellátó Magyar Turizmus Zrt.

A világörökségi helyszínen működő iroda hiánypótló szerepet tölt be a főváros turizmusában.Budapest 3. Tourinform irodáját – amely teszt üzemmódban már április 30-a óta fogadja az érdeklődőket – Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Kósa Margó, a Fiatal Vállalkozókért Alapítvány elnöke nyitotta meg ünnepélyesen.

A Tourinform Budai Vár megnyitásához nagymértékben hozzájárult a Homo Ludens Magyarország Kft. családi vállalkozás is, amely ingyenesen, gyönyörű gyermekbútorokkal és játékokkal rendezte be a gyerekeknek kialakított játszósarkot, mintaként szolgálva a többi hasonló iroda számára is. Az eszközök elsődleges funkciója a szórakoztatás és képességfejlesztés mellett az, hogy az ügyfélszolgálati irodába, illetve a kávézóba szülőkkel érkező gyermekeket csendes foglalatosságra bírja, így könnyebbé tegye az informálódást vagy a vásárlást. Az iroda belsőépítészeti kialakítását Vesztergom Ádám építész tervezte térítésmentesen.

Vásárhelyi Anikó a MAGMA bolt tulajdonosa pedig a nyitáshoz szükséges ajándéktárgyakkal szerelte fel a Tourinform irodát saját és partnerei árukészletéből.

A Tourinform iroda hálózat jelenleg 137 egységből álló tagsága júniusra 139-re bővül.

Az évente közel 2 millió személyes érdeklődőt kiszolgáló Tourinform-hálózat irodáiban a település, az adott régió, sőt az egész ország turisztikai kínálatáról tájékozódhatnak az utazók. Az irodák munkatársai magyar és idegen nyelveken is rendelkezésre állnak, hogy a vendégeket a szálláshelykínálatról, a vendéglátóhelyekről, a közlekedési lehetőségekről, különböző programokról, látnivalókról, illetve szolgáltatásokról tájékoztassák.

*****

Budapest a 11.

A Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA – International Congress & Convention Association) frissen publikált, 2011. évi előzetes statisztikai összefoglalója szerint Budapest 11. helyen végzett a világranglistán, a szervezet kritériumainak megfelelő  nemzetközi rendezvények száma alapján. Fővárosunk ezzel olyan jelentős kongresszusi helyszíneket is maga mögé utasított, mint Prága (14.) vagy Brüsszel (17.). Az ICCA 2011. évi ranglistáján Bécs lett az aranyérmes, a második helyen Párizs, míg a harmadik helyen Barcelona végzett.

Budapesten az elmúlt évben 108, a szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát rendeztek – éppen annyit, mint 2008-ban – mellyel hét helyezést tudott előrelépni a világranglistán a 2010. évi eredményéhez képest. A nemzetközi konferenciák számára vonatkozó adatokat a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága gyűjti negyedéves gyakorisággal, több száz hazai szolgáltató segítségével.

*****

75 éves a Budapest-Prága légijárat

Tűzoltó vízsugaras köszöntés, retro-festésű CSA-Boeing 737-500-as, ajándék torta a betonon. Így ünnepelte a Budapest Airport és a CSA cseh légitársaság, hogy pontosan háromnegyed évszázaddal ezelőtt indult meg a rendszeres légiforgalom a magyar és a cseh főváros között.
Pontosan 13.03 perc volt a helyi idő, amikor az évfordulós járat mintaszerű leszállással megérkezett a budapesti betonra. A CSA cseh légitársaság Boeing 737-500-as gépe a hatvanas-hetvenes éveket idéző régi festési minta szerint és az igazán retró „Ceskoslovenské Aerolinie” felirattal az oldalán gurult be a 2. Terminál előterére. A beton határán a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság két vadonatúj, rikító sárga festésű Rosenbauer tűzoltókocsija köszöntötte az immár hagyományosnak számító vízsugaras diadalívvel.

A 38-as állóhelyre beguruló Boeing fedélzetéről az utasok távozása után lejött a személyzet is egy csoportkép erejéig, no meg hogy átvegye Kam Jandutól, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatójától az erre az alkalomra rendelt különleges tortát. Az ajándékot a cseh légitársaság és a személyzet nevében Jiři Marek, a CSA cseh légitársaság kereskedelmi elnökhelyettese vette át.

A betonon megtartott rövid ceremónia után – már a 2. Terminál épületében – Kam Jandu méltatta a CSA cseh légitársaság és a prágai járat szerepét a Budapest Airport életében. Mint mondotta, „…Az ismert budapesti fejlemények miatt kétségkívül felértékelődött a prágai desztináció a kínálatunkban, amit jól jelez, hogy vannak napok, amikor nem kevesebb, mint öt járat közlekedik a magyar és a cseh főváros között. Továbbra is megbízható, stabil partnerként tekintünk a cseh nemzeti légitársaságra és kívánunk nekik újabb sikeres 75 évet Budapesten!”

Jiři Marek, a CSA cseh légitársaság nevében kifejtette: ”Budapest egyike a legfontosabb desztinációinknak, ami jól tükrözi a hagyományosan szoros cseh-magyar gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatok jelentőségét. A jövőben azt is szeretnénk kidomborítani, hogy Prága egy sor más európai irányba is kínál átszállási lehetőséget, így például Oroszországba és a Baltikum irányába, amelyek jelenleg nehezebben érhetőek el Budapestről.”

*****

Sikeresen zárt a lipcsei GTM

Kiemelkedő számokkal ért véget a 38. GTM Germany Travel MartTM Lipcsében. A német utazási szakma legfontosabb értékesítési rendezvényén 45 országból 602 key account és nemzetközi újságíró vett részt. A tengeren túlról érkező résztvevők aránya 153 vendéggel ismételten kedvezően magas volt. A rendezvény mottója idén először a „green event” volt, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) pedig különböző közösségimédia-aktivitásokkal támogatta a szakmai vásárt. Így a DZT először épített be egy multimédiás közösségimédia-beszámolót a Storify plattformon. A DZT Twitter-felületén (@gtm2012) a rendezvény előtt és alatt összesen több mint 300 tweettel számoltak be a GTM-ről. Ezen felül érdeklődők élőben követhették a GTM sajtókonferenciáját az az interneten.

*****

FIABCI Prix d’Excellence

A legrangosabb nemzetközi ingatlanfejlesztési díjat 2012-ben, a szálloda kategóriában a Continental Hotel Budapest nyerte.

A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI minden évben megrendezi a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot (Prix d’Excellence), amelynek célja a legsikeresebb ingatlanfejlesztési ötletek kiválasztása és megjutalmazása. Ez a díj nagyon rangos elismerésnek számít világszerte és az összes előadó kiemelte, hogy mennyire is büszkék a nemzetközi piacon elért eredményekre.

A bírálat főbb szempontjai az ingatlanfejlesztés koncepciója és eredménye, építészeti- és városépítészeti színvonala, a kivitelezés minősége, az alkalmazott műszaki megoldások és a megvalósítás időtartama. Emellett értékelik a fejlesztés eredményességét, értékesítési – és bérbeadási potenciáljait, foglaltságát, valamint a környezetvédelem és az ingatlanfejlesztés társadalmi hasznosságát.

Géher Zoltán szállodaigazgató beszédében kiemelte, hogy „méltán lehet büszke minden résztvevő, aki a Szálloda megálmodásában, tervezésében, 15 hónapos kivitelezésében és a közel 2 éve tartó működésében szerepet vállalt. Az ingatlanfejlesztés „Oscar-díja”

*****

Adókedvezményt kaptak a fesztiválok

Júliustól kedvezőbb, 18 százalékos áfakulcs alá sorolják a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit az Országgyűlés döntése nyomán.

Az elfogadott, friss salátatörvényhez benyújtott módosító indítvány szerint a kedvezményes áfakulcs bevezetése a fesztiválok nemzetközi versenyképességének biztosítása érdekében szükséges.

A módosítás a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba, és a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló kormányrendeletben meghatározott alkalmi szabadtéri rendezvényekre érvényes. Vagyis azokra, amelyeket legfeljebb tíz egymást követő napon tartanak meg, és a résztvevők száma várhatóan legalább egyszer meghaladja az ezret.

Az adótörvény-változásokról jövő héten tart zárószavazást az Országgyűlés.

*****

Német Currywurst-múzeum Berlin

Ahol csakis a kolbászé a főszerep: Berlinben egy kicsit más múzeum várja a látogatóit. Itt minden a Currywurst körül forog, amely élelmiszer, ugyanakkor kulturális érték is egyben. A múzeumban felfedezhetjük a sárga fűszer különböző illatvilágait, de kipróbálhatjuk azt is, milyen lenne egy falatozó eladójának lenni. Ezen felül természetesen megismerkedhetünk a Currywurst történetével, amely Berlinben kiemelkedően fontos szerephez jut. A kísérleti konyhában pedig mindent megtudhatunk a Herta Heuwer-féleChillup®-szósz feltalálásáról. Akinek ez már kicsit túl sok lenne, pihenje ki a fáradalmakat a kolbászkanapén.

{module 221}