Rövid hírek 2013.11.05.

0
10

Már a rendőrségé a Hotel Retro

Kedden átvette a korábbi Hotel Retro üzemeltetését a BRFK. A volt szállodában 184 rendőr kap lakást, továbbképzéseket is tarthatnak itt.

GSZT rövid hírek

Tíz évre átvette az óbudai Hotel Retro Budapest épületét a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden. Az átadáson Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy az egykori szállodában 184 rendőrnek tudnak lakást, elhelyezést biztosítani kulturált körülmények között.

Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a főváros lakossága és az önkormányzat is partnerséget kér és kap a közbiztonság fenntartásához, amihez a megfelelő körülmények biztosításával igyekeznek hozzájárulni.

A főpolgármester elmondta, hogy az egykori gázgyári hotel két éve üresen állt, a használatba adás előtt felújították egyebek mellett az épület fűtési rendszerét, elektromos hálózatát és liftjeit. A Fővárosi Közgyűlés február végén döntött arról, hogy tíz évre a BRFK ingyenes használatába adja a több mint 7500 négyzetméteres ingatlant.

A 2400 négyzetméteres főépületet rendőrök budapesti elhelyezésére és továbbképzések helyszínéül használja a rendőrség. A háromcsillagos szálloda becsült forgalmi értéke nettó 487 millió forint.

*****

Varsói kiállítás

A Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője Bakonyi Erika értesíti a szakmát, hogy ebben az évben is megrendezik a XXI. TT  Warsaw – Nemzetközi Turisztikai Kiállítást Varsóban, melynek időpontja 2013. november 28-30.

Várják a magyar szakmai érdeklődőket is.

*****

Turisztikai központ a Krisna-völgyben

A regionális operatív programból elnyert több mint 120 millió  forint felhasználásával turisztikai, szabadidő- és sportközpont épül Somogyvámoson a Krisna-völgy szomszédságában.

A beruházó fővárosi gazdasági társaság, hazánkban is egyedülállónak számító, az épített és a természeti környezet adottságait figyelembe vevő és azokat kihasználó élménycentrumot kíván létrehozni az idén húsz éves somogyvámosi indiai kulturális központ és biofarm közvetlen szomszédságában, amely jelentős szerepet tölt be térség turizmusában is.

A Krisna-völgy magában rejti azt a lehetőséget, hogy egyetlen turisztikai centrumba koncentrálódjon az a szellemi és tárgyi tudás, ahol közvetlenül lehet megismerni, megtanulni számos művészeti és harcművészeti ágat, valamint kipróbálni azt is, hogy a jóga miként hat az emberi testre és lélekre.

Az új turisztikai központ nem csak a vendégéjszakák számának növeléséhez járul hozzá, hanem Somogyvámoson hat új munkahely is létesül általa.

(Turizmus Online / Szalai Kornélia)

*****

Indul a kétmilliárdos fertőrákosi turizmusfejlesztés

A pénteki alapkőletétellel hivatalosan is elindult a Fertőrákos Barlangszínház és az annak helyet adó egykori kőfejtő turisztikai fejlesztése, amely kétmilliárd forintból valósul meg.

Fodor Tamás, a projektre pályázó és azt megvalósító Sopron város polgármestere az eseményen elmondta, hogy a város mellett a térség fejlődését is szolgálja a 2014 végén záruló projekt, amelynek eredményeként jövő augusztusban már itt kívánják ünnepelni a Páneurópai Piknik huszonötödik évfordulóját.

A városvezető közlése szerint a fertőrákosi kőfejtő és az abban lévő, évek óta zárva tartó  barlangszínház korábbi országos jelentőségéhez méltó presztízsűvé  kívánják alakítani a területet, ahol a projekt során korszerű felszereltségű színházat, valamint egy, a kőfejtő és környezete múltját bemutató témaparkot alakítanak ki. Emellett egy turisztikai információs pontot magában foglaló fogadóépületet is építenek.

Fodor Tamás elmondta: a projekt költségeihez 317 millió forintos önrésszel járult hozzá Sopron önkormányzata, a fennmaradó 1,68 milliárd forintot uniós pályázaton nyerték el.

Baltigh Márta, Fertőrákos független polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy számítanak a projekt sikerére, már csak azért is, mert amióta zárva tart a kőfejtő, jóval kevesebb turista érkezik a településre. Hozzátette: sikereket várnak a Fertő-tavat körülfogó kerékpárút kezdődő építésétől, amely később további látogatókat hozhat.

Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a fejlesztés újabb lépés Sopronnak azon célkitűzés elérése felé, hogy a város a térség kulturális, idegenforgalmi és gyógyközpontjává váljon.

A fertőrákosi kőfejtőt már a rómaiak használták, az onnan kibányászott mészkőből építették Scarbantia (a mai Sopron) falait. A fertőrákosi mészkő a 19. században vált igazán népszerű építőanyaggá, abból emelték egyebek között a városházát, illetve a Szépművészeti és Természettudományi Múzeumot Bécsben, a székesegyházat Győrben és több középületet Sopronban.

A csaknem hetven éve megszűnt bányaművelés nyomán óriási katlan és a felszín alatt lenyűgöző méretű termek labirintusa alakult ki. Ebben a páratlan természeti környezetben nyílt meg a Barlangszínház az 1970-es évek elején.

(MTI)

*****

Fogyatékosság-barát munkahely lett az Accor Magyarország

Az Accor Magyarország idén elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Salva Vita Alapítvány, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az American Chamber of Commerce in Hungary által adományozott címet.

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre azok a munkáltatók pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a megváltozott munkaképességű emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.

Az Accor hosszú évek óta kiemelten, és teljes körűen foglalkozik olyan projektekkel, melyek mindegyike a szervezet „emberi arcát” igyekszik hangsúlyozni. Ide tartozik a fenntartható fejlődés, a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés, a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem és a megváltozott munkaképességű kollegákkal és vendégekkel való méltó és egyenlő bánásmód is.

Az Accor Magyarország jelenleg 12 megváltozott munkaképességű  személyt foglalkoztat különböző munkakörökben, ezáltal is esélyegyenlőséget hirdetve. Az új kollégákkal való együttműködésben nagy szerepe volt az Accor itthoni képzési központja, az Accor Académie Hungary által a dolgozóknak biztosított érzékenyítő tréningeknek.

A csoport magyarországi szállodái közül elsőként a Novotel Szeged szálloda integrált sikeresen egy fogyatékkal élő kollégát, jelenleg pedig 12 megváltozott munkaképességű kolléga áll a csállodacsoport alkalmazásában.

Az Accor Magyarország vállalta, hogy a jelenlegi megváltozott munkaképességű  kollégák megtartása mellett folyamatosan bővíti a megváltozott munkaképességű munkavállalók számát. Emellett a vállalat jelenleg olyan Budapesten lévő fogyatékos otthont keres, ahol évi egy-kétszeri fizikai társadalmi munkára van szükség, hogy alkalmazottait bevonva segíthessen. Az Accor Magyarország hosszútávú célja, hogy valamennyi szállodájában alkalmazzon megváltozott munkaképességű munkavállalót.

*****

Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozó

Idén utoljára, 2013.11.06-án Kecskeméten a Four Points by Sheraton Konferenciaközpontjában kerül megrendezésre a Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozó (röviden SzÉSzT), 7 hazai vállalkozás összefogásával.

A rendezvény célja, a szállodai és vendéglátó-ipari szegmens legjelentősebb képviselői számára szakmai információk, tájékoztatás nyújtása minden olyan lehetőségről, mely segítheti munkájukat, fejlődésüket, hozzásegítheti őket egy magasabb szolgáltatási színvonal eléréséhez.

A rendezvényen három szekcióban (management, housekeeping, F&B (vendéglátás) párhuzamosan kaphatnak tájékoztatást a résztvevők a szállodai és éttermi beszállító cégek újdonságairól, szolgáltatásairól, a szünetekben pedig a vendégek az előadó cégek kiállításait is megtekinthetik, itt lehetőség lesz kötetlen szakmai beszélgetésekre is.

A nap folyamán olyan szakmai előadásokkal is kedveskednek a szervezők, mint “A jó higiéniai gyakorlat” (NÉBIH), valamint a következő ciklus pályázati lehetőségei és azok megvalósítása a MAPI ZRt. előadásában, de borkóstolóval egybekötött előadással, kiállítással, bemutatókkal is színesítik a programot.

A rendezvényeken a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

*****

Magyarország az IMEX-en

A V4-ek közös bemutatkozása és sajtótájékoztatója mellett, a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) ismét, külön is részt vett az IMEX America kiállításon, Las Vegasban. Az október 15-17. között megrendezett hivatásturisztikai szakvásáron 8 társkiállítóval egészült ki a Magyar Turizmus Zrt. standja, 4 szálloda és 4 DMC (minősített beutaztató iroda) képviseltette magát. Ferenczy Anikó, az MKI igazgatója és Fekete Magdolna az MT Zrt. New York-i képviseletének hivatásturizmusért felelős munkatársa több mint 40 előre egyeztetett tárgyalást folytatott le és 7 alkalommal mutatták be csoportos prezentáció keretében Magyarországot, mint izgalmas hivatásturisztikai úti célt. A vásáron 2400 kiállító és több mint 4000 látogató vett részt. A rendezvény ideje alatt több komoly ajánlatkérést kaptak a magyar szakemberek, egy a jövőben esetlegesen Budapesten megrendezendő több ezer fős konferenciára.

*****

Libanapok a Hotel Benczúrban

A liba többet érdemel egy napnál, ezért 2013. november 4. és 30. között a hagyományos állandó ételek mellett Márton napi libás finomságokkal is várják az érdeklődőket.

Kínálnak többek között fügés libapástétomot, kapros tejfölös libazúza levest, savanyú káposztával és kolbásszal töltött libamellet tejszínes paprikamártással.

November 1-től ugyancsak újdonság ként a Zsolnay teremben eredeti Zsolnay porcelán étkészlettel terítenek.

*****

Új időpontban a MUISZ közgyűlés

A MUISZ az előzetesen meghirdetett időpont helyett december 3-án tartja őszi-téli közgyűlését a Zeneakadémia különtermében.

Az időpont módosításra azért került sor, hogy az esemény ne ütközzön a Magyar Turizmus Zrt. sokak érdeklődésére számot tartó Nyílt Napjának időpontjával. A MUISZ tagok a részletes meghívót kapnak.

*****

Simicskáék építhetik a kiállítási standokat

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó  Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. 2015 végéig építheti a Magyar Turizmus Zrt. standjait a külföldi kiállításokon, 750 millió forintért, írta kedden a Világgazdaság.

A korábbi szerződések általában egy évre szóltak, a legutóbbi szeptemberben járt le, most azonban decemberre módosult a szerződés hatálya. A cégnek összesen 61 külföldi kiállításon, 5 ezer négyzetméter standot kell majd építenie, a legdrágább a berlini ITB szakkiállítás lesz, ahol 43,6 millióért húzzák fel a magyar standot.

A Mahir 2011 óta nyeri meg a standépítő  közbeszerzéseket, ez sorozatban a harmadik pályázat, amelyen sikerrel szerepelt.

/Index/