Rövid hírek 2014.02.05.

Erzsébet program Harkányfürdőn is

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében pályázatot hirdetett nyugdíjasok részére, mely során lehetőségük nyílik gyógyfürdőkbe szóló ingyenes belépőjegyek elnyerésére.

GSZT Rövid Hírek

A pályázati felhívás szerint – a Békés és Bács-Kiskun megyeiek kivételével – a Harkányi Gyógyfürdővel jár a legjobban az a nyugdíjas, aki a 60. életévét betöltötte, öregségi nyugdíja nem haladja meg a 147 000 Ft-ot, illetve más szociális üdülési programra nem nyújtott be igénylést. Sikeres pályázat esetén ugyanis Harkányfürdőn 28 alkalomra szóló ingyenes belépési lehetőséget nyerhet, míg a programban szereplő többi fürdő csomagjai ennél kevesebb kúrát tartalmaznak.

A pályázatok elkészítéséhez minden érdeklődő számára segítséget nyújtanak az alábbi helyszíneken: Harkányi Művelődési Ház, Tourinform Iroda, Harkány Város Önkormányzata(Műszaki osztály).

A pályázáshoz elengedhetetlen a NYUFIG igazolás (öregségi nyugellátásban részesülők 2013. évi havi nyugellátás megállapítását tartalmazó igazolás), a személyes okmányok, valamint a regisztrációhoz egy érvényes email-cím.

*****

Budapest a szerb Putovanja za dvoje utazási magazinban

A legfrissebb felmérés adatai szerint is szeretik Magyarországot a szerb turisták. A Magyar Turizmus Zrt. továbbra is kiemelt szerepet szán a déli szomszédos országokban folytatott marketingaktivitásoknak. A társaság kezdeményezésére 6 oldalas cikk jelent meg Magyarország turisztikai kínálatáról Szerbiában a 15 ezer példányszámú „Putovanja za dvoje” színes utazási magazin január-márciusi számában. Az írás fókuszában Budapest, mint a legközelebbi metropolisz, valamint a magyarországi gyógy- és termálfürdőzési lehetőségek állnak.

A Magyar Turizmus Zrt. 2011-2012-ben vizsgálta Magyarország, mint turisztikai desztináció imázsát Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában. A kutatásból kiderül, hogy a déli szomszédos országok turistáinak Magyarországról először Budapest, a fűszeres ételek, a főváros nevezetes épületei (például az Országház és a budai Vár), illetve a dunai hidak jutnak az eszébe. Azok, akik ellátogatnak Magyarországra, elégedetten távoznak. A vendégek különösen elégedettek a szolgáltatások ár–érték arányával, a szállodai kínálattal, a gasztronómiával, az ország és Budapest szépségével, gazdag kulturális kínálatával. A turisztikai motivációval érkezők között magas a rokon- és barátlátogatások aránya mindhárom piac esetében, de fontos motiváció az egészségturizmus, a kulturális és a városi turizmus, illetve a vásárlás is. A felmérés szerint a három ország közül Szerbiából számíthatunk a legnagyobb forgalomra. A Magyar Turizmus Zrt. 2011 óta van jelen intenzívebben Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában, amelynek eredményei már jelentkeznek a kereskedelmi szálláshely statisztikákban, és a kutatás feltárta, hogy mely területekre fókuszálva kell tovább erősíteni a marketingtevékenységet.

A városi és a kulturális turizmus mellett a jövőben a tematikus utak és a wellness-turizmus, megfelelő promóció esetén a hivatásturizmus, illetve a fiatalokat megcélzó termékek, például a fesztiválok számíthatnak növekvő keresletre a déli szomszédos országokban.

*****

Magyarország Közép-Európa legjelentősebb turisztikai vásárán

Idén január 16. és 19. között, több mint 70 ország 700 kiállítójának társaságában vett részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén (www.ferien-messe.at). A négynapos, rangos turisztikai seregszemlén a Magyar Turizmus Zrt. 25 hazai társkiállítóval, a „Magyarország – több, mint amit várt” (az osztrák piacon „Ungarn – überraschend mehr”), koncepció és szlogen jegyében prezentálja hazánk gazdag turisztikai- és kulturális kínálatát. A frissen elkészült Magyarország-imázsfilm újszerűen lendületes és dinamikus képi elemeihez igazított 120 m2-es nemzeti stand 4 napon keresztül fogadta a szakmai és nagyközönségi látogatókat. A vásár első napján az MT Zrt. ausztriai képviselete partner partit is szervezett a magyar standra az osztrák sajtó és az utazási irodák számára.

Ausztria az egyik legfontosabb és népességarányosan számítva a legnagyobb küldőpiacunk. Az elmúlt években az osztrák látogatók átlagosan évi 120 milliárd forintot költöttek Magyarországon, amelynek nagy része turisztikai célú költés volt. A jól fizető osztrák vendégek a forgalmi adón keresztül átlagosan naponta 80 millió forintot ‘fizetnek be’ a hazai költségvetésbe.

Tavaly novemberben, az MT Zrt. téli kampányának indulásakor, Ausztriából egy hónap alatt több mint 75 ezer vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyek. Ez minden idők legjobb novemberi beutazó forgalmának számít, s jól mutatja a szomszédos piacban rejlő potenciált. Ennek megfelelően a magyar kiállítók bizakodva tekintenek a 2014-es szezon elé.

Az idei bécsi turisztikai vásár fókuszában az egészségturizmushoz köthető turisztikai ajánlatok és szolgáltatások, valamint a 2014-es év olyan kiemelt hazai fesztiváljainak népszerűsítése áll, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ez utóbbi szorosan kapcsolódik a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő Budapest Winter Invitation turisztikai kampányhoz, amelyről szintén naprakész információkat kaptak a magyar standon érdeklődök. Az elmúlt években sikerrel követett marketingkoncepció alapján kelet-magyarországi szolgáltatók is hangsúlyos jelenléttel mutatták be ajánlataikat az utazási vásáron. Az osztrák piacon Kelet-Magyarország komoly rejtett tartalék, mert az Ausztriából érkező vendégek számára Magyarország Dunától keletre eső területe még ‘titkos tippnek’ számít.

A bécsi FERIEN Messén a magyar bemutatkozás nyitánya annak a közel 40 elemből álló programsorozatnak, amely az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Collegium Hungaricum, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában zajlik 2014 első felében Ausztria nagyvárosaiban.

*****

Új MISZ honlap

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége értesíti partnereit, hogy www.idegenvezetes.hu magyar nyelvű honlapját megújította.

Várja az idegenvezetők és idegenforgalmi cégek, szövetségek, partnerek látogatását, kapcsolatfelvételét a honlapon keresztül is.

*****

Új járatot indít Budapestről a Transavia

Új járatot indít Budapestről a Transavia holland diszkont légitársaság, áprilistól Párizs-Orly légikikötőbe is el lehet jutni a cég repülőgépeivel – olvasható az Airline Routes repülésszakmai oldalon.

A Transavia France április 15-től heti kettő, május 13-tól heti három járatot indít Budapestről Franciaország fővárosába. A járatokat az Air France-tól bérelt Airbus A320-asokkal teljesítik.

A társaság ezen kívül tavasztól Isztambulba, Rómába, Malagába, Prágába és Pisába indít járatokat Orly-ról.

Az 1966-ban alapított Transavia az Air France-KLM-csoport tagja. Flottájuk 34 darab Boeing 737-es repülőgépből áll, amelyekkel 88 desztinációra repülnek. Budapestről a Transavia jelenleg Rotterdamba indít járatokat hetente háromszor.

/MTI/

*****

KIállítás és új mobil appllikációk a turizmus fellendítéséért

A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán harmadik, utolsó évéhez érkezett a határokon átívelő „SAGITTARIUS – A helyi szintű örökségek vállalkozásának elindítása: az erők egyesítését szolgáló stratégiák és eszközök, a terület védelme, a kulturális értékek mobilizálása, a tapasztalatok továbbvitele” c. projekt. A nemzetközi összefogással megvalósuló közös munka célja, hogy feltérképezze a délkelet-európai régió területén fellelhető kulturális, épített, természeti és szellemi örökségek tárházát, és az ezekkel kapcsolatos vállalkozásokat is ösztönözze elindulásukban. A Főiskola részvétele a projektben jelentős lépést jelent hazánk örökségmenedzsmentjének európai szintű felzárkóztatása felé.

Az utolsó félévben az elmúlt évek, hónapok munkája nyomán megvalósuló eredmények egy négynapos nemzetközi konferencián kerülnek bemutatásra 2014 április 11-14. között Olaszországban (Alto Basento), ahol a szakma képviselői mellett a nagyközönség is megismerheti a 8 ország (Görögország, Olaszország, Bulgária, Románia, Moldova, Horvátország, Magyarország és Szlovénia) együttműködésének végeredményét: azt a 110 örökségi helyszínt, amely immár nem csupán a valóságban, de virtuálisan is elérhető lesz bárki számára. A kiállítás bemutatja a helyszíneket, a hozzájuk kapcsolódó mobil applikációk segítségével pedig bárki személyes igényeire szabott módon szerezhet további információkat, ismerhet meg további érdekességeket. Ezáltal az eddig kevésbé ismert, vagy éppen – szó szerint – unalomig ismert desztinációk teljesen új arcukat mutathatják meg, és a látogatókedvet növelve jelentősen hozzájárulnak a helyszínek turizmusának fellendítéséhez. A mobil applikációk mellett természetesen a közösségi média, a mikroblogok és egyéb internetes fórumok is fontos szerepet játszanak a projekt eredményeinek népszerűsítésében.  Mindez együttesen valódi közösségi tájékoztatást tesz lehetővé, ami egyben az egyes örökségi helyszeneken működő vállalkozások sikerének garanciája is lehet; hiszen minden sikeres vállalkozás kulcsa a vendégek igényeinek ismerete, hogy aztán ehhez igazodva lehessen kialakítani a vállalkozás által nyújtott szolgáltatásokat.

*****

Megújult a kerékpárút-hálózat a Fertő tó magyar oldalán

Befejeződött a Fertő tó menti, mintegy 21 kilométer hosszú kerékpárút-hálózat korszerűsítése – tájékoztatta Reisch Gábor, a nemzeti park igazgatója az MTI-t.

Hozzátette, hogy a felújítást követően, amelyre 450 millió forintot biztosított a kormány, az út felveszi a versenyt az osztrák kerékpárutakkal.

A támogatás felhasználását a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának vezetésével alakult konzorcium végezte, amelynek tagja többek között 9 Fertő tó menti település is. A fejlesztés során először egy egységes kerékpáros táblarendszert építettek ki, ezt követte az útfelület felújítása – mondta az igazgató.

A Fertő tó körülkerékpározásához a magyar oldalon szükség van még új utak építésére. A hiányzó mintegy 14 kilométeres szakasz uniós forrásból valósul majd meg. Erre a konzorcium még tavaly 700 millió forintot nyert a regionális operatív program keretében, a munkálatok tavasszal kezdődhetnek – tette hozzá a nemzeti park igazgatója.

Firtl Mátyás országgyűlési képviselő (KDNP) azt emelte ki, hogy a korábban önkormányzati tulajdonban lévő Fertő tó menti kerékpárutak nem újulhattak volna meg kormányzati segítség nélkül