Személyi hírek 2010.04.06.

Kovács Miklós szakállamtitkár saját kérésére 2010. március 31-től kérte felmentését, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadott.
Az eddigi szakállamtitkár a jövőben az MT Zrt. zürichi irodáját előkészíti az újranyitáshoz és a jövőben vezeti.

***

Kovács Miklós szakállamtitkár április 1-jei távozása után az önkormányzati miniszter Bozzay Andrásnét bízta meg a szakállamtitkárság vezetésével, aki eddig ugyanitt főosztályvezetői posztot töltött be.
Bozzay Andrásné hosszú évekig dolgozott a Hungarhotels-nél, 1996-ban lépett át a közigazgatásba és azóta az időnként nevet változtató turisztikáért felelős minisztériumokban dolgozott.
A szakállamtitkárság vezetése mellett megtartja a Turisztikai Stratégia és Kiemelt Termékek főosztályának vezetését is.

***

A hazai autókölcsönző piac egyik vezető márkájának az AVIS-nek eddigi tulajdonosa Bognár Gyula megvált jelentős tulajdonrészétől.
A cég operatív vezetését a jövőben Haraszti Géza végzi, aki a Eurpcart-tól igazolt vissza az AVIS-hez, ahol régebben dolgozott.

***

Magas rangú magyar elismerésben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Patrick D’Aulannek a magyar borok és Magyarország nemzetközi népszerűsítésében, a magyar munkaerő és a magyar tudás nemzetközi értékének növelésében szerzett érdemei elismeréseként. 
A D’Aulan család több mint száz éve foglalkozik világszerte a magyar tokaji borfélék kereskedelmével, népszerűsítésével. A tulajdonukban álló, a Tokaji Borvidéken elhelyezkedő Dereszle Pincészet évente több mint száz kistermelőnek, beszállítónak, munkavállalónak nyújt biztos munkahelyet. A család cégei több mint 30 országban értékesítik a magyar tokaji borokat San Franciscótól Párizson és Moszkván át Sydney-ig. A családi pincészet 5 puttonyos aszúja a világ 100 legjobb bora között szerepelt az amerikai Wine Spectator bírálata alapján, ami jelentős mértékben hozzájárul a magyar bor és az ország imázsának pozitív megítélésében Európában, Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. A Patrick D’Aulan tulajdonában álló cégcsoport 2010–12 között több mint 10 millió euró értékben valósít meg 4 csillagos hotel spa és borászati beruházásokat Tokaj-Hegyalján.

***

A Globall Football Park és Sporthotel új corporate sales managere Csobán Erna.

***

A budapesti Marmara Hotel-ből igazolt át Pécsre Márkus Krisztina, aki az Art & Fit Hotel Kikelet értékesítési csapatát erősíti.

***

A budapesti Actor Business Hotel új értékesítési vezetője Nótin Zsolt, aki Debrecenből érkezett. 

***

A Mellow Mood csoport az alábbi személyi döntéseket hozta.

A Váci utcában rövidesen nyíló Cosmo City Hotel-nek, valamint a La Prima Fashion Hotel Budapestnek közös igazgatója Török Ágoston.
A két szálloda értékesítési igazgatója Hal Nikoletta.
A budai Várban található Fortuna City Hotel vezetője Kemka Hanna.
A Star City Hotel igazgatója Schmidt György.

***

Nagy megtiszteltetés érte laptársunkat a Turizmus Kft-t, mivel munkatársukat Nagy Tündét választották meg a Magyar Tenisz Szövetség elnökévé, aki személyében először tölti be nő az elnöki funkciót.

***

A Palace Hotel Hévíz értékesítési igazgatója Horváth Gabriella anyai örömök elé néz és távollétében munkáját az eddigi helyettese Hegyiné Janzsó Katalin veszi át.

***

A MUISZ sajnálattal tudatja, hogy elhunyt dr. Sipos Sándor, aki nyugállományba vonulásáig a Cooptourist elnök-vezérigazgatója volt, 8 évig a MUISZ elnöki feladatait is ellátta. Halálával a szakma egy jelentős személyiséget veszített.

***

Március 17-én 94 éves korában elhunyt Verbényi Andor, aki a Pannoniánál, majd az Accor-Pannonia-nál főtanácsadóként dolgozott.
Temetése 2010. április 8-án, 14.15 órakor lesz, a Farkasréti temetőben.

***

Elhunyt Reich Ferenc életének 62. évében, aki a Hotel Mercure Korona Room Division Managere volt.

***

52 éves korában váratlanul elhunyt Roczkov György, az Alföld Tours ügyvezető igazgatója, aki sok éven át a MUISZ elnökségi tagja, valamint a Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi tagozatának vezetője volt.