2015 a mobilfizetés áttörésének éve?

2015 a mobilfizetés áttörésének éve?

2015-ben élesedni fog a verseny a mobilfizetési szektor piaci erőfölényéért. Az Apple tavaly vezette be új mobilfizetési szolgáltatását, az Apple Pay-t.

2015 a mobilfizetés áttörésének éve?

Az új Galaxy S6-tal a Samsung is fölzárkózik. A Google májusban fogja bejelenteni a Google Wallet fizetési megoldás új stratégiáját. 2015 a mobilfizetés éve lesz? Sasche Breite, a SIX Payment Services jövőbeli kifizetésekkel foglalkozó vezetője készített helyzetjelentést – kutatása szerint az NFC a vezető technológia, de az áttörés nem idén várható.

A mobilfizetés 2015-ben a kereskedők egyik fő témája. A legújabb BITKOM adatok szerint az összes okostelefon-felhasználó nem több mint egyharmada fizetne telefonjával boltban, étteremben és kávézóban pedig csak 7 százalékuk. Ezektől az adatoktól függetlenül Dr. Bernhard Rohleder, a BITKOM vezérigazgatója állítja: “A jövőben a mobilfizetés teljesen át fogja venni a hagyományos pénztárca szerepét”. Szerinte az adatok csak azt tükrözik, hogy jelenleg kevés helyen van lehetőség készpénz nélkül, mobiltelefonnal fizetni.

Az okostelefon-gyártók fogják uralni a piacot

Vajon melyik fizetési mód veszi át a készpénz és a bankkártya helyét? A SIX Payment Services 2015 februárjában a vezető kiskereskedelmi vásár, az EUROCIS 199 látogatójával végzett felmérése azt mutatja, hogy a kereskedők 50 százaléka szerint az NFC lesz a készpénz technológiai utódja, főleg érintés nélküli kártyás fizetés (46 százalék) és okostelefon-alkalmazásos fizetés (24 százalék) formájában. A Google kísérletként bevezetett peer-to-peer e-mailes fizetési rendszerét csak a válaszadók 13 százaléka tartja ígéretesnek. A kereskedők ennél jobban hisznek az új, még nem ismert szolgáltatások sikerében (19 százalék).

A válaszadók 43 százaléka szerint az Apple-höz és Samsunghoz hasonló okostelefon-gyártók fogják meghatározni a mobilfizetés jövőjét. Kétharmad gondolja úgy, hogy a szoftveróriások, mint a Google, elvesztik a csatát.

A mobilfizetés az USA-ban egyelőre nem sikeres

A Google 2006 óta próbálkozik alternatív fizetési megoldásokkal, az első ilyen kísérlet a Checkout volt. A Google Walletet 2011-ben vezették be, egyelőre nem sok sikerrel. 2013 májusában a vállalat az e-mail szolgáltatásába, a Gmailbe tervezett fizetési megoldást integrálni, de erről nem tudta meggyőzni a piacot.

A Google nemrégiben jelentette be, hogy megvásárolja a Softcard mobilszoftver-szolgáltatót, és egyesíti erőit a főbb Egyesült Államokbeli mobilszolgáltatókkal. Nem jártak sikerrel a tárgyalások a VISA-val és a Mastercarddal, és a Wall Street Journal szerint a Google-nek nehézséget jelent, hogy a jó irányba indítsa el a dolgokat. Mindazonáltal májusban a vállalat az I/O belső fejlesztői konferenciáján bemutatja a Google Wallet új stratégiáját.

Az Apple bojkott alatt, a Samsung kiforrott technológiát használ

Az Apple három évvel a Google után vette fel a kesztyűt, amikor 2014 szeptemberében bemutatta az Apple Payt. Eddig ez a legsikeresebb mobilfizetési megközelítés, az Apple már jónéhány vállalatot, bankot és bankkártya-kibocsátót meggyőzött az együttműködésről. Amerikai áruházláncok egy csoportja azonban az Apple bojkottálása mellett döntött. A Walmart, Kmart, BestBuy és a 7-Eleven a saját fizetési megoldásukat, a CurrentC-t kívánják az előtérbe helyezni.

Most szállt be egy másik fontos játékos, a Samsung is. Galaxy S6 készülékével a koreai gyártó felül akarja múlni az Apple-t. Más fizetési megoldásokkal ellentétben a Samsung nem csak az NFC-t, de a mágnescsíkokat is támogatja. A Samsung nemrég vásárolta meg a LoopPay fizetési szolgáltatót, mely információink szerint 10 millió kereskedőnek kínál megoldásokat. A LoopPay szerint kiforrott mágnescsíkos technológiájának köszönhetően a Samsung Pay-t a kereskedők 90 százaléka el tudja fogadni. A Samsung először csak az Egyesült Államokban és Dél-Koreában tervezi bevezetni a fizetési megoldását.

A hagyományos pénztárca még nem avult el 

Az okostelefon- és a szoftverpiac egyik nagy neve sem vált még egyeduralkodóvá a mobilfizetési technológiában. A Samsung sikeres lehet, de egyelőre nem jelent meg Európában. Németországban a kereskedők a biztonságot még mindig komoly akadálynak tartják, az EUROCIS felmérés válaszadóinak 54 százaléka vélekedik így. Egyharmad a fejlődés fékjeként említi a mobilfizetési lehetőségek hiányát a boltokban. Ha 2015 a mobil fizetés éve lesz is, nem valószínű, hogy Európában válik azzá. Először ki kell építeni az új technológiai vívmányokkal szembeni bizalmat és a piac szereplői közti együttműködést. Addig is azt javasoljuk, egy darabig még tartsa meg a hagyományos pénztárcáját!