A MÁV-é lett a Resti Zrt.

A MÁV megvásárolta a Resti Zrt. 85,58 százalékos részvénycsomagját a korábbi tulajdonosoktól, így a vasúttársaság a Resti Zrt. kizárólagos tulajdonosává válik. A MÁV közleménye szerint a részvénycsomag mintegy 2 milliárd forintért kerül a vasúttársaság birtokába. A Resti Zrt. többségi tulajdonosai a Lázár és Fiai Kft., a Resdan Invest Kft., valamint a Kiron Invest Kft voltak.

 

{module 221}

A közlemény szerint, ha a szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal is hozzájárul, a vasúttársaság meghatározó állomási területei mentesülnek a megörökölt haszonélvezeti szerződés következményeitől.   

A tranzakciós folyamat lezárásával lehetőség nyílik az állomások fejlesztésére és további, az utasok érdekét szolgáló hasznosítására. A MÁV tájékoztatása szerint magas színvonalú kiszolgálást biztosító közlekedési, közigazgatási és kereskedelemi szolgáltató egységek jelenhetnek meg a vasútállomásokon, illetve elhárul az akadály az érintett területek egy részét érintő uniós beruházások elől is.   

A közlemény idézi Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint újra birtokba vehetik a 337 ingatlant, és az utasaik igényeinek, illetve az európai uniós projektek elvárásainak megfelelően fejleszthetik azokat.   

Gál András Levente, a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányablakokat nyitna egyes járási székhelyek vasútállomásain, az állampolgároknak könnyen megközelíthető helyszíneket biztosítva az ügyintézésre.

/MTI/

{module 221}