Eladó London leghíresebb magyar étterme

Eladó London leghíresebb magyar étterme, amely konyhája mellett a brit nagypolitika balszárnyának törzshelyeként is évtizedekig közismert volt.

Gay Hussar

A Gay Hussar a híres-hírhedt londoni vigalmi negyed, a Soho keleti szélén húzódik meg egy kis utcában immár hatvan éve. Az igényes választékot kínáló – és ennek megfelelően meglehetősen drága – éttermet a svájci-walesi Victor Sassie alapította 1953-ban. Sassie még a második világháború előtt Magyarországon tanulta a vendéglős szakmát, és Londonba visszatérve Budapest néven nyitotta meg első éttermét 1939-ben.

Igazi hírnévre azonban a Gay Hussar tett szert, amely nem csupán a londoni magyar közösség, hanem a brit politika baloldalának meghatározó egyéniségei körében is rendkívüli népszerűvé vált.

A legismertebb törzsvendégek között volt Michael Foot, a brit Munkáspárt egykori vezetője, a Tony Blair volt kormányfő  által később a politika süllyesztőjébe küldött – bár mostanság feltámadni látszó – hagyományos, „szocialista” Labour talán legnagyobb hatású ideológusa, a háború utáni brit politika legalább annyira ellentmondásos, mint amennyire kiemelkedő figurája.

Rendszeresen megfordult itt a „régi” Munkáspárt politikai irányvonalát évtizedekig meghatározó  személyiségek közül Ian Mikardo, Roy Hattersley, valamint Barbara Castle, aki a Labour 1945-ben aratott, Winston Churchill miniszterelnökségének véget vető földcsuszamlásszerű győzelme után került be a parlamentbe, és 1979-ig szolgált képviselőként.

Sokszor látták a Gay Hussar asztalainál a régi Labour nagyjai közül Aneurin Bevant, a brit jóléti állam egyik megalapozóját, az 1945-ös munkáspárti kormány egészségügyi miniszterét, aki létrehozta a modern nyugati gazdaságok történetének első teljesen ingyenes, mindenki által alanyi jogon igénybe vehető állami egészségügyi szolgálatát, a ma is létező NHS-t.

A The Guardian beszámolója szerint azonban az étterem jelenlegi tulajdonosa, a Corus Hotels eladásra hirdette meg a magyar gasztronómia és a brit nagypolitika e híres találkozóhelyét. A vezető brit baloldali napilap úgy értesült, hogy a cég 500 ezer font (több mint 170 millió forint) irányárat szabott meg az ingatlan haszonbérleti jogáért.

Az értékesítéssel megbízott ügynökség, a Christie & Co igazgatója, Simon Chaplin maga is azt emelte ki a lapnak nyilatkozva, hogy a Gay Hussar „különleges helyet tölt be” London politikai történelmében, és ma is a brit főváros egyik legnépszerűbb étterme. A szakértő szerint a cég mindezek alapján „komoly érdeklődésre” számít.

Az ügynökség vezetője arról nem tett említést, hogy a majdani új tulajdonosoknak is magyar étteremként kell-e üzemeltetniük a Gay Hussart.

/hvg.hu/