Ostrom alatt a Citadella

Lezárult a világörökségi törvény alapján folytatott közigazgatási eljárás a nemzeti vagyon részét képező  Citadella használatával kapcsolatban. A 2013. október elsején megjelent határozat kimondja, hogy a Citadella eddigi hasznosítása nem felelt meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek. Ezért a Citadellát használó személyek, társaságok és cégek kötelesek az általuk birtokolt területeket 30 napon belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv birtokába adni.

Citadella

Támadásba lendültek a kormánycsapatok a Citadella bevételére. Harminc napon belül el kell hagyniuk a műemléki épületegyüttest a jelenlegi bérlőknek és használóknak, s át kell adniuk az államnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek – hirdette ki a kulturális államtitkárság.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási eljárása szerint ugyanis a Citadella jelenlegi hasznosítása nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek.

A Gellérthegy tetején egy luxusétterem, rendezvényközpont működik s az odavezető úton tucatnyi butik kínálja évek óta portékáját.

Az elképzelések szerint aztán az újbudai önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne a főváros tetejére épült műemlékegyüttes.

– Nem pakolunk: a bíróságra megyünk, hogy kérjük a határozat végrehajtásának felfüggesztését. Az EMMI-nek egy tavaly év végi határozatáról is kiderült, hogy törvénysértő, vissza is vonták – mondta a Blikknek a helyszínen Veres István, akinek a cégei jelenleg a 2020-ig érvényes szerződés alapján az erődítményen belül vannak.

A világörökségek sorába bekerült épületben tucatnyi vállalkozás működik

Hangsúlyozza is, hogy leszámítva a csupasz falakat, a kazánoktól a csillárokon át minden az övéké, tehát ami kell az államnak, azért fizetnie kell. – Nem értem, hogy szegi meg a világörökségi törvényt például az a Panoráma étterem, ahol rendszeresen megfordulnak protokolleseményeken hazai és külföldi államférfiak, de magát az ENSZ-főtitkárt is idehozták, a borlapot meg a Külügy állította össze – így a vállalkozó, akinek az elmúlt tíz évben nem egy csatája volt a hatóságokkal. Azt a kávézóteraszt és illemhelyet, amit a Citadella lődombján építtetett 2002-ben, például elbontatta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.

Kérdeztünk szuvenírárusokat is, többen még a véleményüket sem merték kifejteni tartva valamiféle retorziótól. Mint mondták, ők is csak most értesültek a hírről, egyelőre remélik, valahogy mégis maradhatnak majd.

Kérdeztük a tárcát, miért pont most jött el az idő a kiürítésére, mi az indoka a nagy sietségnek, s milyen szándékaik vannak az eddig jól jövedelmező területtel, de lapzártánkig nem kaptunk választ.