Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakák számát

0
13

Az európai vendégforgalom bővülésének ütemét 1,6 százalékponttal felülmúlva Magyarországon 6,7%-kal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2017-ben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly decemberi és egész éves szálláshelyi adatokról frissen megjelent gyors tájékoztatója szerint. A fővárosban ennél is nagyobb mértékben, 7,3%-kal nőtt a vendégforgalom, és ezzel Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszaka számot. Az immár negyedik éve 6% feletti ütemben bővülő vendégéjszakák száma országosan csaknem elérte a 30 milliót (29,5 millió éjszaka). A szállásdíj bevételek növekedése még ennél is kedvezőbb, 17%-ot megközelítő bővülési ütemre kapcsolt.

A magyar vendégforgalmi adatok európai és régiós összevetésben is figyelemre méltóak.Míg például az EU-ban 2017-ben 5,1%-kal, Ausztriában 2,3%-kal, Szlovákiában 5,9%-kal, Lengyelországban pedig 5,1%-kal, addig hazánkban 6,7%-kal növekedett a vendégéjszakák száma. A külföldi vendégéjszakák Magyarországon mért tavalyi, az elmúlt évekhez képest is kimagasló,7,9%-os emelkedésében nagy szerepe volt a nagyszabású sportrendezvényeknek, köztük a FINA vizes vb-nek köszönhetően megnövekedett külpiaci érdeklődésnek. Áthúzódó hatásából az év hátralévő részében is jól tudtak profitálni a hazai szálláshelyek. A hazai szálláshelyek 2017-ben az utóbbi öt év legmagasabb szobaár-bevétel növekedési ütemét (16,8%) produkálták, és elérték a 278 milliárd forintot. Ehhez nagyban hozzájárult a külföldiektől származó szállásdíj-bevételek kiemelkedő, 18,6%-os bővülése, és a szálláshelyek összes árbevétele (466 milliárd Ft) is 15,6%-kal emelkedett. A számok azt mutatják, hogy az emelkedő árakon is folyamatosan növekvő kereslet mutatkozik a hazai szálláshelyi szolgáltatásokért.

 

A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik fontos célkitűzése, hogy a turizmus versenyképességének további erősítésével a vendégéjszaka számok és a turisztikai költések megduplázódjanak. A minden tekintetben kimagasló 2017. év eredményeivel nagy lépést tett a magyar turizmus ebbe az irányba.Egyetlen év alatt közel kétmillió vendégéjszaka többletet értünk el, amelynek nagyobb részét az 1,1 millió plusz külföldi vendégéjszaka teszi ki–emelte kia KSH frissen megjelent gyors tájékoztatója kapcsán dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Ahhoz, hogy a növekedés üteme tartósítható legyen és még több vendég érkezzen, minőségi fejlesztésekre van szükség – jelentette ki dr. Guller Zoltán. Idén minden idők legnagyobb hazai turisztikai fejlesztési programja, a Kisfaludy Program első nagy projektjei a megvalósítás szakaszába lépnek. Ezek lesznek azok a fejlesztések, amelyektől a magyar turisztikai teljesítmény további nagy volumenű fejlődését várjuk. Dr. Guller Zoltán emlékeztetett arra, hogy az MTÜ ezért indította el a Kisfaludy Szálláshely-fejlesztési konstrukciót is, amelyre eddig több mint 580 pályázat érkezett.

(Magyar Turisztikai Ügynökség)