Egységes európai szállodai besorolás

 

2010-ben újra meg kell szerezniük csillagaikat a magyar szállodáknak. Magyarország alapító tagja annak a szövetségnek, amely kidolgozza azt a kritériumrendszert, amely egy egységes európai szálloda besorolási rendszert biztosít.

 

A magyar szállodák számára gyökeres változásokat hoz a 2010-es év. Két paradigmaváltás is történik a szakmában, nagyjából egy időben. Egyrészt a szállodák számára megszűnik az osztályba sorolás kötelezettsége. Az annak alternatívájaként megjelenő védjegyrendszerhez tetszés szerint csatlakozhatnak a hotelek. Másrészt, ha csatlakoznak, mert meg szeretnék őrizni csillagaikat, egy egységes, európai rendszerben foglalnak majd helyet, amely most van születőben, és amelynek szükségességéről hosszú évek óta folyik a diskurzus az öreg kontinens országainak szállodaszektoraiban.

 

A Magyar Szállodaszövetség is alapító tagja a Hotelstars Union nevű szövetségnek, amely az Európai Szállodaszövetség, a HOTREC ernyőszervezeteként jött létre azzal a céllal, hogy egységesítse Európában a csillagokkal való kategorizálást. A szövetség a cseh, holland, német, magyar, osztrák, svájci és svéd szállodaszövetségek összefogásával alakult meg Prágában december 14-én. A Hotelstars Union a különböző országokban érvényben lévő kritériumrendszerek összehangolásával, egységesítésével azt kívánja elérni, hogy átláthatóbbá váljon a vendégek számára mely hoteltől mit várhatnak, ezáltal jobban megfeleljenek a hotelek a fogyasztóvédelmi igényeknek, és nagyobb elégedettség jellemezze vendégeiket.

A közös szállodai minősítési rendszer, amely a jelenleg érvényben lévő német kategorizáláson alapul, összesen 270 feltétel teljesítésén nyugszik. Az új követelmények nagy hangsúlyt helyeznek a szállodák magas minőségű szolgáltatásaira, egyebek mellett a wellnessre, vagy a kifogástalan alváskomfortra. Az új rendszert már 2010 elején alkalmazzák Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Németországban és Svédországban. Magyarországon a jogi keretek megteremtésével előreláthatólag 2010 második felétől csatlakozhatnak hozzá a hotelek, míg Svájcban és Hollandiában 2011-től vezetik be.

A mintegy 17 ezer házat és egy 130 millió fős piacot lefedő 7 alapító ország további uniós tagországok csatlakozását várja a jövőben a Hotelstars Union soraiba, ezzel fokozatosan létrejöhet az egységes, harmonizált szállodai minősítési rendszer Európában.

És hogy mindez mit jelent a hazai szállodák számára? 2010 közepére várhatóan elkészül a védjegyrendszer, amelynek használatára, az arra kedvet érző hotelek az onnan számított egy évig jelentkezhetnek. Amelyek jelentkeznek, továbbra is 1-től 5-ig terjedő csillagos besorolásban maradhatnak, amelyek nem, azok nem használhatják a csillagokat, hanem csak olyan megjelöléseket, mint például budget, luxus vagy sztenderd szálloda. A jövőben a superior kategória használata nem minősük jogszabálysértésnek, ahogy jelenleg, jóllehet számos hotel igyekszik ezzel a minősítéssel felhívni a vendégek figyelmét kategóriájától magasabb szintű szolgáltatásaira.

A Hotelstars Union követelményrendszere a hazai szállodák számára valószínűsíthetően jól teljesíthető, ezért arra lehet számítani, hogy a hotelek annyi csillagot kapnak majd, ahánnyal jelenleg is rendelkeznek. A csillagokat elnyerő hotelek azonban nem ülhetnek a babérjaikon, négyévente újra megmérettetnek, ami garantálja az állandó színvonalat.

Ez komoly minőségi előrelépést jelenthet a hazai szállodaipar számára, hiszen eddig az önbesorolás után automatikusan működési engedélyt kaptak a hotelek, azonban a hatóságoknak, jelen esetben a Fogyasztóvédemi Főfelügyelőségnek sem kapacitása, sem ideje és legelsősorban szakértelme nem volt ahhoz, hogy ellenőrizze, az adott szálloda, megfelel-e a saját kategóriája számára előírt követelményeknek.

Ezt a jövőben azonban a Magyar Szállodaszövetség elvégzi. Az új egységes szálláshelyekre vonatkozó  októberben kihirdetett jogszabály egyébként nemcsak a hotelek, hanem az összes kereskedelmi szálláshely számára megszünteti a kötelező minősítést, és felkínálja a tanúsító védjegy megszerzésének lehetőségét. A védjegy-program kidolgozására, megvalósítására, működtetésére a turizmusért felelős Önkormányzati Minisztérium kijelölte a szervezeteket az egyes szálláshely típusokra vonatkozóan, a hotelek esetében ez a Magyar Szállodaszövetség lett.

Forrás: Napi Turizmus