Előre megy a győri Hotel Kálvária

0
4

Határozott válasszal, komplex, hármas fejlesztéssel reagált a válságra 2010-ben a győri Hotel Kálvária. A 2009-ben minimális visszaesést produkáló győri hotel idén a fejlesztésben látja a kiutat, ezért a tulajdonosi döntésnek megfelelően egyszerre három új létesítménnyel is bővül. Az igényes kivitelű, Magnólia Spa wellness részlegbe és a Cross Bárba a szálloda vendégei mellett a megyeszékhely lakosait is szeretettel várják, a szálloda udvarán pedig májustól egy állandó rendezvénysátorral fogadják a kulináris és művészi értékekre fogékony vendégeket. A csaknem 500 négyzetméteres beruházás értéke meghaladja a 60 millió forintot. A hotel tulajdonosainak célja, hogy kibővített, igényes szolgáltatásaival a Kálvária Hotel az üzleti utazók és a fogászati vendégek mellett a hazai és győri családok kedvelt pihenő és kikapcsolódási helye legyen.

A válság ellenére is sikeresen működő Hotel Kálvária gyorsan és hatékonyan reagált a gazdaság változásaira, ennek köszönhető, hogy a forgalom visszaesése a hotelban tavaly az országos átlaghoz képest elhanyagolható, mindössze 0,2% volt. A szálloda vezetői időben felismerték: ahhoz, hogy fejlődni tudjanak, és nyereségesek maradhassanak, nem elég a költségeket optimalizálni, szakmailag magasan képzett munkatársi gárdával rendelkezni, hanem olyan fejlesztésekre van szükség, mely az európai színvonalnak és a kor turisztikai elvárásainak is maximálisan megfelelnek. A Hotel Kálvária meglévő külföldi vendégköre mellett az új fejlesztésekkel nyitott a hazai vendégek felé, és továbbra is nagy figyelemmel gondoskodik eddigi vendégeiről. A 2010 első felében elvégzett fejlesztésekkel a Kálvária Hotel az igényesebb európai vendégeket is maximális kényelemmel fogadhatja.

A Magnólia Spa nevet viselő wellness részleg a természetes életmód és az egészségmegőrzés mellett kötelezte el magát. A 15-20 fő befogadására alkalmas wellness részleg kiváló lehetősséget biztosít a testi, lelki, és szellemi egyensúly megteremtéséhez. A finn szauna, infra szauna, gőzkabin és jakuzzi a víz gyógyító erejét adja, az ásványok, gyógyteák pedig hatékonyan járulnak hozzá az egészséges közérzet kialakulásához. A természet csendjét idéző Magnólia Spa meghitt családias hangulatával a kényeztetésre és felfrissülésre vágyók paradicsoma lesz a győri polgárok és családok számára. A Hotel Kálvária wellness részlege a hosszú nyitva tartás és a meghitt nyugalom mellett különleges koktélok és gyógyhatású italok széles választékát kínálja vendégeinek. A Magnolia SPA mellett megnyitott Cross Bárban egyszerre 30 vendéget tud fogadni a szálloda. A Cross Bár kiváló helyszíne lesz a baráti beszélgetéseknek, a szaunázás utáni feltöltődésnek, kártyaszobájával a baráti kártyacsatáknak, nagyméretű LCD tévéjével a közös szurkolásoknak és más társasági összejöveteleknek.

A Hotel Kálvária udvarán felállított 200 négyzetméteres, 150 főt befogadó új rendezvénysátor a Kálvária Hotel és a Carmen Étterem eddig is sikeres kulináris és kulturális rendezvényei mellett megfelelő helyszíne lesz a színvonalas esküvőknek, családi összejöveteleknek és más szabadtéri rendezvényeknek is.

A hármas beruházással a győri Hotel Kálvária és a Carmen Étterem a Győrbe látogató vendégek számára európai színvonalú szolgáltatásokat biztosítja.