A kormány magasabb sebességbe kapcsolja a turisztikai fejlesztéseket

A kormány célja, hogy magasabb sebességbe kapcsolja a turizmust, ennek első lépéseként márciusban döntött a turizmus állami feladat- és intézményrendszerének átalakításáról, most pedig a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról is határozott.

A Balaton fejlesztésére biztosított 300 milliárd forintot,  koncentráltan a turizmusfejlesztésre, a turisztikai kormánybiztosság koordinálása mellett kívánja elkölteni a kabinet.

Magyarország turisztikai vonzereje az elmúlt időszakban kiugróan nőtt, ez a Budapest és a vidék vonzerejét is növelő kormányzati fejlesztéseknek és a turisták számára egyre nagyobb értékkel bíró biztonságnak is köszönhető. A kormány álláspontja szerint azonban a turizmus teljesítménye tovább növelhető, tudatosabb és szervezettebb állami szerepvállalással és a turisztikai fejlesztésekre fordítható források összehangolásával.  A cél az, hogy a turizmus még magasabb sebességbe kapcsoljon, a jelenlegi tíz százaléknál nagyobb arányban járuljon hozzá a magyar GDP-hez és még több munkahelyet teremtsen.

A kormány döntésének megfelelően, egy kézbe került az ágazat irányítása, amit a szakma 25 éve követel. A kormány Bienerth Gusztáv személyében turisztikai kormánybiztost is kinevezett, a Magyar Turizmus Zrt. átalakításával és megerősítésével létrejött a Magyar Turisztikai Ügynökség és a turizmussal kapcsolatos állami feladatok a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe kerültek. A döntéssel a kormány azt üzeni, hogy az ágazat komoly fejlesztéseket és beruházásokat igényel, éppen ezért most a turizmusfejlesztési célokra felhasználható európai uniós források összehangolásáról is döntés született. A kabinet ezzel  megerősítette a turisztikai kormánybiztos és Magyar Turisztikai Ügynökség jelentőségét. Rövidesen áttekintésre kerül a turisztikai fejlesztések, pályázatok, források, közbeszerzések jelenlegi státusza, és az eredményről tájékoztatást kap a turisztikai kormánybiztos, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. A turisztikai fejlesztések kapcsán előzetes egyeztetési, illetve véleményezési és javaslattételi lehetőséget is biztosít számukra a kormány. Sőt ezentúl tagként és megfigyelőként részt vehetnek a turisztikai tárgyú felhívások döntés-előkészítő bizottságaiban is. A Magyar Turisztikai Ügynökség kijelölt munkavállalóit állami projektértékelői jogviszony keretében a turisztikai tárgyú projektek értékelésébe is bevonják.