Szállodások 7 kívánsága

A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövidtávon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat, például áfa-csökkentést javasolnak, és az üdülési csekk adómentességét kérik. A szövetség az MTI-vel közölte, a magyarországi szállodaipar, és ezen keresztül a turizmus válságból való gyors kilábalása több tényező együttes hatásának lehet csak eredménye.

A szövetség szerint szükség lenne a szálláshelyi- és vendéglátó áfakulcs csökkentésére, az üdülési csekkek adómentességének visszaállítására, a Széchenyi Rekreációs Kártya mihamarabbi bevezetésére, a nemzeti turisztikai marketing keret növelésére, az idegenforgalmi adó korábbi állami kiegészítésének visszaállítására, az OEP-finanszírozás kérdésének megoldására és a normális hitelfelvételi lehetőségek megteremtésére a turizmus számára.

A szövetség szerint a nagyobb fajlagos bevételt hozó beutazó turizmus növelése érdekében többet és hatékonyan kell a külföldi piacokon promócióra költeni, akár hirdetésekre, internetes megjelenések formájában, hogy Magyarország és az egyes úti célok ismertsége növekedjen és ezen keresztül még több konkrét foglalás érkezzen külföldről.

A szervezet szerint fontos lenne uniós, állami, önkormányzati és vállalkozói forrásból egy nagykapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten, egy korszerű kongresszusi iroda létrehozása és a kiemelt regionális repülőterek, valamint Budapest-Ferihegy fejlesztése. Ezek segítenék a magyar szállodák fenntartható, eredményes üzemeltetését.

Budapest turizmusa alaposan elmaradt legfontosabb versenytársai mögött – véli a szervezet. E témában a szövetség az idén szeptemberben szakmai konferencia életre hívását kezdeményezi.

A Magyar Szállodaszövetség a napokban tette közzé a szövetség helyzetértékelését és a válságból való kibontakozásra készített korábbi javaslatainak aktualizált szakanyagát. A márciusban megjelent helyzetértékeléshez képest az aktualizálás során már a legfrissebb magyar és nemzetközi statisztikát is beépítették, javaslataik sorát pedig bővítették a tagság kiegészítéseivel, továbbá az időközben elkészült kormányprogram céljaival.