Úgy volt, hogy év végén túladnak a belvárosi szállodán

Hotel Lyciu DebrecenKiszállnak a Lyciumból. Május utolsó  napján ez a hír vezette a Napló címoldalát, és így folytattuk: Felmondja a vagyonkezelő a Hotel Lycium üzemeltetésére kötött szerződést – jelentette be egyebek mellett Papp László, Debrecen alpolgármestere.

{module 221}

Ha tényleg így van, mostanában lenne ideje a váltásnak – gondoltuk, érdeklődve a részletek iránt. Meglepetésünkre az derült ki, hogy a május végi bejelentés talán kicsit elsietett volt. A vagyonkezelő egyik vezetője kérdésünkre ugyanis azt mondta, hogy a tulajdonossal tárgyalást folytatnak a további bérlésről.
A Gyógyfürdő Kft. által üzemeltetett Hotel Lycium 2011-ben 250 milliós veszteséggel rontotta a vagyonkezelő  cégcsoport mérlegét – hangzott el májusban, magyarázatként arra, miért tervezik felmondani az üzemeltetését. Mint tudható, a Lycium Hotel az építő Keviép Kft. tulajdonában van – tőle bérli a vagyonkezelő – s e bevételből fizetik az építéskor felvett hitelt. 

A szállodatulajdonlás egyébként nem volt kifejezett célja a Keviépnek. Akkori hírekből úgy tudni, a város kérésére vállalták a jelenlegi konstrukciót. Nem örült tehát a bérlet felmondásának Miklóssy Ferenc, a cég vezérigazgatója, s nem is mondhatott mást, minthogy ez esetben keresnek új üzemeltetőt. Későbbiekben viszont ő is azt közölte, hogy továbbra is a vagyonkezelővel tárgyalnak.

Eközben fellendülőben van a szálloda forgalma. Fazekas Lajos, az üzemeltető Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy „Az idei év elején a Hotel Lycium a Kölcsey Központ rendezvénytermeinek értékesítésével és hasznosításával még aktívabban kapcsolódhatott be a hivatásturizmus üzletágba. Ennek megfelelően a piaci elvárásokhoz rugalmasabban alkalmazkodó, komplex szolgáltatáscsomaggal tudtuk indítani az esztendőt. Az évkezdet adatai megegyeztek a tavalyi mutatókkal. Az első eredmények 2012 ősz elejétől voltak láthatóak. Az elmúlt 5 hónapban a szállodai kihasználtság az előző évhez képest jelentős mértékben, több mint 10%-os eredménynövekedést mutat, melyet minden szóban forgó hónapban elértünk. Ezekben a hónapokban már megközelítettük az 50 %-os kihasználtságot. Az eredményesség javult, a veszteség mértékének csökkenése tapasztalható.

Úgy gondolom, hogy a nehéz gazdasági tényezők mellett amikor a fizetőképes kereslet egyre csökken, mindez jó eredménynek mondható” – fogalmazott az igazgató. De a szálló sorsa még nem dőlt el.

HBN-SZK

{module 221}