Szálloda a víz alatt

0
11

Hydropolis, Egyesült Arab EmirátusokA húsz méteres vízréteg alatt kutatóközpont, konferenciatermek, bárok és mozi is van. Illetve csak lesz. Próbáltunk szobát foglalni, de nem sikerült, a hotelnek még a honlapja sem készült el, és úgy fest, hogy a szálloda sem. A szállodában a tervek szerint 220 lakosztály lesz, egyetlen éjszaka 1,16 millió forintba kerül.

A Közel-kelet rohamos fejlődése már eddig is megdöbbentette a világot, különösen az Egyesült Arab Emirátusoké, ahol már eddig is számos különleges luxus-szállodacsoda született. A tervek szerint ezek száma hamarosan eggyel bővülhet, ha átadják a 20 méterrel a víz alatt épülő Hydropolist.

Az azutazo.hu szerint a megtisztelő első vízalatti szálloda cím nem lehet teljesen helyénvaló, ugyanis Floridában már próbálkoztak hasonlóval. Igaz az inkább egy víz alá süllyesztett konténerre emlékeztet, benne lévő garzonokkal. A Hydropolisz teljesen új megközelítésben kezdte meg a vízi csoda építését.

Az élmény az első percekben garantált, ígérik a tervezők. A szálloda nyitott lesz az érdeklődők előtt is, bizonyos időszakokban a bámészkodók is tehetnek majd egy utazást a víz alatti világba.